A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
TÉVÉMŰSOR FÉNYSUGÁRON A mai televízió műszakilag rendkívül bonyolult és nem túlságosan tökéletes berendezés. Az optikai képet a felvevőcső elektromos töltésekké alakítja át, amelyet pásztázó elektornsugár tapogat le és a töltéssűrűségnek megfelelő feszültségimpulzusokká transzformálja. Az így kialakult villamos jelek kerülnek további feldolgozásra, majd vivőhullámra „ültetve" (modulálva) az adóantennán keresztül kisugárzódnak az „éterbe". Az elektromágneses hullámok látható képpé való átalakítása nem kevésbé bonyolult feladat: a vevőkészülék antennájának dipólusában az elektromágneses hullámok feszültséget indukálnak, ezt különféle átalakítások és feldolgozás — erősítés, demoduláció, a hang és a kép szétválasztása, majd az újabb erősítés — után a képernyő eltérítötekercseire vezetik, amely az elektronsugarat vezérelve alakítja vissza a villamos jeleket látható, optikai képpé. Azt talán nem is kell hangsúlyozni, hogy ennyi átalakítás és különféle művelet közben a villamos jel torzulásokat szenvedhet, amelyek eltávolítása a legnehezebb feladatok közé tartozik és maradéktalanul sosem sikerül. Ennek az erdménye a képernyőn látható, a valóságos színektől és árnyalatoktól bizony egy kissé eltérő színes televíziós kép. A jelenlegi műszaki eljárások a további tökéletesítést csak nagy anyagi áldozatok árán teszik lehetővé — igy az nem gazdaságos. Járható útnak tűnik a televízió digitalizációja, ez ugyan nagymértékű minőségi előrelépést jelent, a műszaki megoldások bonyolultságát azonban egyáltalán nem csökkenti. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha az összes átalakítást megtakarítanának. A felvevőcsöbe kerülő képet csupán parányítanák, üvegkábelen vezetnék, fényinformációként sugároznák. A televíziós készülék a fénysugár-képet csupán felerősítené és a képernyőre kivetítené. Az eljárással két legyet is lehetne ütni egy csapással: a bonyolult átalakítások kiesnének, ezenkívül az igy nye.rt kép tökéletesen élethű lenne, mivel a villamos jelekkel ellentétben a fénysugár nem szenved semmilyen torzítást, így megvalósulhatna a televíziós szakemberek félévszázados vágyálma. Csakhogy amilyen egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnik a fénysugárral működő televízió elve, olyan bonyolult és nehéz a megvalósítása. A ma telviziójában rendkívül fontos szerepet játszik az elektronsugár, amely a látható képet villamos jelekké alakítja, majd a képernyő segítségével a feszültségimpulzusokat optikai képpé „varázsolja”. Mivel ez a sugár elektromosan töltött részecskékből, elektronokból áll, könnyen eltéríthető (és modulálható) villamos jelek segítségével. Az információtartalomnak megfelelően könnyen lehet változtatni a pályáját és a sugár erősségét — e tulajdonság nélkül nem lenne képes a képvillamos impulzus-kép átalakításra. A fénysugár azonban elektromosan semleges részecskék, fotonok raja, amelynek eltérítése csupán optikai eszközökkel — lencsével, optikai ráccsal — oldható meg. Műszaki okok miatt nem lehetséges, hogy az egész képet egyetlen információként továbbítsák, a kép sorokra bontása (legalábbis egyelőre) szükséges, ezért a fénysugár modulálhatósága elsőrendű kérdés. A modulátor csakis olyan szerkezet lehet, amely a képtartalomnak megfelelően tudja változtatni a rajta áthaladó fénysugár intenzitását és haladási irányát. Csaknem ötven évvel ezelőtt, 1932-ben Debye és Sears amerikai tudósok érdekes jelenséget fedeztek fel. Folyékony közegben (CCI4-oldatban) ultrahang segítségével állóhullámokat hoztak létre. A folyadékban kialakult állóhullámok optikai rácsként működtek, amely hatására az áthaladó fénysugár elhajlást (diffrakciót) szenvedett. Kísérletekkel bebizonyították, hogy a jelenség a folyadék törésmutatójának megváltozására vezethető vissza. Az ultrahanghullám hatására kialakult fázisrács perioditása megegyezik az ultrahang hullámhosszával, vastagsága pedig az ultrahang amplitúdójával (kilengésével) arányos. A megfigyelésekből egyértelműen kiderült, hogy a hang hullámhosszának ill. amplitúdójának változtatásával a folyadékon áthaladó fénysugár hasonló módon vezérelhető mint a képcsövek elektronsugárnyalábja. A módszert 1939-ben Jeffre fejlesztette tovább, megalapítva ezzel az akusztooptikai eszközök tudományos kutatását. Az akkori fényforrások azonban nem voltak túl megfelelőek — csupán inkoherens fényt tudtak előállítani, ezért a kutatások hosszú időn keresztül egy helyben topogtak. Időközben kifejlesztették és aránylag jó színvonalra emelték az elektronikus televíziót, így ezidőtájt fel sem merült az akusztooptikai eszközök alkalmazásának lehetősége ezen a területen. A hatvanas évek folyamán a szilárdtestfizika felfedezései, a lézerek megalkotása jelentett új korszakot az akusztooptikai eszközök történetében. A lézerforrás által előállított koherens fénysugár rendkívül jól és megbízhatóan manipulálható ultrahang segítségével. Közben az is kiderült, hogy szilárd anyagokban az ultrahang sokkal jobb fázisrácsot hoz létre. Napjainkban a legelterjedtebb a tellurdioxid (Te02) és az ólom molibdenát (PbMo04) egykristály akusztooptikai felhasználása. A fénysugár modulálásának szempontjából elsődleges az eltérítés nagysága, valamint a fénysugár terjedési sebessége az egykristályban. Minél kisebb sebességgel terjed, annál könnyebb a manipuláció. A Te02 kristályban például százezerszer lassabban terjed a fény, mint vákuumban — mindössze három kilométeres sebességgel másodpercenként! Nemcsak külföldön, de hazánkban is beható kísérleteket folytatnak az akusztooptikai eszközökkel. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Szilárdtestifizikai Intézetében sikerült olyan higanydiklorid (HgCI2 — kálóméi) egykristályt készíteni, amelyben a fény egymilliószor lassabban terjed, mint vákuumban! Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kalomelben a lézersugár a hang sebességével (334 m/s) terjed. Az akusztooptikai eszközökben az eltérítési szög egy-két fok, ami elenyészően kicsinek tűnik a mai televíziók százhúsz-száznegyven fokos eltérítési szögéhez képest. Ez azonban csupán másodlagos kérdés, mivel a látható képet optikai úton (nagyítólencsék segítségével) tetszés szerint kinagyíthatjuk. Sokkal fontosabb a fénysugár felbontóképességének kérdése. A legkorszerűbb, a világpiacon kapható Isomet, Soro és Zenith modellek felbontása 500—1000 pont körül mozog. Ez pedig eléri, sőt meghaladja a mai televíziós kép felbontóképességét, amely tudvalevőleg 625 sorból, soronként 813 képpontból áll. Az elektrooptikus átalakító egyszerű szerkezet. A lézerforrásból kiinduló fénynyalábot lencse segítségével fókuszálják, majd ez áthalad az egykristályon. A fénysugár modulációját a kristályban kialakult állóhullámokkal lehet elérni. Ezeket az állóhullámokat az ultrahang oszcillátor rezgése nyomán a piezoelektromos lemezekből álló átalakító hozza létre. Az oszcillátor frekvenciájának, ill. az utrahang erejének változtatásával vezérelhető a fénysugár. Az akusztooptikai kamra kialakításának és csillapításának olyannak kell lennie, hogy ne alakulhassanak ki a kamra falain visszaverődések, amelyek egy „ámyékrács" kialakulásához vezetnének. Ezt egyrészt ultrahangszigeteléssel, másrészt a kamra alakjának kialakításával oldják meg. Az egykristályon áthaladva a fénysugár két részre válik. Az ún. nullarendű nyaláb a lézersugár egyenesen áthaladó része, míg a diffraktált nyaláb a tulajdonképpeni modulált fénysugár. A mai modern akusztooptikai eszközök rendkívül megbízhatóak, kiváló minőségűek, így néhány év múlva gyakorlati felhasználásukra is sor kerül. A lézertechnikában jelenleg fénykapcsolóként alkalmazzák az akusztooptikai eszközöket, ún. Q-kapcsolóként a YAG lézereknél. A számítástechnikában is nagy sikerre számíthat, lézeres sornyomtatóként használhatják. A jelenlegi típusok 22 000 sort képesek percenként leírni. A megjelenített sorok xerográfíai módszerrel közönséges irodapapíron is rögzíthetők. A legnagyobb karrier természetesen a televíziózásban vár az akusztooptikai eszközökre. Segítségükkel lehetővé válik, hogy az eddigieknél jóval egyszerűbben és főként jobb minőségben lehessen a televíziós képet továbbítani. Miután a fénysugár nam szenved semmilyen torzulást, a „lézer-televízió" tökéletes szín és árnyalathűséggel képes dolgozni. Természetesen a fénysugaras televízió a vevőkészüléket is megváltoztatja. Eltűnnek belsejéből a villamos vezetékek diódák és elektroncsövek, hogy helyüket üvegkábeleknek, különféle méretű egykristályoknak és lézergenerátoroknak adják át. Addig, míg ez megvalósulhat természetesen egy sor műszaki kérdés megoldásra vár. Különösen azért izgatja a „lézerfényes televízió" a kutatók fantáziáját, mivel a teljesen térhatású — holografikus — fénykép és film is lézerfénynyel készül. Ezért nem kizárt, hogy a fénysugárral működő televízió háromdimenziós lesz. A kutatások tovább folynak és elképzelhető, hogy már a nyolcvanas években megjelenik a piacon a „lézerfényes televízió". OZOGÁNY ERNŐ GYÓGYNÖVÉNYEINK A ROZMARING A rozmaringot (Rozmarinus officinalis L) már ismerték a rómaiak is. Úgy hívták, hogy „ROS MARINUS", ami annyit jelent, mint „tengeri harmat". Az ókorban istentiszteleteken füstölő- szerként használták; a görögök „LIBANOTIS"-nak nevezték (libanos — füstölő). Később nálunk is megkedvelték, és egyrészt az öröm szimbóluma, másrészt a gyász kifejezője volt. Mint örökzöld növényt a falvakon minden házban termesztették. A rozmaringcserje néha 2 m magasra is megnő. Levelei felállóan helyezkednek el a szárakon. Virága halványkék színű, júniusban jelenik meg. Az egész növény kellemes, kámforos illatú. Gyógyászati célokra még ma is gyűjtik a levelét, amelyben 1,5—2 % illő olaj, 8 % cserzőanyag, terpentinanyagok és egyéb hatóanyagok vannak. Az illó olaj a kámforhoz hasonló aromatikus anyagokat tartalmaz, amelyek ingerük a bőrt, s ennek hatására a bőrben javul a vérkeringés (ezt ki is használják a reuma elleni szerekben). A cserzöanyagok összehúzóan és fertőtlenítöen hatnak. Más kivonatainak (növényi antibiotikumok) baktériumölő hatása is van. A drog kis mennyiségben belsőleg étvágygerjesztő, fokozza az emésztőszervek működését, a vastagbél kiürítését, az epe kiürítését, és vizelethajtó tulajdonsága is van. Az epemüködés serkentése érdekében (epebántalmaknál) és a vizelethajtó hatás keltésére (daganatoknál) elég naponta egy pohár teát meginni, amelyet úgy kell elkészíteni, hogy 1 teáskanálnyi (szárított és felapritott) levelet leöntünk egy csészényi vízzel. Főzetét külsőleg is fel lehet használni, fürdővízben, a hosszan gyógyuló sebek öblögetésére. A mai modern gyógyászatban inkább az illó olaját használják (amely „Oleum rosmarini" néven szerepel a recepteken), köhögés elleni szirupokban gyerekek részére. A rozmaring illó olaját megtaláljuk azokban a kenőcsökben, amelyeket az izmok gyulladása, a reumatikus fájdalmak vagy ideggyulladás ellen használnak. Az ismert déli „Rosmarin—Kneip" borban is a rozmaringlevelek kivonata van. amelyet öregkori szívbetegségek, vérkeringési zavarok esetén és erősítőként ajánlanak. A rozmaring illó olaja az alapanyaga az UNGUENTUM AROMATICUM szélhajtó zsírnak is, amelyet csecsemők hasára kenegetnek. 4—8 levélke szétrágása serkenti az idegrendszer működését, és emeli az alacsony vérnyomást. Nagyobb adagokban nem ajánlatos használni, mert gyomorbántalmakat, gyomor- és bélhurutot, esetleg vesegyulladást okozhat. A rozmaring levelét hatásos molyirtószerként is fel lehet használni a háztartásban. Dr. Nagy Géza 18
