A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
■ Ha valaki Bratislavában beül a kényelmes autóbuszba, kétszer átmegy a Dunán, először Komáromnál, másodszor mondjuk Dunaföldváron, „rövidesen" megérkezik Kiskörösre, a szabadságharc költőjének szülővárosába. A szülőházzal szemben modem művelődési központ. Ugyan ki másnak a nevét viselné, mint a közeli szerény nédfödél nagy szülöttjét? Hátrább a fák alatt az atyaként tisztelt Bem mellszobra, kissé tovább a néhai mészárszék helyét jelöli a kő. Szinte lélegzetvisszatartva lépünk be a házba. Odabent rengeteg az ember, a látogató, szinte vásári a sokadalom. A látogatók egyik része figyelmes, megilletődött, a másik közömbös, szemlélődő. Az az érzésem támad, hogy az utóbbiak azon sem lepődnének meg, ha maga Petőfi fogadná őket a kapuban egy-egy kupica pálinkával. Vagy azzal a jófajta kadarkával, amit mi is megkóstoltunk. — Az aradi vértanúk emlékoszlopa Petőfi Sándor szülőháza Kiskőrösön A Csonkatorony bejárata fölötti Arany szobor A Sebes-Kóros Nagyvatadon ■ Aki múzeumba szeretne menni, jó ha tudja meddig tart nyitva. Mert, ha történetesen délután négyig, akkor fél ötkor már hiába szeretne bejutni... mint mi a kiskunhalasi Csipkeházba. S ha a szerencsétlenségben Fortuna mégis mellé szegődik, akkor találkozik egy szolgálatkész emberrel, aki a közeli városi könyvtárban egy rögtönzött előadáson sok mindent elmond a méltán világhírű több világkiállításon első díjjal jutalmazott csipkéről. A munkát, a csipkekészítést 1902-ben Dékáni Lajos rajztanár tervei alapján Markovits Mária kezdte el, s az évek múlásával a halasi csipkevarró asszonyok egészen magas művészi szintre fejlesztették. Többek között az angol királynő birtokában is van egy 16
