A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
...FÁTÓL A FALUT... Fától nem látni az erdőt, mondják. Demon (Drnava) viszont fától nem látni a falut. Szilva-, dió és almafák takarják a háztetőket. A falu fölött szabályos, meredek hegy trónol. A 870 méter magas Somhegy. A gyerekek és a legények elég gyakran megmásszák, s tetejéről pillantásukba fogják az egész Sajóvölgyet. Persze sokan meghalnak Dernön úgy is, hogy nem jártak a Somhegy tetején, nem tekintettek szét onnan a világba. Demo az ötvenes évek legelején még úgy is hallatott magáról, hogy bánya-székhely. Aztán megszűnt a Dénes-bánya, abbamaradt az ércfejtés. A múlt században vasolvasztó is volt itt. Köze volt a Lánchíd építéséhez. Éppen ezért Kispestnek is hívták Dernőt. A televízió nemrégen műsort sugárzott erről. Kis falu magas, őrző hegyekkel. A Csermosnya patak szeli ketté, szűk völgyben kanyarog lefelé. A Dernöt örzö hegyek kapujában a kassa-rozsnyói országút. S a falu közelében Krasznahorka vára. Délután a domboldalra épült általános iskola udvaráról nézem a falut. Illetve csak nézném, ha látnám. Fák takarnak el sok-sok háztetőt. Átellenben a Bükkös alatt többablakos, kastélyszerü épület. Most varroda, majd száz nőt foglalkoztató üzem. Régebben Andrássy Dénes gróf tulajdonát képezte az épület. Nem véletlenül tartózkodom a magyar tanítási nyelvű általános iskola udvarán. Korintus László pedagógusra várok, aki a százhatvan tagú CSEMADOK helyi szervezetnek is elnöke. Szülői értekezletet tart valamelyik osztályban. Míg várakozom, az egyik hetedik osztályos lánnyal, a Kovácsiból való Dányi Erikával beszélgetek, aki az anyukájára vár. Ő magyarázza nekem bátran, mutogatva, hogy az ott a Bükkös, az meg mögöttünk az ezerkétszáz méter magas Pipítyke. S hogy az iskolán kívül van még sok minden Dernön: óvoda, gyermekeknek és felnőtteknek orvosi és fogorvosi rendelő, posta, élelmiszer- és húsbolt, s a falu szélén futball-pálya, természetes lelátóval illetve a pálya fölé emelkedő magaslattal. Helyes, okos kislány és meglepően bátor. Az ilyenre mondják, hogy nem vesz el a világban. Délután öt körül fejeződik be a szülői értekezlet, s Korintus Lászlóval nekivágunk a falunak. Körüljárjuk Dernőt. Közben ismerkedünk, beszélgetünk. Huszonegy éve tanít. A rozsnyói (Rožňava) pedagógiai gimnáziumban érettségizett. — Tanítottam Deménden, Ipolyságon, Ipolyvisken, Berzétén és Szádalmáson. 1965-től működöm Dernön — mondja, miközben leereszkedünk a dombról, és átballagunk a Csermosnya patak hídján. Korintus László hárskúti (Lipovník) születésű. Szülőfaluja alig négy kilométerre van Dernőtöl. Szereti a hivatását és a zenét. Elvégezte a Népművelési Központ hároméves karvezetői tanfolyamát. Életre hívott Dérnőn egy vegyeskart, amely férfiak hiányában szétesett. Tizenöt tagú női éneklőcsoport nak első bemutatkozásra, tehetségük megcsillantatására ez éppen megfelel. Így hát itt is hozzákezdtem a darab betanításához, nemcsak a sziszeseknél, de bírtam szusszal, s nagyon boldog voltam, hiszen minden próbára nagy-nagy lelkesedései jöttek a gyerekek és meglepetésemre igen otthonosan mozogtak a színpadon. Ezután következtek a nagyszerű eredmények. Elsők lettünk a gyermekszínjátszók járási fesztiválján, és meghívást kaptunk Dunaszerdahelyre, az V. Dunamenti Tavasz gyermekfesztiválra, ahol kiérdemeltük a gyermekzsüri diját. A legértékesebb díj — mondták a gyerekek —, hiszen mi gyereknek játszottunk, és ők gyermekszemmel bíráltak, kritizáltak s ítélkeztek! Az igazat megvallva ilyen szép sikerre még legmerészebb álmomban sem mertem számítani. Eredményekben gazdag, szép évet zártunk. Jóleső érzés volt a gratulációkat fogadni az iskolában és az iskolán kívül is, de úgy érzem, az utólagos elismerés még nem jelent támogatást, ösztönzést ahhoz, hogy elvigye egy csoport a pálmát országos szintű fesztiválról. Sok az a munka, ami betöltötte e maroknyi csoport mindennapjait, össze kell tartani, segítőkésznek kell lenni, hogy megszülessen az eredmény az anyanyelvi kultúra ápolása terén. Az így, ilyen munkában eltelt egy év után Nyitrán, a Tanárképző Főiskolán folytatom tanulmányaimat. Megszerettem az oktatónevelő munkát. Úgy érzem, itt is kifejezésre juttathatom a színjátszás, a vers- és prózamondás iránti szeretetemet, és még — bár kisebb, de hálás, munkámat megbecsülő kis közönségre is találok. Bízom bennük és szeretem őket, ezeket a gyerekeket. Tanulmányaim folytatása miatt sajnos most egy időre el kell válnunk, de ígérem, hogy ha időmből telik, be-benézek majd hozzájuk, hátha sikerül még együtt játszanunk. Bevallom, foglalkoztat a gondolat, hogy lesz-e valaki, aki folytatja a munkát. Talán igen?! Végül kívánom a kürti általános iskola lelkes kis színjátszóinak, hogy sok örömük teljen a munkájukban, tevékenykedjenek, sikeresen ápolják anyanyelvi kultúránkat. IZSÁK FERENC Az V. Dunamenti Tavaszon a gyermekzsüri díját kiérdemlő tanulók IZSÁK FERENC Nagyon meglepett és egyben jó érzéssel töltött el az Önöktől kapott levél. Örülök, hogy az olvasóközönség nagy nyilvánossága előtt bemutatkozhatom. Kürtön (Strekov) születtem. Emlékeimben ma is tisztán él egy kedves kép, mégpedig az óvodai ballagási ünnepség. Sok kis társammal együtt énekeltünk és sírtunk. Sírtunk, mert az óvonénink szemében is könny csillogott. Az övében talán azért, mert arra gondolt, hogy azt a sok szépet és jót, amire megtanított mi majd elfeledjük. De nem. Sok szép dalra, kedves kis versre emlékszem, amit ö tanított meg nekünk. Talán itt kezdődött a vers, a föloldódott játék iránti vonzalmam. Az általános iskolában is sokat szerepeltem. Énekeltem, szavaltam, szinte minden rendezvényen. Később a gimnáziumi tanulmányaim alatt is sokszor léptem pódiumra — szavalóversenyeken s egyéb iskolai rendezvényeken. A színjátszással is még kisiskolás koromban kerültem szorosabb kapcsolatba. A kürti (Strekov) általános iskolában nagy hagyományai voltak (és vannak) a gyermekszínjátszásnak. Csoportunk részvétele a járási színjátszó fesztiválon a legtöbbször szinte biztos győzelmet jelentett. Szóval minden nagyképűség nélkül bátran merem állítani, hogy nem volt nálunk jobb csoport annak idején a járásban. Amíg magam is ott tanultam s játszottam, háromszor nyertük el a Népművelési Intézet vándorserlegét. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kétszer elnyertem e fesztiválokon a legjobb alakítás díját. A mostani csoportommal szinte véletlenül kerültem kapcsolatba. Érettségi után sikertelenül felvételiztem a bratislavai Szín- és Zeneművészeti Főiskolán. Munka után kel-, lett néznem egy évig, hogy aztán újra felvételi vizsgára jelentkezzem. Sok lótás-futás után teljesen véletlenül kerültem vissza a szülőfalumba, mégpedig a volt iskolámba, ahol megüresedett az úttörő csapatvezetői állás. Sajnos néhány évvel azelőtt az iskolában megszűnt a gyermekszínjátszás. Nem volt, aki folytassa a megkezdett munkát. Engem rögtön foglalkoztatni kezdett a csoport felújításának, újraszervezésének gondolata, bár a sikertelen felvételi után rövid időre elment a kedvem a színjátszástól. Aztán felidéződtek bennem a régi szép emlékek, és valami nem hagyott nyugodni. Tudtam, hogy vannak az iskolában ügyes gyerekek, akikkel érdemes lenne foglalkozni. Közben a SZISZ kürti szervezetében elvállaltam egy darab rendezését és ezen felül egy szerepet is, úgyhogy ez mindenképp sok időmet elvett. (Ezzel a darabbal is indultunk a járási versenyen és a második helyezést értük el, én pedig megkaptam a legjobb alakítás díját.) Sikerült egy megfelelő darabot találnom az iskolai színjátszó csoport számára. Igaz, nem egetverö gondolatokkal, komoly mondanivalóval (amiért bizony az országos versenyen is kaptam némi fejmosást), de gondoltam, a már kiszemelt 6—7. osztályosokBemutatkozom... 6
