A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-09 / 32. szám

Hárskút fölött az alagút mint egy háromezerhatszáz méter hosszúra nőtt óriáskígyó szája. Ötvenegyben kezdték építeni, s ötvenötben adták át a forgalomnak. Azóta éjjel-nappal rengeteg vonatot nyel el itt a föld szája s kiköpi a másik oldalon. A körülbelül hétszázhúsz lakosú falunak az ötvenes évek közepétől van vasútállomása. A háború után még évekig Hárskúton (Lipovník) keresztül vezetett fel a hegyre kacskaringózva az országút. 1949-ben készült a községben éppen csak érintő rozsnyó-kassai műút.

Azóta fekszik Hárskút országút mellett, szerpentin alatt. Azóta látom ezt a falut, valahányszor gépkocsin száguldók Kassa (Košice) felé. Könyvekből tudom, hogy régebbi település, mint mondjuk Rozsnyó. A házak úgy bújnak a hegy lábához, mintha pásztor terelte volna oda. Föléjük magasodik még hegy tetejéről nézve is a katolikus templom tornya. Mindenfelé gyümölcsös. Alma-, szilva-, körte- és cseresznyefa. A határban megterem az árpa, búza, krumpli stb.

Sokszor elrobogtam már a szép fekvésű falu mellett, de csak most először kanyarodtam be a házak közé. A föútról tértem le, Krasznahorka közelében, ahonnan már a büszke vár is mutatja magát. Mintha időtlen-időktől ülne a dombon a Bebekek jóvoltából. Az országúton igazoltatás. Rendőrök tartóztatják fői a hegyről lezúduló gépkocsifolyamot. Kérdem a rendőröket, miért itt igazoltatnak, Hárskút fölött?

— A rozsnyói járásnak ezen a részén van a legtöbb baleset. No meg a másik oldalon, a szintén meredek Szoroskőn lefelé. Különösen esős időben veszélyes ez az útszakasz. Könnyen becsapja a gépkocsivezetőt. Az engedélyezett leereszkedési sebesség az időjárástól függetlenül óránként negyven illetve hatvan kilométer.

Hárskút. Már bent járok a faluban. Szép napos az idő. Megállítok egy idősebb embert. Honnan kapta a község a nevét? Nem lepem meg a kérdésemmel.

— Arra feljebb — mutatja —, a falu közepén, a templom közelében áll egy ház. Annak a háznak a kertjében van egy kút, amelyet két hársfa őrzött. Innen a falu neve.

Mindenféléről elbeszélgetünk. S azt mondják, hogy az ember holtig tanul. Ott, akkor, attól a hárskúti embertől azt tanultam meg, hogy fűnek, fának, virágnak, embernek, mindennek története van. Még az ember házának is. Annak is. Amit az idők folyamán magának és másoknak épített.

Együtt nézzük a falu fölé magasodó hegyeket. A Bükkösalját és a Rakattyást. A látható szántókat és legelőket. Vagy kettöszázhatvan hektárt tesz ki a szántó, három - százhatvanat az erdő és a rét. Ezt megint

onnan tudom, hogy hallom a magyarázatot is. Grófi és papi birtokon alakult a szövetkezet 1951-ben. Ezerkilencszázötvenkilencben Hárskút már szövetkezeti falu. Míg önállóan gazdálkodott, nyereséggel zárta az évet. Mikor összeházasították Hosszúréttel (Dlhá Lúka), a megnagyobbodott szövetkezet egyszerre ráfizetéses lett. Nem vált be a házasság. 1978 elején már a rozsnyói Állami Gazdasághoz tartozik a hárskúti és a hosszúréti határ.

Ennyi, amit az úton féltartóztatott embertől megtudok. A többit már a magam szemével látom. Azt például, hogy a postai kézbesítő hatalmasra duzzasztott táskát cipel a faluba. A postahivatal a szomszédos Demőn (Drňava) van. Öt kilogrammig még a csomagot is elhozza. Azon felül azonban már a címzettnek kell mennie érte. Ahogy a faluba tartok, s ahogy néhány járókelővel még szóba állok, úgy bontakozik ki Hárskútról a teljesebb kép.

Mezőgazdasági dolgozókon kívül kőművesek, ácsok, lakatosok is élnek itt, s még vagy tíz bányász dolgozik Rozsnyó-bányán. A fiatalok közül hárman műszaki egyetemre járnak Prágába és Kassára, többen gimnáziumban tanulnak Rozsnyón, közgazdasági szakközépiskolában és a kassai ipariban. Iskola a faluban már nincs. Csak volt 1976-ig. Egynégy osztályos magyar és szlovák tagozatú. 1976 szeptemberétől Krasznahorkára és Demőre járnak a gyerekek. Az előbbi helyre szlovák, az utóbbira magyar iskolába.

Délelőtt elég csendes a falu. Délután mozgalmasabb. A kocsma tizenhárom órakor nyit. Jönnek sörre, limonádéra, akik megszomjaztak. Jönnek azok is, akik nem tudnak meglenni a napi szokásos porció leeresztése nélkül. Sör, bor, pálinka, üdítőital az asztalokon. A csaposnak sok a dolga. Élelmiszerbolt, kocsma, tejcsarnok, mészárszék szinte mind egy helyen található. Az 1974-ben elkezdett s az 1977-ben befejezett épületben. Fölötte magasodik egy még hatalmasabb épület. Nem is épület az már, hanem palota, a kultúra temploma, ahogyan a kocsmában mondta valaki.

A helyi nemzeti bizottság irodahelyiségét s Barczi László hnb-elnököt is abban az épületben találom. Ott ismerkedem a fiatal, mindössze 38 éves elnökkel. 1971 -tői tisztségviselő. Második választási időszaka 1981-ben telik le. Dolgozott a vasútnál mesterhelyettesként s a postahivatalnál telefonosként. Az apja bányász volt, ma már nyugdíjas.

Az elnök nyugodt ember benyomását kelti. Megfontoltan válaszol a kérdéseimre. S ha már a választási időszakot szóba hoztam, feleletet várok arra is, hogy mi történt itt a hegy lábánál, a Bükkösalja és Rakattyás alatt az utóbbi évtizedekben.

— Az történt, ami másutt is — hangzik a válasz.

— Ettől még nem lettem okosabb.

— Jó, akkor sorolom. 1955-ben bevezetik Hárskútra a villanyt. 1959-ben elkészült a hangosbeszélő. 1965-ig portalanitják a községi utakat. 1968-ban bővítik a vízvezetékhálózatot s neonfényűre változtatják a közvilágítást. 1976-ban kezdjük építeni önsegéllyel a kultúrházat. Most januárban adtuk át rendeltetésének. A felszabadulás harmincötödik évfordulója tiszteletére. 1945. január 21-én szabadult fel Hárskút.

6