A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-22 / 51. szám
mxmim A huszadik század utolsó negyedében élő városi ember számára a felfedezés örömével hat az az élmény, ha az egyetemes, azon belül a magyar népművészet sokszínűségét tájanként tanulmányozhatja. Kalotaszeg az elsők közé tartozik a magyar népművészet kincsestárában. Nem csupán azért, mert még ma is többé-kevésbé ép formákban lelhetők fel a régmúlt alkotótehetségét és fantáziáját dicsérő templomok, jellegzetes fafaragásos házak, kapuk, festett bútorok és színes varrottasok, hanem azért is, mert az itteni nép művészi hajlama a mában is elevenséggel tovább él, folyamatosan megújhodik, korszerűsödik, A sajátságos kalotaszegi népművészet megismerésének ösztönzésétől hajtva Immár évek óta járjuk e táj útjait, falvai! - fényképezőgéppel, magnetofonnal a kezünkben. TÁJ ÉS NÉP A kalotaszegi szellemi és tárgyi folklórt együttesen hordozó táj a Nagyvárad és Kolozsvár közötti E 15-ös főútvonal mentén helyezkedik el. A. néprajzi táj központi része a Kalotaszegi-medence, de a sokszínű népi kultúrát összességében mintegy ötven település képviseli. Ezek a Kalota-patak partjától nagyjából kelet felé, a Sebes-Körös, a Kapus forrásvidékén, továbbá a Meleg-Számos, a Szamos és a Nádas-patak mentén helyezkednek el, többnyire a völgytalpakon. Mi az ötven település közül tizennégyet ismertünk meg több-kevesebb részletességgel. A települések többsége apró falu, akárcsak Gömörben s csupán szélesebb völgytalpakon, medenceközpontokban találhatunk közepes nagyságú falvakat. Város mindössze egy van a területen, a mintegy 8000 lakosú Bánffyhunyad. A külső szemlélő első benyomása errői a területről, hogy a táj nagyrészt kcpár, kietlen. Kos Károly egyik munkájában így jellemzi a kalotaszegi tájat: „Kopasz, köves dombok, esőmosott árkokkal, szaggatott hegyoldalakkal, íátlan, sovány kaszálók." A kedvezőtlen természetföldrajzi adottságok (hűvös klíma, erózió által erősen felszabdalt, denulálódott lejtős felszín) ■miatt a föld a múltban sem tudta, ma mégkevésbé tudja maradéktalanul eltartani a népét. Kós Károly mégis így ír a kalotaszegi táj lakosságáról: „Általában jómódú, bár nem vagyonos. Földjéből nem élhetne meg, de jól keres. Férfilakosságának talán 50 0 n-a földművelésen kívül mással is foglalkozik: kőműves, kőfaragó, ács, asztalos." Ezek a megállapítások a negyvenes évek elején voltak érvényesek, de ettől már nagyon messze vagyunk, hiszen a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyok Ka otaszegre épp úgy hatottak, mint bárhol a szocializmust építő országokban bármely más tájegységre. Az elmúlt évtizedekben - főleg a mezőgazdaság szocialista átszervezése után - az itteni népesség nagyobb hányada is foglalkozást változtatott. Eljár a városba; naponta vagy hetente ingázik. A korábbi fafaragók és fiaik szövetkezetbe tömörülve iparszerűen készítik a különböző fadobozokat, sakk-készleteket, könyvbölcsőket és egyéb használati tárgyakat. A régi paraszti életforma megszűnésével természetesen lomtárakba, padlásokra kerültek a díszes jármok, a lányok-asszonyok részére ajándékként készített díszesen faragott rokkák, sulykclók s egyéb régi használati tárgyak. Ugyanakkor a megváltozott életformáié
