A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-09-09 / 37. szám

CSAK ITT A SZO M SZÉD BAN helyre kerültünk! A rendszeres gyakor­lás, a szabadidő rovására történő fá­rasztó próbák meghozták az ered­ményt. Angliában kedves, baráti fogad­tatásban volt részünk. Családoknál kaptunk szállást. Én történetesen Mrs. Mutternál, akit azzal bíztak meg, hogy törődjön velünk, az énekkar tag­jaival. Egy közeli községből jártunk be Middlesbroughba. Az angolos reggeli­ket, ebédeket, vacsorákat jó étvággyal fogyasztottuk. Amit különösnek talál­tunk, hogy soha nem tálaltak levest. Mi a levest hiányoltuk, vendéglátóink meg a népviseletünket hiányolták. A kó­rusok többsége, különösen a folklór kategóriában, népviseletben énekelt. Utazásunk és ott-tartózkodásunk során számos szép élményben volt részünk. Ezúton szeretnék köszönetét mondani iskolám igazgatóságának, tantestületé­nek a segítségért, a megértésért, mindazért, ami az összpontosítások napjaiban munkámból rájuk hárult. Ügy érzem, az elért eredmény az ő DOBOGÓN érdemük is, a siker az ő örömük is. Az Angliában szerzett tapasztalatok után még inkább arra törekszem, hogy negyventagú gyermekkórusom az eddi­ginél is finomabban, tisztábban, szeb­ben énekeljen. Néha talán túlságosan is igényes vagyok, de a gyerekek már belátták, hogy eredményt csak szívós munkával lehet elérni. 4. VICZAY PÁL, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának titkára: Hétfőn este érkeztünk meg. Great Aytonban kaptunk szállást. Ez a nagyobb község 15 kilométerre fekszik Midd­­lesbroughtól. Vendéglátóink már vár­tak bennünket. Azonnal átadták ne­künk a fesztiváljelvényt, amellyel a hangversenytermeket és az éttermet látogathattuk. A jelvény egyik oldalán az énekkar és az énekes neve szere­pelt, a másikon a szállásadó neve. Az első két nap ismerkedéssel telt el, de kedden este már hangversenyt adtunk a községben vendéglátóinknak és az egész lakosságnak. Szerdán meg már egy kórházban léptünk fel. Körülbelül 30-40 kilométerre a községtől. Ezért a hangversenyünkért ebédet kaptunk a személyzet éttermében. A községben, szálláshelyünkön szombaton ismét kö­rülbelül fél órás rögtönzött hangver­senyt adtunk. Nagy sikerünk volt. Va­sárnap reggel következtek a búcsúzás megható percei. A szállásadók a gyü­lekezési helyre szállították az énekkar tagjait. Zuhogott az eső, de még a kedvezőtlen időjárás sem akadályoz­hatta meg, hogy ne viszonozzuk szál­lásadóink kedvességét három szerze­mény eléneklésével. Esernyő alatt szólt a dal, forrósodott a hangulat egészen a baráti kézszorításig. Az út oda is, haza is hosszú volt és fárasztó. De az utazás során szerzett élmények kárpó­toltak mindent. Odafelé megálltunk Bonnban, megtekintettük Beethoven szülőházát, az udvaron két kórus­művét el is énekeltük, vissza­felé megnéztük Londont, Bruggét, Brüsszelt, Waterloot, a kölni katedrálist, Norinberget. Az énekkar valamennyi tagja gyarapíthatta földrajzi, kulturális és politikai ismereteit az úton. Látni­valóban nem volt hiány. Amit minden énekkari tag dicséretére elmondhatok: fegyelmezetten viselték a hosszú és nem a legkényelmesebb oda- és vissza­utazás fáradalmait, valamint a rangos nemzetközi versennyel járó izgalmakat. MACS JÓZSEF Valaki levelet írt szerkesztősé­günkbe Vajkáról, nem goromba, nem számonkérő levelet, hanem jóindulatú figyelmeztetést: a köz­ség itt van a főváros szomszédsá­gában, de a CSEMADOK ottani szervezetéről soha még említést se tettünk a lapban, pedig tevékeny­sége miatt megérdemelné. Egy szép napon fogtam hát ma­gam és kibuszoztam Vajkára, (Vojka nad Dunajom). A község­ről csak annyit tudtam, hogy kö­zel fekszik a Dunához, s a gabčí­­kovo-nagymarosi vízlépcsőrend­szer építése miatt néhány házát le kell majd bontani, továbbá, hogy sok fiatal elköltözik a falu­ból, mert kevés a telek, nem tud­nak hová építkezni, így a közeli városokban keresnek maguknak megélhetést s ott le is telepsze­nek. Egyébként az autóbusz, amivel érkeztünk, innen már nem is megy tovább, itt fordul meg a fa­lu közepén . .. Nem a legszerencsésebb időpon­tot választottam, nyáron főmun­­kaidényben a falusi emberek nem nagyon tartózkodnak otthon. A főutcán egy polgári ruhás fiatal­ember igazoltatott bennünket, jó­magámat és fényképész kollégá­mat, meglepetésünkben elő is vet­tük az igazolványunkat, nem gon­dolva arra, van-e joga az illető­nek igazoltatni. Hálából talán, amiért hittünk neki, készségesen elvezetett Nagy Miklósékhoz. Nagy Miklós régi CSEMADOK- tag, a szervezet pénztárosa. Ott­hon találjuk, mert már egy éve nyugdíjas. Elmondja, hogy a szer­vezetnek 85 tagja van, 1950-ben alakult, s a tagok száma „hullám­zik”. A tagság feléről el lehet mondani, hogy aktívan tevékeny­kedik. KöztükMiklós bácsi veje is, Bodó György, aki Somorjáról nő­sült Vajkára és lelkes tagja az énekkarnak. Az énekkar, amely a Dunatáj nevet viseli, harminc tagú (tíz férfi, húsz nő), vezetője Ágh Jó­zsef somorjai tanár. Őt itt min­denki dicséri, nagyon lelkiismere­tesen és hozzáértéssel foglalkozik Nagy Miklós családja körében A Dunatáj énekkar a kórussal, tisztelik, szeretik az énekesek. De ezt már Hideghéty Saroltá­tól, a szervezet elnökétől tudom, akinek lakására Bodó György is Hideghéty Sarolta, a CSEMADOK el­nöke elkísért. Hideghéty Sarolta, aki — azt hiszem — az ország egyik leg­fiatalabb CSEMADOK-elnöke el­mondja, hogy a kórus részt vett a népdalénekesek Tavaszi szél vizet áraszt . . . versenyének járási se­lejtezőjében, továbbá fellépett leg­utóbb a bősi és a csallóközcsütör­­töki szakszervezeti napokon. Két­órás összeállításukkal (népdalok, népdalfeldolgozások, dzsessz-gim­­nasztika, cigánytánc, falusi szo­kások) itthon, továbbá Nagypa­­kán és szociális otthonokban sze­repeltek. A szervezetnek egyéb­ként van egy héttagú citerazene­­kara is, amely már szintén szép eredményekkel dicsekedhet. A CSEMADOK elnöke azt is elmondja, hogy a szervezet nagy segítséget kap a helyi nemzeti bi­zottságtól (pl. pénzt az énekkari tagok ruhájának, citeráknak be­szerzésére stb.), ami különösen Nagy László hnb-elnök jóindula­tát dicséri. Ugyanakkor egy fájó hiányosságra is felhívja a figyel­münket: a községben nincs, snem valószínű, hogy a közeljövőben épül, művelődési otthon, így min­den akciójukat, a próbákat, ittho­ni fellépéseiket a kocsma mellet­ti, régi és meglehetősen rozoga táncteremben kell lebonyolítaniok, ami bizony eléggé megnehezíti a munkájukat. Hideghéty Sarolta egyébként „civilben” óvónő, szép szobájában sok könyvet láthat az ember, s ez azt bizonyítja, hogy a fiatal elnök szorgalmasan gyarapítja szakmai tudását és általános műveltségét. Ennek a szervezet is hasznát lát­ja. A bevezetőben említett levélíró kilétéről nem tud, de nem is fir­tatjuk, ki lehetett. Nem fontos, a fő az, hogy hírt adtunk Vajkáról. —zsélyi— Prandl Sándor és archív felvételek 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom