A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-20 / 38. szám
A kórházi szobában fekvő beteg társaim azt állították, hogy Margit nővér a legjobb ápolónő az egész kórházban. Elhatároztam, hogy ezt a tényt ki is használom, ugyanis menyasszonyom, Vierka pénteken ünnepli születésnapját és ezen a napon Margit nővér lesz szolgálatos. — Nővérke, adja ide ruháimat, engedjen ki ma délutánra. ígérem este időben visszatérek — kezdtem el mondókámat. — Nem lehet. Maga még nem olyan egészséges, hogy két órára is elhagyhatná a kórházat — volt a felelet. — Nővérke, de nekem sürgősen el kell intéznem egy bizonyos ügyet. Margit nővér rám nézett, majd a többi betegre fordította tekintetét, s mindjárt tudta, hogy nem mondok igazat. Jómagam is tudatosítottam, hogy hazugsággal itt sokra nem megyek. így hát nyíltan megmondtam, miről van szó. — Tudja nővérke, Vierka, hisz ismeri, aki gyakran meglátogat a kórházban, ma ünnepli születésnapját. Szeretnénk ez alkalomból együtt lenni. El akarunk menni a Slavínra. Ma olyan szép idő van. Margit nővér hallgatott. — Engedjen ki kérem — kezdtem újból a könyörgést, mint egy kisgyerek. — Maga is volt húszéves, nővérke, engedje el őt! — szólalt meg Róbert a mellettem lévő ágyon. Margit nővér mintha sajnálkozva nézett volna rám, és nekem úgy tűnt, hogy szeme harmatos lett. Zavartan igyekezett fehér köpenye ujjúval megtörülni. — Hát akkor menjen, — szólalt meg —, de nagyon vigyázzon magára és este nyolcra jöjjön vissza, mert hamarább kell itt lennie, mint a szolgálatos orvosnak. Ha megtudná, hogy elengedtem, nagyon haragudna. Akkor még nem tudtam, miért lett harmatos Margit nővér szeme, amikor Róbert azt említette, hogy ö is volt húszéves. Ezt csak jóval később tudtam meg, amikor gyógyultan végleg távoztam a kórházból. Valamikor Margit nővért Doloresánák hívták. Ez volt az apácarendi neve. Nagyon fiatalon lépett be az apácarendbe. Itt nevelték, úgy, ahogy azt szülei kívánták. II. világháború idején azonban Margit nővér megismerkedett Szása Alexander sebesült szovjet századossal, és ez az ismeretség fordulatot jelentett életében. Az ismeretségből szerelem lett, és Margit nővér kivetkőzött az apácaruhából. Távozott a kolostorból és Szása százados oldalán mint egészségügyi nővér együtt jött a harci egységgel egész Bratislaváig. Itt azonban Szása százados hősi halált halt. Akkor, a háború végén Margit nővér húszéves volt. Ma már jóformán az egész élet mögötte van. Az ember élete, de különösen az asszony élete. Margit nővér nem felejtette el Szását. Két-három év elteltével Szása halála után azonban mégis férjhez akart menni, gyermek után vágyódott, legalább egy gyereket akart. Mindegy, hogy fiú vagy lány, csak gyermek legyen a véréből. Hogy valaki maradjon utána, ha eltávozik az élők sorából. De Margit nővér már nem találkozott a szerelemmel, az évek pedig múltak. A tiszta, de ráncos arc, a sötét szemek egyre homályosodó fénye, a száraz cserepes ajkak elárulják az éveket. Túl idős már ahhoz, hogy anya lehessen. De ő is volt fiatal. Igen, volt. De a szemek fiatalos fényét akkor elhomályosították a kolostor sötét folyosói, az erőtől és egészséges vértől duzzadó fiatal testet eltakarta a fekete apácaruha. Margit nővér most már nem megy férjhez. Már régen tudja, hogy élete nem telik meg szerelemmel, az anyaság érzésével. Az apácaruhában nem találta meg élete értelmét. Életéből csak az a pár emlékezetes nap marad, amit Szásával eltöltött. Talán minden ember szeretné életét évekkel vagy évtizedekkel visszaforgatni, és Margit nővér erre gondol állandóan, mindennap. A minap Vierkával újból a Slavínon jártunk. A sírok körüli néma csend szinte az ünnepélyesség erejével hatott. Némán megálltunk, egyszer csak lépésekre lettünk figyelmesek. Margit nővér tűnt fel a közelben. Megállt Szása sírjánál, megtisztogatta a ráhullott falevelektől, pár percig némán állt a sírnál, majd a város felé nézett és meggörnyedve lassan, igen lassan eltávozott. Amikor a lépcsőkön lefelé lépegetett, igen öregnek és megötörtnek nézett ki. Egy kis történelem Kežmarok (Késmárk) egyike a legsiebb, leghangulatosabb tátraalji városoknak, s tegyük hozzá: a legrégibb szepességí városok közé tartozik. Hain Gáspár Lőcsei krónikája szerint a Thököly-vár helyén már 1190 körül apácakolostor volt. Igaz, Hain Gáspár állítását nem bizonyítják Írásos adatok, oklevelek, de a századunk hatvanas éveiben folytatott régészeti ásatások alkalmával a várudvaron egy régi-régi templom és több más épület alapjai kerültek napvilágra, ez pedig azt bizonyítja, hogy a krónikairó nem állít valótlant. A Thököly-vár öt tornya, hét bástyája egyébként szinte semmit sem változott azóta, hogy az ország legfényűzöbb berendezésével büszkélkedett. A fényűzésnek azonban ma már nyoma sincs: mert amikor Thököly Imre „kurucfejedelem" csillaga leáldozott, o császár minden értéket Bécsbe szállíttatott. Sokszor dörgött errefelé az ágyú, hiszen a város mintegy két évszázadon át hadakozott a közeli Lőcsével a jövedelmező lengyel és magyar piacokért. A két város közti háborúban a késmárkiak ugyancsak jól vitézkedhettek, mert a lőcseiek később csak „a haramiák barlangjának“ nevezték Késmárkot. A jó késmárkiak valójában nem haramiák, inkább szabadságszerető polgárok voltak: midőn Thököly Imre harcba indult a Habsburgok ellen, szinte egy emberként sorakoztak fel Thököly mellett, és kitartottak mindvégig... Thököly emlékéhez később is hűek maradtak: ezt az bizonnyitja legjobban, hogy amikor a „letörött“ kuruc lobogót, mostohaapja örökét II. Rákóczi Ferenc ragadta kezébe, a város melléje állt. S szabadság-párti volt Késmárk 1848-ban is. A várudvar egyik szögletében emlékoszlop áll: az 1945- ben erre visszavonuló hitleri hadak végeztek ki itt néhány elfogott partizánt Szabadságharcosokat a szabadság fellegvárában! THÖKÖLY sírjánál_______________ A mai Késmárk történelmi múltja, sok-sok páratlan műemléke mágnesként vonzza a turistát. Itt található Európa legnagyobb fatemploma, amelyben még az orgona sípjait is fából faragták. A temérdek fában egyetlen egy vasszög sincs. Persze, ennek a templomnak is megvan a maga — érdekes — története. Az ellenreformáció idején az 1681. évi soproni országgyűlés a lutheri tanokhoz hű késmárki polgároknak megengedte ugyan, hogy templomot építsenek, de csak azzal a feltétellel, hogy a templom bejárata nem lehet feltűnő helyen, nem lehetnek kőalapjai, nem lehet tornya, sem harangja, „és falaiba egyetlen vasszeg nem verethetik“. Hogy mi történt ezután? Két erős hitű és vállalkozó kedvű késmárki polgár bebarangolta — természetesen gyűjtőivvel — fél Európát. Hat esztendő múltán tértek csak vissza a városba, de nem jöttek üres kézzel: pontosan 792 körmöci aranyat hoztak. Az első adakozó állítólag XII. Károly svéd király volt, s a késmárki hagyomány szerint magát a templomot is az ö hajóácsai építették. A fatemplom mellett álló pirostéglás templom kevésbé érdekes, de illik néhány percre itt is. megállnunk. Hiszen itt, a templomhoz tartozó mauzóleumban nyugszik a „kurucfejedelem“, késmárki Thököly Imre, akinek hamvait
