A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-09-06 / 27. szám

m m m tix m /i. Egykori utazásaim során elvetődtem Trencsénbe. Ott él Ján Jariabka, a Spania Dolina körül harcoló partizán­osztag egykori parancsnoka. Igazoló­iratán ugyanilyen három nyelvű pecsé­tet láttam. Bolyongásaim közben kezembe ke­rült a brigád harci tevékenységéről szó­ló beszámoló másolata. Szerzője Jozef Papala, Volkov őrnagy egykori helyet­tese, aki ma a trnavai ELEKTROKOV igazgatója. A beszámolót záró össze­foglalóban különös számokra bukkan­tam. A brigád harcosai között volt 46 orosz, 43 cseh, 376 szlovák, 72 kárpát­aljai, 34 román, 4 francia, 2 német, összesen 577 különféle nemzetiségű partizán, és a 2000 főt számláló bri­gád többi tagja polgári személyekből toborzott aktivisták, magyar hadifog­lyok és katonák voltak. Két ízben is találkoztam az ELERTO­­KOV igazgatójával. A magyarok pontos létszámát nem tudta meghatározni. Az első magyar nemzetiségű partizánok negyvennégy októberében érkeztek a brigádhoz. Negyvenen voltak. Decem­ber elején 180 főnyi magyar egységet fogtak el. Ez vegyes nemzetiségű volt. Jöttek köztük románok és erdélyben élő szlovákok is. önként csatlakoztak a bri­gádhoz. Sereghy Sándor csapata ösz­­szesen 196 főt számlált, 218 lóval, 106 szekérrel, teljes fegyverzetben érkezett meg Podkonicére. A lovak közül hét nyerges ló volt. Érdekes a podkonicei falusi krónikás bejegyzése, aki csak 90 lovat és 45 szekeret említ. Egyébként Papala feljegyzései szerint Priechod községben 45 magyar kato­na teljesített őrszolgálatot, egyben a felderítés is feladatuk volt. Ez a felde­rítő és őrszolgálatot teljesítő csoport Koréi Nývlt vezénylete alatt állt, aki egyben az I. osztag parancsnokhelyet­tese volt. A beszámoló szerint 300 ma­gyar katonát fogott el. Az ELEKTROKOV igozgatója, mikor erről esett szó közöttünk, elmosolyo­dott: — A magyarokra vonatkozó hadifo­goly megjelölést nem kell szószerint ér­telmezni. Többnyire önként jöttek át, előre megkötött megállapodás szerint. Egyébként az első osztag katonái, s a felderítők valóban szinte csodákat műveltek. A tartalékban tartott osztag­gal együtt februárban két ízben is visszaverték a Priechodra támadó né­metek és táboricsendőrök támadásait. A II. osztagban Baranov hadnagy parancsnoksága alatt is 40 magyar fiú szolgált. Akcióik során még harmincon csatlakoztak hozzájuk. A legénység szá­ma 116 főre rúgott. Az osztag Sloven­ská Lupča, Podkonice és Lučatin kör­nyékén tartott őrszolgálatot. A III. osz­tag parancsnoka Karel Andr volt. Egy magyar csapatot pihenés közben lepett meg, s közülük ötvenen csatlakoztak hozzá. A IV. osztagról, mely Spania Dolina fölött telepedett meg, s négy gépfegyverrel tartotta sakkban a néme­teket, már szóltam. Itt a parancsnok helyettese is magyar volt, Szabó had­nagy, s a száznegyven főnyi egység is csupa magyar fiúból toborzódott. A partizónköztársaság természetesen földrajzi szempontból is meghatározott fogalom. Megerősített déli pontja Priechod község volt, de a partizánok akciói Besztercebányát is érintették. A legnyugatibb pont Hiadeľ és Mošteni­­ca község, keleten Rychtárová és Tu­recká, északon pedig Donovaly község határolta. A partizáncsoportoktól ellen­őrzött terület központja Baláže és Ko­líšte község volt. Itt székeltek a törzs­­karok. Kalištén Zajcev csapata telepe­dett meg elsőízben, utána Martinov és Morszkij, (előttük Jegorov), Báláién Volkov, Morozov és Petrov. Sásová község krónikája is érdekes adatokat tartalmaz. Januárban 650— 700 főnyi magyar egység telepedett meg o faluban. Harmadnap a Panský Dielen át Spania Dolina felé távozott több mint a fele. Másnap a többiek is nekiindultak a hegyeknek. Alig ötve­nen maradtak vissza a faluban. A kró­­.nikás szerint 12 ember „fogta el" őket, ami neki magának is szinte hihetetlen­nek tűnik. Feljegyzései szerint Spania Dolina, Baláže, Kalište és Priechod környékén harcoló partizánok őrcsapa­taiba sorolták őket. Februárban ugyan­csak erős egységek érkeztek a faluba. Mydlo Ján, (pontos címe: SJovenská Lupča, Námestie 100), aki ma az er­dészeti igazgatóság alkalmazottja, s akkoriban Morszkij vezénylete alatt szolgált, 100 magyar katonát vezetett át a partizánok táborába. Volt egy érdekes találkozásom Besz­tercebányán is. A Nové Kalište neve­zetű városnegyedben él Mikulás Palúch, velem körülbelül egyidős ember. Édes­apja valamikor a Kalištei Forradalmi Nemzeti Bizottság tagja volt, s épp édesapja révén rendkívül tájékozott. Pintér István tanulmányától eltérően azt állította, hogy a Báláié, Kalište, Dono­valy közé zárt háromszögben nem Mar-BÁBI TIBOR Az egykori Márta Az egykori Márta — ma Somogyi Zoltánná tinov, de Morszkij parancsnoksága alatt harcolt 600 magyar partizán. Moštenice felől érkeztek a hegyekbe és Kalištén kötöttek ki. Martin Lichý (Ďurčin), azt állította beszélgetésünk során, hogy a Sásovóról a partizánokhoz átálló ma­gyar katonákat Jegorov utasítására ap­ja szervezte meg, legalább is az első napon távozókat. Apja, aki egyébként ácsmester volt, vándorlásai során meg­tanult magyarul és németül is), meg­beszélte a dolgot a magyar altisztek­kel és sikerre is vitte. A besztercebányai Styk Pavol (pontos cím: B. B. Svermová 31.) aki Petrov csapataiban harcolt, azt a megbízatást kapta, hogy magyar katonákat tobo­rozzon a partizánok közé. Akciói siker­rel jártak. Rudlováról 200 embert ve­zetett át, Senicáról 250-et, és a lupčai állomáson rakodó katonák közül 60 embert. Hová osztották be őket, maga se tudja pontosan. A partizánköztársaság területén har­coló partizánok feladata az volt, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a Beszterce­bánya— Martin, Besztercebánya—Ru­žomberok és a Beszterbánya—Breznó közti utakat. Út-, híd- és vasút robban­tásaikkal akadályozzák a németek za­vartalan visszavonulását, s vegyék tűz alá a visszavonuló kocsioszlopokat, hogy gyengítsék a megszállók erejét. Mostenice községben is megfordul­tam. Odafelé menet az autóbusz meg­állt az egykori mészégető kemence kö­zelében. Az ott az emlékmű, mondta valaki egy vöröses, vasráccsal kerített márványtömbre mutatva. Hirtelen ki­szálltam. Két asszony szomorú, kék liliomcsok­rot helyezett el az emlékmű lábánál. Szótlanul nézték a fehéreres márvány­tömböt és a rávésett arany betűket: A MÉSZÉGETŐ KEMENCE KÖRNYÉKÉN 1945. MÁRCIUS 18-ÁN A NÉMET FASISZTÁK MEGGYILKOLTAK 14 MAGYAR PARTIZÁNT. TISZTELET AZ EMLÉKÜKNEK! A szlovák szöveg az ugyancsak ki­végzett Jozef Parížeket is említette, s a csodálatosan megmenekült Ludvig Kaliskýt, a 71 éves öreget, aki a ha­lomra hulló holttestek alá szédült, anél­kül, hogy megsebesült volna. Mikor magához tért, podkonicei ismerőseihez vergődött a behavazott utakon. A faluban találkoztam Vyšný Ondrej­­jel, a nemzeti bizottság elnökével. — Szép az az emlékmű, mondtam csendesen. És az a kétnyelvű felirat is. — Kalištén születtem — mondta az elnök, — és a németek a mi házunkat gyújtották fel először. Apámat elhur­colták, és negyvenöt tavaszán Sklené Teplicén egy forgó körfűrészre vetették. — Nagy-nagy csönd támadt közöt­tünk. — Az emlékművet a felkelés 20. év­fordulójára emelte a község. Szegény magyarok! A tífusz is, a németek is megtizedelték őket. Tudtam, mások is elmondták már, hogy Kalištén tífuszjárvány ütött ki a magyar katonák között. Hetvenen, talán többen is a fából épült iskolában fe­küdtek. A németek rájuk zárták az aj­tót, s fölgyújtották az iskolát. Elevenen bennégtek az épületben. Az egészség­­ügyi bunkerben rekedt sebesülteket is legyilkolták. Baláže községben is ugyan­ez történt. — Értünk harcoltak. Értem is! — mondta az elnök. Még most is látom azt az emlékmű­vet, a vörös márványtömböt s az arany­ba vésett betűket. Olykor eszembe jut Ján Jariabka igazolóokmánya is, leg­alján a három nyelvű pecséttel. És olykor Sereghy Sándorra gondolok, akit még nem ismerek, mégis ismerem már. S az a három nyelvű pecsét! A né­pek legsúlyosabb pillanataikban ta­nulják meg egymás nyelvét: a valóban emberi nyelvet. P. HAŠKO felv. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom