A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-09 / 24. szám
Vannak riportok, melyeket tulajdonképpen csak regénynek lehetne megírni. Ha riportnak irom, közölnöm kell az akta számát, a helységet, a neveket Ez sokszor kényelmetlen. Megköti az ember kezét. Mert a riporter eltávozik vagy egyéb módon kivonja magát az esetből; de a szereplők vagy azok családja ottmarad s él tovább megszokott körében. Mely körben esetleg jobb, ha nem minden szó vagy név mond ódik ki hangosan. Van tehát egy felemás műfaj a magunk mentségére: az irodalmi riport. Ennek sohasem a szereplői igaziak, csupán a tanulsága. ... Laci céltalanul lépett ki a kapun. Nyolc óra volt, oz utca üres, a házak némák, az áprilisi este pedig szoktolonul hűvös. Nem tudta, mit is kezdjen ezzel a hosszúnak és unalmasnak Ígérkező estével, hová is menjen? ... Pénz nemigen volt nála, a farzsebében mindössze két gyűrött tizkoronást talált. Egykedvűen szorosabbra fogta kabátját és elindult a sarki buszmegálló felé, miközben még egyszer körbepiMantott a lakótelep kihalt utcáin, de továbbra sem látott sehol egy ismerős arcot, valakit o srácok közül, vagy legalább egy hazafelé igyekvő lányt, akire egy kis szemtelen csibészkedéssel talán ráijeszthetett volna. Azazhogy mégis! A kanyarban már éppen föltűnt a közeledő autóbusz, amikor két siető alak körvonalaira lett figyelmes. Nem tévedett: Tomi és Rudi, azaz Gróf és Kopasz közeledtek. Űk is észrevehették Lacit, mert Gróf magasba emelte karját és meggyorsították lépteiket. Közelebb érve Kopasz egy horsány „Csau, Vezér!"-t kiáltott s figyelmeztetői eg a busz felé intett, nehogy Lacinak eszébe jusson fölszállni. — Mi van srácok? —■ kérdezte Laci lehongoiton, üdvözlés helyett. — Éppen érted jöttünk. Vezér... — Éspedig? » — Kopasznak halóii ötlete kerekedett: kocsikázni akor! Tarts velünk! — Tudjátok, hogy nem szeretem a rendőrségi vendéglátást, kiváltképpen éjszakára ... — De Vezér, miért gondolsz mindjárt a legrosszabbra? Kopasz profi az ilyesmiben ... És különben is: kerülünk egyet és aztán visszahozzuk a szekeret — Már ki is néztük. Egy tűzpiros, vadonatúj embé, elöl két ködlámpával ... Majd fölváltva vezetünk ... A piros Skoda még ott állt, éppen úgy, ahogy Tomi és Rudi egy fél árával korábban kiszemelték. — Kopasz, rajtod a sor! Szaporán cselekedj! — rendelkezett Vezér. — A Gróf meg én addig tartjuk a vonalat. Egyelőre temetői nyugalom van mindenütt... — Bennem megbízhattok, nem először fogunk kocsikázni — mondta Kopasz és fürgén munkához látott. Gyakorlott mozdulotaf benyomta a szellőztető ablakot, benyúlt a kocsiba és máris belülről kattant az ajtózár. Mialatt társai beszálltak, ő áramkört teremtett a motor és a műszertábla között. Indított. A tűzpiros embé simán startolt... — Kopasz, te kész profi vagy! — szólt elismerőleg Gróf. — Becsületes tag a tulaj, mindig készenlétben tartja a szekeret. Nézzétek: tele tartályt mutat a benzinmérő és az olaj is rendben van. — Ebben a motorban több is van. Jobban lépj rá! Hirtelen kevesebb lett o neonlámpa és az aszfaltról rázós kőútra értek. Lacinak lassítania keltett — Valomi hídon jöttünk ót, láttátok? — kérdezte megkönnyebbülten. Gróf arcáról is eltűnt a rémület — Vezér, nagy vagy! Mesteriesen pofára ejtetted őket. — Ezek sem kapnak már ebben az évben prémiumot... Az a pók még a kezét is a levegőben felejtette az ámulattól. Ügy álltak ott, akác a kővémeredt sóbálványok ... Laci csitítani igyekezett társait — Majd nyugtávol dicsérjük o nopot. Egyelőre beáHok egy mellékutcába és pór órára olajra lépünk. Hátha keresni fognak — mondta és balra indexelve egy keskeny, sötét utcába fordult Megállt kikapcsolta a motort. Köröskörül csöndes, nyugodt éjszaka volt; csak a kocsi lámpái hasítottak egyegy éles fénynyalábot a sötétbe. Már éppen ki akarta kapcsolni őket amikor Kopasz riadtan az ajkába harapott. — Fiúk!... Ez... — nyögte ijedten és kezével egy, a reflektorfényben fehérlő üzlettáblára mutatott —, ez ... A két másik suhonc is kipillantott az ablakon. Grófba ismét betenydoMt a rémület: — Tényleg ... És akkor pedig ... ez már Magyarország ... Azok a zsaruk pedig vámőrök voltok ... — ... és a híd meg a hotár! Laci bosszúsan kifakadt — Csak ez hiányzott nekem ... Ereztem a bajt, de nektek kocsi káznotok kellett... És én szamár... — Most mit teszünk? * — Mit teszünk?... Futunk! Toronyiránt. A sötét keskeny utco túlsó végén egy szembe jövő jármű lámpái tűntek föl. Vezér nyugalomra intette társait. — Hagyjuk, hogy elhaktdjon, aztán meglépünk. Kopasz azonban hirtelen még jobbon megszeppent. Tenyere izzadt, torka kiszáradt. — Nézzétek! A tetején kék fény viliág! — Rendőrök! — Gyorsan ki a kocsiból! — rendelkezett Laci. — Merre? — A sarok mögé, ki a főutcára! Futásnak eredtek. Rohanó lépteik tompán visszhangzottak az üres utcán. Húsz lépésnyire lehettek a saroktól, amikor elölről is egy rendőrjárőr állta útjukat Megtorpantak. Erős reflektor világított az arcukba. A kelepcéből nem volt egérút... Elsőnek Laci ocsúdott föl a dermed' tanácstalanságból. PWontásóval o rendőrök felé intve, fanyar mosollyal szól oda Grófnak: — Pontosan ahogy kívántad: megyünk Liz Taylor-hoz koktélpartira ... Kószáló gyerekemberek: tizenéves fiúk és lányok mind kevésbé szembetűnő jelenségei a késő esti utcáknak, a felnőttek számára nyiva tartó presszóknak, kávéházaknak vagy nemegyszer kocsmáknak is. Különösen ilyenkor, nyáron gyakori az efféle csellengés. Rosszul értelmezett szabadság, legalizált vagy fondorlatos kimaradás egyaránt szerepel az okok listáján. Okot találni a sorozatos kimaradásra, persze, tehet ezerfélét is; magyarázatot aligha. KOCSIKÁZÁS — Jó lenne, ha nem itt futnánk o tiszteletkört — mondta határozottan Laci és nyugtalan tekintettel pillantott ki a kocsi ablakán. 1— Gyerünk ki o városból! — Nos, az irány? — Párizs! — London! — Isztonbul! — Elég a hülyeségből! — szólt türelmetlenü Vezlér. — Akkor Pusztakikirics!... Nevettek. — Mondtam, hogy elég legyen a marhulásból! Gyerünk Komáromba. Úgy tudom, oda egyenes, jó betonút vezet. — Parancs, főnök. Rövidé! később már a külvárosban gurult a kocsi. Kopasz egyre jobban nyomta a gázt, a sebességmérő mutatója többnyit« csak a kanyarokban süllyedt a százas alá. Már Somorját is elhagyták, amikor Gróf is megszólalt a hátsó ülésen: — Jól vezetsz, apus ... Holnaptól szívesen alkalmazlak a Rolls Roysomon. Te viszel majd Liz Taylor-hoz koktélpartira ... — És az angol királynőhöz díszvacsorára, nem? ... — Süket duma ... Tény viszont, hogy ez a mai buli is lényegesen mulatságosabb lenne, ha ezen az üres helyen itt mellettem valami jóképű csaj ülne... — ... akivel te időközben eljátszadozhatnál ... — Éhes disznó makkal álmodik. Fotó: Kontár Gyula Tizenegy óra lehetett, amikorra beértek a városba. Akárcsak társai, Laci is biztos kézzel vezetett. Látszott, hogy nem először ül volán mögött. Szűk, kihalt utcákon értek az Európa-szálló elé. Útkereszteződés láttán Laci tanácstalanul lefékezett. — Most merre? — Vezér, a te szavajórásod hogy toronyiránt! A motor ismét fölzúgott és egy neonfényben úszó, tankás emelkedőre értek, amikor Laci riadtan megrántotta a kormányt — Fiúk! Nézzétek: zsaru!... — ??? — Bambák! Ott elöl!... Vagy százötven-kétszáz méternyire tőlük egy egyenruhás férfikéz emelkedett a magasba „áHj"-t jelezve. Gróf meghökkent. — Mególlsz? — Örült! Jogosítvány nélkül, fopott szekéren?!... Kopasz torkán csak valami rekedtes hang présefődött ki: — Ott is! Nézzétek, ezek többen vannak!... Loci előrehajolt és erősen megmarkolta a kormányt. — Beletaposok! A hirtelen kapott gáztól a kocsi hevesen nekilódult. Az álljt parancsoló egyenruhás férfikéz újra a magasba emelkedett. Laci azonban továbbszág oldott. — Mennyi? — Száztíz ...
