A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-24 / 7. szám
CSEMADCK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósítások A KULTÚRA KÖZÖS ÜGY Szerkesztőségünk levéllel fordult a járási nemzeti bizottságok művelődésügyi osztályaihoz, és a legilletékesebbektől kérdezte meg: hogyan gondoskodnak járásuk magyar lakossága kulturális életének sokoldalú fejlődéséről. Elsőként a Nyitrai Jnb művelődésügyi osztályának válaszát közöljük. A CSEMADOK zsérei helyi csoportjának énekkara ban alakult a legtöbb öntevékeny együttes és szakkör. A járásban 22 színjátszó együttes (köztük 15 felnőtt együttes), 5 irodalmi színpad, 19 népművészeti együttes és csoport (közülük 3 gyermek-együttes), 7 énekkar, 3 amatőr tánczenekar és 1 amatőr népi zenekar fejt ki rendszeres tevékenységet. Ezek az együttesek és csoportok módszertani segítségben részesülnek a Járási Népművelési Központ részéről; szemináriumokon és tanfolyamokon gondoskodnak az együttesek vezetőinek szakmai képzéséről, illetve továbbképzéséről. Az együttesek s a CSEMADOK-szervezetek egész tevékenysége az egységes kulturális-népművelési tervnek megfelelően folyik. Az együttesek, csoportok évente rendszeresen részt vesznek a járási vetélkedőkön és sikeresen képviselik a járást a (kerületi selejtezőkön s olykor a szlovákiai országos döntőkön is. A színjátszó együtteseknek jó a színvonala. 1973-ban a legjobb helyezést a koloni, 1974-ben a nagycétényi együttes érte el. Igen szép eredményeket mutat fel a csehi-kiscétényi csoport is. A járás legjobb népművészeti együttesei közé tartozik a koloni, a királyi és a lédeci. A népművészeti együttesek sikeres munkáját bizonyítja, hogy a lédeci folklór-csoport igen sikeresen képviselte a járást a Kecskeméti Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon. Magas szintet képviselnek az énekkarok. Igen jó eredményeket ér el különösen a zsérei, a berencsi és a koloni kórus. Ezek az énekkarok igen szép helyezéseket érnek el a járási vetélkedőkön. Különösen jó eredményeket ér el a Simek elvtórs vezette zsérei CSEMADOK-énekkar, amely igen sikeresen képviselte a járást országos vetélkedőkön is. A galántai III. Kodály-napok keretében megtartott énekkari fesztiválon megszerezte az első helyet és az aranykoszorús minősítést. A kezdő énekkorok Losoncon megtartott szlovákiai országos vetélkedőjén szintén az első helyen végzett. A csehszlovák-szovjet barátság hónapjának alkalmából mór hagyományosan megrendezésre kerül a magyar énekkarok járási fesztiválja a nyitrai járás és más járások legjobb kórusainak szereplésével. Sikeres a CSEMADOK-szervezetek tevékenysége a vers- és prózamondás területén is, amit a Puskin-emlékversenyen és a Jókai-napok vetélkedőin elért eredmények bizonyítanak. Nem feledkezhetünk mega gyermekek részére „Kis csalogány" néven már harmadik éve megrendezésre kerülő népdal-vetélkedőről sem. A felnőtt énekkarok, éneklő csoportok és népdalénekesek számára a CSEMADOK Központi Bizottsága más központi és járási szervekkel minden második évben megrendezi a Tavaszi szél vizet áraszt.. . népdalversenyt. A népművészeti hagyományok ápolása s a népviselet megőrzése céljából évről évre népmulatsággal egybekötött népviselet-bemutató megrendezésére kerül sor a nyitrai Kultúrparkban a járás magyar lakosságú községei népművészeti csoportjainak részvételével. Ezek a rendezvények igen népszerűek a város és a környék lakossága körében. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a járás magyar lakossága kulturális műsorral aktívan hozzájárul az aratóünnepségek sikeréhez: rendszeresen megrendezik a Zoboralji aratóünnepséget és a Daloló Zoboralja népművészeti fesztivált. A népnevelési feladatok ellátása, a szocialista ember tudatának formálása terén igen nagy segítséget nyújt a szemléltető agitáció és propagáció. Az utóbbi években ünnepelt jelentős évfordulók: a Szlovák Nemzeti Felkelés és az ország felszabadulásának 30. évfordulója, valamint olyan jelentős események, mint az idén a CSKP XV. kongresszusa s a nemzetgyűlési és nemzeti bizottsági választások megtartása ösztönzőleg hatott a felajánlási mozgalom és a szocialista verseny kibontakozására; ennek eredményeképpen került sor egy kétéves verseny meghirdetésére — első szakaszában 1975-ben a felszabadulás 30. évfordulójának, második szakaszában, 1976-ban a CSKP XV. kongresszusának tiszteletére. A szemléltető agitáció és propagáció terén kiírt verseny első, 1975-ös szakaszában a magyar községek közül a legjobb helyezést Zsére (1. hely), Pográny (2. hely) és Gímes (4. hely) érte el. A szemléltető agitáció és propagáció kifejtése terén meg kell említeni a különböző évfordulók, politikai események alkalmából rendezett kiállításokat is; ilyeneket rendeztek például Zsérén és Lédecen. Jó eredményeket érnek el a CSEMADOK-szervezetek a felnőttoktatás és az iskolán kívüli állampolgári nevelés területén. Rendszeresen szerveznek előadásokat, előadássorozatokat a tudományos világnézet, a szocialista hazofiság, a proletár internacionalizmus témakörében, mindent megtesznek, hogy megnyerjék az embereiket a CSKP politikájának. Vetélkedőket szerveznek jelentős politikai eseményekkel, kulturális és történelmi évfordulókkal kapcsolatban, ugyanígy kérdés-felelet esteket, előadásokat és előadássorozatokat. Értékelve az előző ötéves tervidőszak folyamán kifejtett tevékenységet s az elért eredményeket, felmerül a kérdés, hogyan haladjunk tovább, milyen feladatokat tűzzünk magunk elé a hatodik ötéves tervidőszakra. Mi is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, a jnb művelődésügyi osztályának dolgozói, a múlt év végén. Felmértük a múlt év folyamán a kulturális-népművelési munka terén elért eredményeket. Sikerrel befejeztük az igazgatási alközpontok művelődési otthonai dolgozói állományának hivatásos alapokra helyezését — ezek közül három község, Gímes, Kalász és Pogróny magyar lakosságú; a többi községben pedig csökkentett munkaidőben alkalmaztunk dolgozókat a művelődési otthonokban. A hatodik ötéves terv időszakában tervbe vettük egy kultúrház építését Gímesen s a kalászi kultúrház rekonstrukcióját, átépítését. A CSEMADOK járási bizottságának és a Járási Népművelési Központnak szorosabb együttműködésével jelentősebb minőségi fejlődést akarunk elérni a felnőttoktatás, az iskolán kívüli művelődés területén. Szándékunkban van figyelmünket nagyobb mértékben összpontosítani előadások és előadássorozatok, szemináriumok szervezésére elsősorban a materialista világnézetre, a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra való nevelés tárgykörében. Az amatőr művészeti tevékenység területén — s ez valóban igen kiterjedt — módszertani segítséggel szeretnénk fenntartani az együttesek, csoportok színvonala emelkedésének trendjét s továbbra is megfelelő széles területet akarunk biztosítani számukra további sikeres tevékenységük kifejtéséhez. Ami a nyilvános közkönyvtárakat illeti, itt jobb anyagi feltételeket kívánunk biztosítani a számukra, növelni a könyvállományt úgy, hogy emelkedjék a politikai és a tudományos-ismeretterjesztő művek aránya. Gondoskodni szándékozunk arról is, hogy a népkönyvtárak állományukat feltöltsék csehszlovákiai és magyarországi magyar szerzők műveivel. Végezetül megállapíthatjuk, hogy járásunkban a magyar lakosság körében sikeresen folyik a magyar nép forradalmi és haladó hagyományainak ápolása, s hogy kialakultak a kedvező feltételek magyar polgártársaink nemzeti kultúrájának további sikeres fejlődéséhez. LACIKA EMIL a Nyitrai Jnb művelődési felügyelője CSDiíADGK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósítások 15