A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-07-22 / 27. szám

Em őlőlugassal körülvett családi házban laknak Keszeghék Martoson. A fiatalasszonyt vasalás közben találom.

— Sietnem kell, gimnazista lányunk 2<Jár nad Sázavouba készül a spartakiádra. Szombaton meg lakodalomba megyünk. Nagyon szoros.ez a hét. Minden percet ki kell használnom.

Férje eddig az udvaron foglalatoskodott. Most bejött, hogy megnézze, ki az, aki megzavarja mindennapi, megszokott életritmusukat, örülök, hogy sikerült együtt találnom őket. Bemutatkozás után a családon belüli munkamegosztásra terelem a szót.

— Ma nagyon jó világ van — mondja —, csak időnk nincs, hogy élvezzük.

— Hogy-hogy? A lakás szépen berendezték, garázst is láttam az udvaron. Miért hajszolják mégis magukat?

— Sok kell a lányokra. Az egyik 17 a másik 13 éves. Szórakozásra, pihenésre alig marad időnk.

— S ha mégis jut, mivel töltik?

— Télen csak a televíziót nézzük, nyáron el-el megyünk Komáromba a szabadtéri moziba. Mindketten alkalmazásban vagyunk. A helyi vegyesáru boltban dolgozunk. Az lenne az igazi, ha a nyolcórai munkát ugyanannyi pihenés és alvás követhetné. De sokszor nem nyolc órát dolgozunk, hanem tizenhatot. Munka után még itt a kert, a szőlő. Feleségemnek a mosás, takarítás.

— Még az a szerencse, hogy főznöm nem kell, mert az anyósommal lakunk s ez az ő „reszortja" — kapcsolódik a beszélgetésbe a feleség.

— Mi a nagylányok dolga?

— Alkalomszerűen ezt-azt ők is segítenek. Szobájukat, dolgaikat, ruhájukat, maguk tartják rendben. Szombatonként kitakarítanak, de eljárnak a boltba is segíteni.

— A boltok közül a vegyeskereskedés a legrosszabb. Még esténként is a megrendelésekkel vagyunk elfoglalva. Bő a választék, sok helyről kapjuk az árut. Szabad időmben a szőlőben dolgozgatok. Az a hobbym, hogy új fajtákat telepítek, olyant, amilyen csak kevés embernek van.

— Én meg varrók. Magam készítem a ruháinkat.

— Valamikor voltak olyan nézetek, hogy ez az asszony dolga, az meg az emberé. (így mondja — emberé. Hát csak a férfi az ember? A nő nem?) Még ma is sok társamnak az a véleménye, hogy az aszszony foglalkozzon csak a háztartással. A mi családunkban, úgy gondolom, megvalósult az egyenjogúság. Sőt, a feleségem többet jár az autóval, mint én!

— Mert így praktikusabb — mondja Keszeghné. — Én tudom, milyen ruhát kell venni a lányokÄ szerző felvétele]

EGYENJOGŰSAG - A GYAKORLATBAN

nyok is. A főzésre nem fordítottunk akkora gondot, mint ma. Nem is lett volna miből ilyeneket főzni. Takarítani sem kellett annyit. Egy kicsi szobában laktunk. Az is gyakran megtörtént, hogy az asszony után vitték a csecsemőt a mezőre, vagy ő szaladt haza szoptatni. Nehéz élete volt akkor a nőnek. Ma az anyák gyermekgondozási szabadságot kaphatnak. Aztán sokan arról panaszkodnak, hogy rossz egész nap egyedül otthon, hogy unatkoznak. Én soha nem unatkoztam. Ma is, ha más munkám nincs, vagy ha már nagyon fáj a lábam és le muszáj ülnöm, akkor kézimunkázok. A kézimunkázás számomra mindig a legkedvesebb időtöltés volt.

nak. Időt, fáradságot takarítunk meg.

— Azt mondja, megvalósult az egyenjogúság — fordulok a férj felé. — Például ruhát mosni, öblögetni, kicsavarni, segített-e már?

— Mosni? — kérdez vissza csodálkozva s, kezeit mustrálja. — Nem. Azt még nem.

— És a család nőtagjai bekapcsolódnak a szólőkapálásba, kötözésbe?

— Igen! ök többen vannak. Könnyűszerrel rábírnak a „női munkára". S ha az elején azt is mondtam, hogy a szőlő gondozása, az autó, a motorkerékpár és a kerékpár karbantartása az én dolgom, nem lehet a határt ilyen élesen megvonni.

Időközben bejött a nagymama is. Csendben ül, hallgatja, miről beszélgetünk, de látom rajta, alig várja, hogy ő is szólhasson.

— Valamikor még annyit sem segítettek a férfiak az asszonynak, mint ma. Volt dolguk nekik is elég. A földmunkával, az állatok gondozásával. Kinek keze, lába ép volt, kint dolgozott a földeken. Az asszoFelkerestem még egy családot. Jóbáékat. Csak a nagymamát találtam otthon.

— Lakodalom lesz a rokonságban. Ott van a lányom. Segít nekik ezt-azt készíteni. Mindjárt hazahívom.

— Addig én gyönyörködöm a rózsáikban.

Alig néztem körül, szememmel megsimogattam a pompás bimbókat, már nyílott is a kiskapu.

— Jó is lesz egy kicsit leülni, legalább megpihenek.

Jó érzés, ha az embert örömmel fogadják. Előkerültek a kislányok, s megérkezett a munkából hazatérő férj is. Neki teszem fel a kérdést:

— A munkamegosztás dolgában van-e egyenjogúság a családban?

— Persze, hogy van. Természetesen. A férfiak is végzik a maguk dolgát, meg az asszonyok is. — Kicsit eltűnődik s még hozzáteszi: — Nálunk mindenki dolgozik. A nagypapa a szőlőben meg a ház körül, anyósom, feleségem a szövetkezetben, én a kórházban, a gyerekeknek meg van elég tanulni valójuk.

— Ha már nekem nem volt hozzá kedvem, hogy tovább tanuljak, használják ki ők a lehetőséget — veszi át a szót édesanya. — Ma tudom csak, milyen rosszat tettem. Pedig hívtak is, küldtek is, de féltem az idegentől.

— Mivel töltik a szabad idejüket?

— Mindig találok tennivalót a kertben, a szőlőben vagy a szerszámos műhelyben — válaszol a férfi. — Azelőtt még horgászni is eljártam. Minden évben kirándulunk egy-két napra. Egyszer a Balatonhoz, máskor a hegyekbe. Attól függ, hol üdül a kisebbik lányunk, melyik úttörőtáborban.

A mondottak után eltűnődik. Sejtem, hogy még mindig a bevezetőben feltett kérdés foglalkoztatja, így is van.

— Lehet, hogy válaszom néhány embert megmosolyogtat. De mi nem érünk rá azon gondolkodni, hogy ez férfimunka-e vagy női. Mindenki azt teszi, amihez ért, abban segít, amiben tud. Ahogy azt az egész család érdeke megkívánja.

FISTER MAGDA

5

Keszegh Erzsébet

Jóbáék — három nemzedék