A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-05-23 / 21. szám

Ahogy leszállunk a vonatról, hirtelen azt sem tudjuk, merre induljunk: erre is utca, arra is utca. Talán el is tévednénk ebben a kicsi — nyolcszáznál alig több lakosú — faluban, ha egy kedves, mosolygós nénike útba nem igazítana bennünket. A helyi nemzeti bizottság korántsem új épületét most már könnyen megtaláljuk. Tóth Ernő titkár fogad bennünket:

— Kérem, nézzenek körül a faluban. Meglátják, mennyi minden épült az utóbbi években. A vasútállomás épülete is új. Nem messze tőle felépült a postahivatal. Az új óvodába és iskolába majd elkísérem magukat ... A község lakosaira igazán nem panaszkodhatom: az önkéntes társadalmi munkában szinte mindenki részt vesz. Az elmúlt évben 16 000 órát dolgoztak le, s munkájuk értéke 653 000 korona. Hogy hol dolgoztak? A halottasház és a futballpálya melletti öltöző építésén, a járdák készítésén, s természetesen a faluszépítésben is részt vettek: fákat

ültettek, árkokat ástak. A halottasházat körülbelül két hónap múlva már átadhatjuk . . . Én, kérem, semmi pénzért itt nem hagynám ezt a falut. Nemcsak QZ itt lakó embereket, a környező termé szetet is nagyon szeretem: az erdők, a dombok szinte csábítják az embert sétára vagy vadászatra.

Az utóbbi mondatot már az utcán mondta Tóth Ernő. Mert falunézö körútra indulunk, hogy közelebbről megismerkedjünk Pózba életével. Közben

1. Ez az utca már a felszabadulás után épült

2. Ebéd az óvodában

3. Tóth Ernő hnb-titkár

4. Száraz Lajos ,

5. Bahik Gyula

6. Lidi néni, a legidősebb CSEMADOK- tag

VÁMOS GABOR FELVÉTELEI

megtudjuk azt is, hogy a felszabadulás óta több mint száz új családi ház épült fel a falucskában. Jellemzőek a gyors fejlődésre a következő számszerű adatok is: harminc évvel ezelőtt egyetlen személygépkocsi sem volt Pozbán. Ezerkilencszázhetvenben kilenc, jelenleg pedig már negyven autó van a falu lakosainak tulajdonában.

A község „főterén” — térnek ugyan meglehetősen kicsi ez a széles utcaszakasz, de így nevezik — szép kis parkot látunk. A terecskén valósággal nyüzsögnek az emberek, s ez nem is csoda, hiszen itt található a Jednota fogyasztási szövetkezet élelmiszerboltja és a vendéglő. Egy idős néni — mint később kiderül, a 84 éves Tóth Lídia — hamarosan „leszólit" bennünket:

— Engem pedig okvetlenül fényképezzenek le, mert itt a faluban én alapítottam meg a CSEMADOK-ot! ...

Kissé meglep bennünket ez a kijelentés, de most már rájövök, honnan olyan ismerős Lidi néni arca: Nővé

Zámkyban (Érsekújvárott), a CSEMADOK járási konferenciáján találkoztunk. Aztán lapunkra terelődik a szó:

— A Hétét elejétől végig elolvasom. Minden számát. Tetszik is benne minden, csak azt nem szeretem, ha a tizenhatévesek szerelmi problémákkal fordulnak az Emberi sorsok rovatához . . .

A váratlan „közjáték” után folytatjuk sétánkat: Tóth Ernő — ígéretéhez híven — az óvodába kísér bennünket. Valóban szép, új az épület, s a mellette elterülő nagy, gyepes játszótéren bizonyára jól érzik magukat a gyerekek. Nem is akarnak szótfogadni az óvónéniknek — Hitkánénak és Németh Évának — akik éppen ebédelni hívják őket... Az óvoda konyhájában kísérőnk feleségét, a vidám, nevetős arcú Tóth Ernőnét találjuk. Alighogy kiosztja az ebédet — mi is megkóstoltuk, finom volt —, máris hozzálát a mosogatáshoz. Most ezt a munkát is neki kell elvégeznie, mert megbetegedett a mosogatónö. Ég a munka a keze alatt.

6