A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-06-13 / 24. szám
Jókai-bemutató a Magyar Területi Színházban meg A kőszívű ember fiai cselekményének és mondanivalójának mai színpadi vízióját. Számára is csak az első jelenetek okoztak olyan gondot, amit a dramatizáció fent említett hibáiból eredően, nem tudott teljesen megoldani. Az előadás további részére már a biztonság, a lendület s a kitűnő összteljesítmény jellemző. Jó érzékkel és megfelelő színpadi eszközökkel közvetíti a művet, jól érvényesül ebben a fogalmazásmódban az érzelmek, indulatok, gondolatok csapongása és benső fűtöttsége. Konrád József ezúttal legjobb erényeit mutatja fel: a színpadi cselekményvezetés szakavatott fogásait és az előadás egészére tekintő figyelmet ... Az ember nézi az előadást, s bár többször olvasta a regényt, látta a belőle készült filmet — mégis magával ragadja őt a mű sugárzása és az előadás lendülete. Nagy része van ebben Kopócs Tibor kiváló díszletének és színgazdag, korhű jelmezeinek. Bátran állíthatjuk, hogy Kopócs eddigi színházi „pályafutásának” legjobbját alkotta. Dobi Géza hangulatteremtő aláfestő zenéje megfelelő kiegészítője az előadásnak. A színészi alakítások értékelését nemcsak a szereplők nagy száma teszi nehézzé, hanem az is, hogy többen csak rövid időre jelennek meg, de akkor komoly szerepben. Ezért hát méltánytalanság volna bármiféle sorrendet állítani a jobbára külön-külön is figyelem-Ma már aligha akad a MATESZ előadásai iránt érdeklődő színházlátogató, aki legalább részben ne ismerné az éppen másfélszáz esztendeje született Jókai Mór irodalmi munkásságát; aki legalább egyszer ne olvasta volna leghíresebb regényeinek egyikét: A kőszívű ember fiait. S minden bizonnyal nehéz lenne valaki olyat találni, akit — az olvasással töltött órák során — ne ejtett volna rabul a világirodalom egyik legjelesebb mesemondójának kiapadhatatlan fantáziája, érzelmi gazdagsága és sokszínűsége, meseszövésének tarkasága. A lenyűgöző írói termékenységű Jókai — éppen páratlan népszerűsége és halhatatlan irodalmi rangja révén —. úgyszólván kínálja annak lehetőségét, hogy szebbnél szebb regényeit színpadon is bemutassák... És mégis! Jókai regényeinek színpadi változatát játszani mindig valami olyasmit jelentett, mint elfogadni a sok veszéllyel járó kihívást. Bármely regényét színre vinni — kísérlet. A múltban is, napjainkban is. Kísérlet a csodás fantáziájú író szóndékpinak megértésére, romantikus gondolatvilágának megőrzésére, találó jellemeinek s fordulatos meseszövésének színpadi átköltésére. Gondolatban visszaidézve a komárnoi (komáromi) Magyar Területi Színház eddigi Jókai-bemutatóit, emlékezetem szerint, a premiert követő értékelésekben többnyire mindig e komoly vállalkozással járó felelősségről, e feladat nagyságáról és objektív nehézségeiről esett szó; valamint arról, hogy a színpadi átdolgozás alapjául szolgáló regény kínálta számos lehetőségből vajon mit tart újrafogalmazásra érdemesnek napjaink művésze? A színpadi ótköltést vállaló dramatizátor, az előadás erényeit és gyengéit megfogalmazó rendező és az egyes figurákat megszemélyesítő színész, természetesen, ki-ki a saját lehetőségeivel élve ... Nem véletlen hát, hogy valamiféle hasonló és kíváncsi várakozás előzte meg a MATESZ legutóbbi, az idei Jókai-napok megnyitásának előestéjén tartott legutóbbi bemutatóját is, hiszen színházunk komáromi együttese Jókai születésének kerek jubileuma alkalmából az író talán legismertebb regényének: A kőszívű ember fiainak bemutatására vállalkozott. Aki olvasta, az tudja: ebben a művében Jókai az 1848-as forradalom eseményeit idézi. A múlt század ötvenes és hatvanas éveiben írt alkotásainak többségében érinti ugyan a negyvennyolcas szabadságharc eseményeit, de e regény meseszövésének fordulatossága, a jellemrajz mélysége és művészi teljessége révén A kőszívű ember fiai nemcsak Jókai sokrétű irodalmi munkásságának, hanem a XIX. század egész magyar irodalmának legkiemelkedőbb prózai alkotása. Persze, mindez nem csupán a közönség érdeklődését növelte, hanem azt a nem kis felelősséggel járó tétet is, melyet a MATESZ dramaturgiája vállalt e prózaírói remekmű műsorra tűzésével. A színház vezetősége K o p á n y i György, magyarországi írót kérte föl arra, hogy alkalmazza színpadra ezt a széles epikai mederben sodródó, Jókai elbeszélő művészete csúcspontjaként számontartott regényt. Igaz, Kopányi előtt többen is dramatizálták már A kőszívű ember fiait, de a MATESZ dramaturgiája — véleményem szerint indokoltan és helyesen — egy új színpadi változat ősbemutatója mellett döntött. A rendezőnek az előadás műsorfüzetében olvasható vallomása szerint: „Hazánkban, ahol világos a társadalmi haladás, másféle szemlélettel és indulatokkal közeledünk klasszikusainkhoz, mint elődeink a felszabadulás előtt. E regény eddigi színpadi változatai túlságosan cikornyázottak, nyomasztó bennük a végletes ábrázolásmód, illetve ennek zsúfoltsága ... Mégha romantikus műről is van szó, napjainkban már túlhaladottnak tűnik ez az olykor pókhálós dikciókkal fémjelzett romantika. Célunk az volt, hogy az eredeti mű eszmeiségét szolgálva lefejtsük a cselekmény (a drámai anyag) testéről a ma mór feleslegesnek- tűnő. sallangot, cirádát, a rikító színeket... E dramaturgiai beavatkozások sorra a mondanivaló drámaibb kibontása érdekében történtek." A kőszívű ember fiai Jókai Mór egyik remekműve. Ezt hirdetni könynyű; ám a színpadon valóban a megfogalmazás minőségével kell bizonyítani. Azzal, hogy a dramatizátor párbeszédekké, hosszabb-rövidebb jelenetekké „csonkítva" a terjedelmes regényt, a rendező pedig a színpadi ábrázolás adta lehetőségekkel élve bátran merjen újat mondani, tudja korunkhoz szólóan hangszerelni a Baradlay-családban lángoló szenvedélyek viharzását. Nos, e gondolatmenetbe kapaszkodva: az előadás, Konrád József rendezése és Kopányi György dramaturgiai közreműködése szándékaik egybehangoltságáról és a mű igazi értéséről tanúskodik. Kopányi a különböző romantikus epizódok elhagyásával a mű fő szereplőinek jellemét és tetteit helyezte előtérbe. Drámaírói tehetségét dicséri, hogy nagyon avatott kézzel nyúlt a Jókai kínálta „nyersanyaghoz”, melyből egy szuggesztív hatású, ám így is lírai hangvételű szöveget írt. Ha munkájában mégis kifogásolható valami, akkor az az első felvonás túlságosan „szétszabdalt”, olykor szinte a rádiójátékok villanásnyi jeleneteire emlékeztető stílusa. A második felvonástól azonban már drámai töltetet kapnak a színpadon elhangzó párbeszédek, kirajzolódnak a szereplők jellemei és valóban élvezetessé válik a darab. Konrád József ügyesen teremtette re méltó színészteljesítmények között. Ferenczy Anna játssza a bátor Baradlayné legendás alakját. A drámai öszszecsapásokban érzékeltetni tudta azt, hogy egyszerre képes szerető-szenvedő anya és forradalomi tettekre tüzelő történelmi hős lenni. A fiait alakító Dráfi Mátyás, Ropog József és Pőthe István alakításai közül a legutóbb nevezett játéka tetszett a leginkább. Jenője igazi naiv hős, őszinte, átlátszó és kiszolgáltatott, ám mégis áldozatra kész, ha ezzel megmentheti bátyja életét« Szólni kell még Szentpétery Aranka minden szónak, pillantásnak pontos hangsúlyt adó és hibátlan színpadi beszéddel párosuló játékáról Plankenhorst báróné szerepében. Az előadásban szereplő színészek többsége, tehetségüknek legjavát nyújtva él a szerep kínálta lehetőséggel. így csak jelzésként és elismeréssel írhatjuk hát le, hogy Németh Ica, Varsányi Mari, Benes Ildikó, Palotás Gabi, Bugár Béla, Fazekas Imre, Turner Zsigmond, Siposs Jenő, Holocsy István, Bugár Gáspár különösen emlékezetes színpadi jellemmel járult hozzá 'a Magyar Területi Színház évadzáró s Jókai Mór emlékének tisztelgő bemutató méltó sikeréhez. B. M. P. 1. Németh Ica (Alfonsine) és Pőthe István az előadás egyik jelenetében 2. A Baradlay-házaspár (Ferenczy Anna és Bugár Béla) 3. Richárd és Ödön párbeszéde (Ropog József és Dráfi Mátyás) NAGY LÁSZLÓ felvételei 14
