A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-22 / 47. szám
H afjyo in fi n ytisz tetők Jókai Mór szülővárosában 1949- ben alakult meg a CSEMADOK helyi szervezete, majd nemsokára az öntevékeny színjátszó együttes is. Először csak egyfelvonásos darabokat, jeleneteket játszottak, de 1950-ben már háromfelvonásos színművel léptek közönség elé. A komáromi CSEMADOK-színjátszók huszonöt éves tevékenységéről beszélgettünk a megfakult plakátok, műsorfüzetek között Löwinger Laci bácsival, aki megalakulásától még ma is egyik legaktívabb tagja a csoportnak. Sok-sok bemutató fémjelzi a megtett utat. Szerepelt műsorukon a Mélyszántás, a Ludas Matyi, a Gül Baba, a Marica grófnő, a Légy jó mindhalálig, a Kötéltánc, de sorolhatnám még tovább a bemutatott művek címét. A legnagyobb sikert azonban Gergely Sándor: Vitézek és hősök című drámájával aratták. Eljutottak vele az öntevékeny színjátszók szlovákiai fesztiváljára, majd 1953-ban a prágai országos fesztiválra is, ahol egyetlen magyar csoportként elsők lettek. Löwinger Laci bácsi büszkén mutatja az ezt tanúsító díszoklevelet, Czibulka Gabriella a darab női főszereplője megkapta a legjobb női alakítás díját. Zdenék Nejedly akkori művelődésügyi miniszter az előadás után többek között ezeket mondotta a csoport tagjainak: „Eljöttem a színházba, mert tudják, a színházat már gyerekkorom óta szeretem. Jó előadást láttam, és ezt önök csinálták. Ügy jöttem, mint egyszerű néző, s úgy távozom, mint szerencsés néző, akinek nagy élményben volt része." — Ez az elismerés mindennél többet mond. Czibulka József, Király Dezső, Kadlicsek István, de a csoport valamennyi tagja kiváló teljesítményt nyújtott. A fesztivál után tíznapos jutalomüdülésen vettek részt Karlovy Varyban. Az indulástól kezdve minden évben volt egy-egy bemutató. Játszottak drámát és vígjátékot, prózai és zenés darabot s közben a gyerekekről sem feledkeztek meg: mesejátékokkal, gyerekdarabokkal kedveskedtek nekik. Mint minden más öntevékeny együttesnek, a komárominak sem volt zökkenőmentes az útja. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek ... De mindig voltak emberek, akik nem adták fel a reményt, újra tudták kezdeni. Vannak tagok, akik a megalakulástól a mai napig is játszanak: Baráthné Kacz Erzsébet, Hollósi József és Löwinger Laci bácsi, aki ötven éves műkedvelői tevékenysége elismeréseképpen az idei Jókai-napokon oklevelet, valamint emlékplakettet kapott. A CSEMADOK színjátszó csoportot 1970 óta a Szakszervezetek Háza patronálja. Ez nagy segítséget jelent a csoport számára anyagi téren. Az idén már hatodszor vettek részt a Jókai-napokon, ahonnan több értékes díjat vittek haza. 1971- ben Lovicsek Béla: Ezüstlakodalom című drámájával elnyerték a legjobb rendezés díját és Bohil Rozália a legjobb női alakítás díját, 1972-ben Dávid Teréz: Fekete bárány című drámáját adták elő, ezért megkapták a legjobb darabválasztás díját, Komárom város nagydíját, és az írószövetség díját. Blaskó Nóra, Hollósi József és Kaszás János alakításukért elismerő oklevelet kaptak. 1973-ban Szabó Magda: Leleplezés című drámájának előadása ismét meghozta a legjobb rendezés díját. Az idei Jókai-napok színházi fesztiválján Sipos Jenő: Bolondos nyár című komédiájával szerepeltek és elnyerték a legszebb színpadi beszéd díját. Küzdelmes volt a csoport útja az elmúlt negyedszázad alatt. Sokszor küszködtek helyiséghiánnyal és egyéb nehézségekkel. De az elismerés, a sikerek mindig új erőt adtak a további munkához. Minden lelkes tagnak köszönet jár, aki közreműködött valamilyen formában. Sokan voltak, így lehetetlen felsorolni valamennyinek a nevét a már említetteken kívül, de azért hadd említsem meg még Bangha Rozália, Magyarics Magda, Tories János, Sztrecsko Rudolf, Dobai János, Platzner Tibor, Kocsis Imre nevét. Sokat tettek a komáromi öntevékeny színjátszók az anyanyelvi s a színházi kultúra ápolása terén s ez annál is figyelemre méltóbb, mert hiszen ugyancsak Komáromban működik hazai hivatásos színházunk a MATESZ. Ez azonban semmiképpen sem jelent konkurenciát a számunkra, ellenkezőleg kölcsönösen segítik, támogatják egymást: megalakulásakor a MATESZ más csoportok mellett a komáromitól is vett ót műkedvelőket. Azóta viszont szakmai tanácsadással, de jelmezekkel, kosztümökkel is a MATESZ segíti a komáromi öntevékeny színjátszókat. Együttműködésük hasznos az egész csehszlovákiai magyar színhózkultúra javára. KURUCZ LUJZA