A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-17 / 20. szám
• # • Jókai Mór Paulay Mária és Jókai József ötödik gyermekeként született. Az öt gyermek közül csak Károly, Eszter és Móric maradt életben. Az 1820-ban és 1823-ban született Lajos — mindkét gyermek Lajos nevet kapott — korán elhalálozott. Az 1825. február 18-án született gyermeket is Lajos névre akarták keresztelni szülei, de a keresztszülők — összesen tizenhatan — babonás félelemmel lebeszélték a szülőket a Lajos névről, s így gróf Benyovszky Móric után Móricnak keresztelték a gyermeket. A Jókai-család Komáromban a Vármegye utcában (jelenleg JaroS százados utca) a Kacz Józseftől bérbe vett házban lakott. Telke két utcára szolgált, de egyikre sem nézett ablakaival. A szomszédok „néma háznak“ nevezték. Ugyanis a reformáció idején imaházul szolgált. E házat 1826-ig bérelte a Jókai-család; ebben az évben Sárközi Józsefnek és Domonkos Lídiának. Szent Mihály napján lejárt a Kacz-féle ház bérlete, Időközben a Jókai-család megvette a Szombati és Nagy-Mihály utca szegletén fekvő házat. A kis Móric gyermekévei zavartalanok. Legkedvesebb napjait Ögyallán tölti nagyszüleinél. Élvezi a falusi életet, annak ezernyi örömét. De a gondtalan gyermekévek gyorsan elrepültek. Egy reggelen édesapja elvitte őt a református templommal szemben levő házba, melynek vastag falai voltak és márványlépcsője. Az épület földszintjén megszeppenve állt meg első tanítója, Székely Sándor előtt. Az iskolaévek is gyorsan teltek. Az iskolát megszokta, de az oda- és hazamenetele gondot okozott neki. Eleinte mindig elkísérte valaki, vagy a mama vagy Eszter, később csak Eszter figyelte az utcaajtóból mindaddig, míg el nem tűnt az iskola kapuján. A kis Móric szellemileg igen gyorsan fejlődött. Minden érdekelte: az állatok, a bogarak, a virágok, amelyeket szétbontott, összehasogatott, hogy lássa, mi van a belsejükben. Hetedik évében írt két kis versikét, az egyiket édesapja nevenapjára, a másikat pedig tanítójáéra. Igen jó tanuló volt. Amikor elvégezte Komáromban az alsó tagozatú iskolát, a pápai református kollégiumba került. De mivel az Itten* éghajlat kedvezőtlenül hatott egészségi nl'.upuiara, szülei Kecskemétre vitték, nielv város sorsdöntő volt további életére írói pályafutásának szárnybontogatása itt kezdődött. Egy sáros-esős napon itt találkozott első ízben Petőfivel egy sikátorban, s bár beszélni nem beszélt vele, sorsuk mégis öszszefonódott. Jókai Mór úgy élte le életét, hogy mindig a magyar társadalom életének legforróbb közepében forgolódott. Abból a nemesi értelmiségből származott, mely nem az ősi dicsőségben merengett, hanem lépést tartott a haladó idővel, ősei ott voltak a Rákóczi kardforgató, szabadságért harcoló nemesei között, mikor a függetlenségi harc volt a nemzet feladata. Egyik őse a Hajnóczy—Martinovics-féle forradalmi mozgalom résztvevőinek volt védője. Szülővárosa, Komárom, azok közé a magyar városok közé tartozott, melynek lakosai megindultak a francia forradalom után a polgárosodás útján, s Jókaiék arra nevelték fiukat, hogy a születési kiváltságnál többre becsülje a tudást, és a munkát, hogy a nemesi előjogoknál többre tartsa a haza szeretetét. Jókai ifjúsága komoly munkában telt el: olthatatlan mohósággal tanult, s barátait nem a rangos üresfejűek közt kereste, hanem a kopott, szegény, de tehetséges ifjakkal barátkozott. Ezek közé tartozott Petőfi is, bár kettőjük barátsága nem volt elmélyült. Igaz, hogy 1848 márciusában együtt küzdött Petőfivel, Kossuthnak pedig közvetlen munkatársai közé tartozott. Elkísérte a forradalmi kormányt Debrecenbe, s ha ott nem is tartozott mindig az élenjáró politikusok közé, abban a döntő pillanatban, amikor a magyar nép letaszította az elnyomó Habsburgokat a trónról, Jókai fenntartás nélkül Kossuth oldalán állt. A szabadságharc leverése után az üldözöttek és bujdosók sorsán osztozott. A Borsód-megyei (1825 - 1904) Tardona községben lelt menedékre. Elrejtett zug, alacsony házikók a völgykatlanban, melyet kis patak szelt át. A falu felső végén állt Csányi Benjamin háza, itt húzódott meg Jókai, akit felesége, Laborfalvy Róza is elkísért és néhány napot együtt töltöttek, majd Jókainé elutazott. A bujdosó egyedül maradt töprengéseivel, fájó emlékeivel és a bizonytalan jövő rémképeivel. Nagy sétákat tett, de mindig szívdobogva tért haza a csendes Csányl-házba, rettegve, hogy mi vár rá. Később feleségének, Laborfalvy Rózának sikerült kiharcolni, hogy Jókai mentelmi jogot kapott és Budapestre költözhetett. A kiegyezés álmegoldását eleinte fenntartással fogadta, s 1875-ig az ellenzék soraiban foglalt helyet. Később valósággal hálóba kerítették, úgy vitték bele abba, hogy elfogadja a kiegyezést. Itt Jókai valóban tévedett, helytelen útra tért. De vajon ebből kell-e őt megítélnünk? Ha műveit lapozzuk, akkor azt mondhatjuk, hogy nem! Mert 1875 után mégiscsak Jókai volt az, aki a nemzeti függetlenségi harcok, s az 1848-as forradalom emlékeit szüntelenül ébren tartotta. 1875-ben írta az „Enyém, tiéd, övé“ című regényét, melyben a szabadságharc hősiességének egyik legszebb emlékét alkotta meg. 1879-ben adta ki a „Rab Ráby“-t, a feudális nemesség legélesebb vádiratát. 1884-ben „A lőcsei fehér asszony"-t, a Rákóczi-kor árulóit megbélyegző regényét. 1885-ben a „Kiskirályok“-at, mely éppen a múlton merengő álmodozás halálos ítélete és a haladás, a munka dicséneke volt. Forradalmi eszméket hirdetett és állandóan politizált. Jókai azonban nemcsak író, hanem sokoldalú művészegyéniség is volt. Kitűnően rajzolt, festett, sőt szobrászattal Is foglalkozott. Az 1826-ban épült Jókai-ház eredeti fairésze a bejárati ajtóval, melyet a CSEMADOK komárnói helyi szervezetének vezetősége tataroztatott fi Jókai szobra a Duna menti múzeum előtt Nem sokkal halála előtt érkezett haza Nizzából. Betegen érkezett haza, de nem sokat törődött bajával, április 25-én ebéd után kikocsizott megnézni, hogy mi épült, amióta távol volt. Néhány nap múlva egészségi állapota rosszabbodott, majd az orvosok tüdőgyulladást állapítottak meg. Május 4-én Jókai jobban érezte magát, a látogatók felől érdeklődött, majd egy regényen kezdett dolgozni. Estébe hajlott az idő, amikor letette a tollat, hogy pihenni fog. A fal felé fordult, s ekkor őrökre kialudt a láng, csupán az óra ketyegése hallatszott... ANDRISÉIN JÓZSEF A szerző felv. A későbbi Jókai-ház, melynek homlokzata a Jókai utcára néz Mi egykor megigézett: Látod-e még a szépet? Fény sugarát a porban, Látod-e még nyomodban? Előtted, amott messze, Látsz-e jeleket: merre?! CSONTOS VILMOS: Látod-e még? S bírod-e még a lépést, A folyvást — égést? A vágy tüzén hevülve, Szikraként felrepülve, A csillagokig szállva, Mint egyikünk társa; Tudsz-e még úgy ragyogni: Égni és el nem fogyniI Í — Bizonyságképpen lelked Madarát felröppented, S az dalba kezd, míg szárnya A magasságot szántja ... #
