A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-09 / 45. szám
Hajnácska vára Gömör déli csücskében, a Rimavská Sobota (Rimaszombat) közelében levő Ajnácskő község mellett sűrű erdőkkel övezett dombtetőn emelkedik Ajnácskő vára, amelynek eredetét a rege a honfoglalás korába uíszi vissza s nevét Huba vezér harcias amazon lányától Hajnácskától származtatja. Régebbi irataink tényleg mindig Hajnácskő név alatt említik. A tatárjárás alatt átépítették, mély sáncárokkal vették körül. Elsárgult okmányok szerint 1411-ben a Széchenyiek, majd 1424-től a Salgaiak birtoka. Salgai István fellázadt Zsigmond király ellen. Az uralkodó vagyon- és jószágvesztésre Ítélte. Ajnácskő várát feleségének, Borbálának adta. A királyné a várat 1435- ben tizenhét környező faluval és kiterjedt földbirtokokkal kedvencének. Pohárnok Istvánnak ajándékozta, aki 1438-ban a várat és a birtokokat a dúsgazdag Palóczi családnál elzálogosította. A falut 1427-ben említik először. 1540-ben Balassi Menyhért birtokolta. 1545-ben török kézre került. A következő év derekán kiűzték a törököt, s a várat Gömör megye költségén újjáépítették, megerősítették. 1595-ben a Lórántffy-családra szállt az uradalom. 1604-ben Rhédey Ferenc tulajdonába került. 1608-bán a pozsonyi országgyűlés döntése alapján ismét a kincstár tulajdona lett. Még ugyanabban az évben Feledy Boldizsár szerezte meg. Halála után húga, Lórántffy Kristóf hitvese örökölte. 1619-ben Szécsy György, Bethlen Gábor egyik vezére foglalta el. 1626-ban Pankrác Mátyásé lett a vár, aki azt nagy költséggel átépítette, védőfallal vetette körül. 1645-ben isméi elfoglalták a törökök, de csak rövid ideig tartották megszállva, az erős császári hadak elől a megszállók elmenekültek. 1649-ben Fekete Györgyé lett a vár és az uradalom. Az erősen megrongálódott várat nagy költséggel újjáépítette. 1705-ben a Vay- és a Vécsey-család birtokolta Ajnácsköt. A feljegyzések szerint 1744-ben Ajnácskő vára még lakható állapotban volt, Vass Dániel özvegye lakta, aki Feledy Adómnak adta el. Mária Terézia uralkodása alatt többször cserélt gazdát a vár és az uradalom. Utolsó tulajdonosai a Károlyi-család leszármazottjai voltak, akik a várral nem törődtek, az idő vasfoga elpusztította. Ma már csak romok merednek az1 ég felé, az egykori híres vfir teljesen elpusztult. Ajnácskő várát gazdag mondavilág övezi. Ebből választottuk ki azt a történetet, amely a vár neve eredetének egy másik változatát örökítette meg. A NAP MAR NYUGATRA HAJLOTT, és mintha a szédítő iramtól megtüzesedett volna, vörösen lángolva a széles fekete erdő mögé bukott. A szürkület már sűrűsödött, lassan szétterült a földeken, elnyomta az őszi tarka, színpompás színeket. A munkás nép hazafelé tartott a földekről. Emberi hang, lónyerítés, marhabőgés egyre élesebben hallatszott a homályosodó, csöndes tájon. Az apró házak előtt jócskán öszszegyűlt a nép, az asszonyok kis kosaraikkal és ikerfazekaikkal a Gortva patakhoz siettek, hogy még a sötétség előtt tisztára moshassák. Gömöri István, az egykori hadvezér, a vidék ura tüzes paripáján fáradtan, rosszkedvűen érkezett haza, amikor a nap vörös korongja végleg eltűnt a távoli dombok mögött. Félig sánta, vedlett szőrű kutyája ugatva szaladgált lova körül, s amikor a ló megállt, szaglászta, majd kergetőbe vette a kapu körül ólálkodó kíváncsi gyerekekek. A földesúr lánya, amikor megpillantotta édesapját, azonnal sejtette, hogy valami nagy baj történt vele. Az öregember 'arca fakó és ráncos volt, mint tavasszal a krumpli; ezüstfehér haja fürtökben lógott izzadt homlokára. — Mi történt veled, édesapám? — fogadta kétségbeesve. — Nagyon levertnek, rosszkedvűnek látszol. Megbetegedtél, vagy rosszullét fogott el? — Nincs nékem semmi bajom — mondta az öreg s gyengéden magához ölelte, megcsókolta a lányát. Gyere, adj valamit enni, inni, mert az éhség és a szomjúság még valóban beteggé tesz. Bementek a tornácos házba. A szobában már sötétes volt, mert az eresszel és a fákkal eltakart apró ablakokon keresztül csak gyér világosság szűrődött be. A lány a konyhába ment. Ebédet, vacsorát mindig ő tálalt, együtt étkeztek. A tűzhely körül két asszony szorgoskodott. Füstölgő, apró mécses állt a tűzhely párkányán, a nyitott tűzhelyen erős tűz lobogott. A szobában is hallani lehetett a vörösfenyő pattogását. A vöröses fény teljesen betöltötte a konyhát. Néhány percen belül az ablak mellett álló lócán már párolgott az étel. Szalonnaillat áradt a káposztával telt nagy fazékból, meg a fazék mellett levő jókora tál rántottéból. Gömöri István leült az asztalhoz. Lánya elébe tette az ételt, de ő hozzá sem nyúlt. Töprengve Ült, közben izzadt homlokát törölgette. — Miért nem eszel? Látom, mégis bánt valami... Miért titkolod előttem? — szólt apjához a lány. — Vagy talán olyan titok, amit én nem tudhatok? Gömöri István felállt, megölelte a lányát. Végtelennek tűnő gondolkozás után válaszolt: —I Ha úgy akarod, elmondom, mi bánt — kezdte csöndesen. — Bánatomat gondomat kinek is panaszolnám el? Édesanyád halála óta senkim sincsen, akivel örömömet, bánatomat megoszthatnám, csak te vagy nekem... Reggeltől a sűrű erdőt jártam. Sokáig céltalanul lóháton majd a paripa mellett gyalogosan bandukoltam. Egyszerre csak közelemben, a sűrű bokrok között egy gyönyörű szarvasbikát pillantottam meg. Azonnal célba vettem, nyilammal eltaláltam, de csak megsebesítettem. Eltűnt a sűrű bokrok között. Lóra szálltam, üldözőbe vettem, de még a nyomára sem bukkantam. Izgalmamban észre sem vettem, hogy övemből valahol a földre esett a díszkardom. Már hazafelé, az erdő' peremén jártam, amikor észrevettem, hogy övemből hiányzik a kard. Visszamentem az erdőbe, kétszer is végigjártam azt az utat, melyen a szarvast üldöztem, de a kardot nem találtam. Az ősz vezér szeméből könnycsepp buggyant. Szomorúan hajtotta le a fejét. Sokáig szótlanul ült, majd az asztalon álló kancsóból bort öntött, megitta. — Egy kard miatt nem kell ennyire szomorkodnod, hiszen egy tucatra való szebbnél-szebb kardod van, és az elveszett is biztosan megkerül. Holnap, mindjárt pirkadatkor az erdőbe megyünk, megkeressük. — Elnyelte a föld azt a kardot... Mindent átkutattam, de hiába. Kedvenc kardom volt, a legértékesebb. Nyele és tokja színarany, csillogó drágakövekkel kirakva. Értéke felbecsülhetetlen ... A királytól kaptam, egy győzelmes csata emlékére. És a legnagyobb baj az, hogy éppen most tanácskozásra hívott a király. Mit mondok majd, ha megkérdezi, hol hagytam a díszkardot? Szörnyű helyzetben leszek... hsiKSii fiijai: A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. Messzire Iáiszik a várdomb
