A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-24 / 34. szám

OlyBii, miqt amilyet] a legtöbb ember levegőjű, zöld fenyvesek köze, a pénzverők üdülőjébe. Itt dolgo­zik négy éve. Mindennel elége­dett és boldog. Ez a kiegyensú­lyozottság sugárzik egész lényé­ből és átragad a vendégekre is. Egész évben nyitva tartunk folytatja. Nemcsak a pénz­verde alkalmazottjai járnak ide, de más üzemek dolgozói és ide­genek is. Nyáron, a szünidőben rengeteg a gyerek. Ilyenkor a legkellemesebb a munka mondja és egy pillanatra elhall­gat. Szeretem a zenét, és ha az időm megengedi, szívesen ol­vasok. Gyűjtöm a szép emléktár­gyakat. Csak az a baj, hogy a pénzverdében már nem készíte­nek arany dukátokat! ... fejezi be a társalgást. Nekünk azonban nincs ked­vünk tovább indulni. Hiába sür­get az utunk, még egy konyakot rendelünk és csendesen elme­lengünk. Nézzük a gyönyörű tá­jat, a napfényben fürdő fenyve­seket és a tavaszi virágtól tarka léteket. napi. A vendég azonnal megérzi, hogy itt szívesen látják, hogy itt valóban vendég, mert minden élte történik és a személyzet a kedvében jár. Ezt a kellemes légkört az üdülő vezetői alakították ki, mert nagy szakmai hozzáértéssel végzik munkájukat. Különösen a pincér­­nő kötötte le a figyelmünket, aki kellemes lényével megtölti az egész vendéglőt. Gita Stloukalo­­vá mindenkihez kedves, minden­kivel szemben figyelmes. Példá­san, kulturáltan végzi a munká­ját. Ezüsttálcát tart a kezében, amikor az asztalunkhoz érve megszólítjuk és faggatni kezdjük. Kérdéseinkre szűkszavúan, szeré­nyen válaszol. Nem szeretem a feltűnést, a dicsekvő embeieket. Semmiben sem különbözők másoktól. Olyan vagyok, mint amilyen a legtöbb ember: szeretem a munkámat, és ezért szívesen végzem. Ezekből a szavakból is kitűnik, hogy intelligens és szelíd termé­szetű, hogy munkájával és kör­nyezetével elégedett. Amikor még kislány voltam, szívesen játszadoztam és álmo­doztam. A fiúk harci játékaiba én is bekapcsolódtam. „Ápoltam" a „sebesülteket", mert akkoi még orvos szeiettem volna lenni. Saj­nos, később minden másképp alakult. . . mondja s az arcán látni, hogy a gyermekkoii álmok nyoma még nem tői ülödött ki teljesen a leikéből. — Még kicsi voltam, amikor az apám elhagyott bennünket. Anyám beteges és gyönge asz­­szony volt, nem tudott mindenről maga gondoskodni. Segítenem kellett. Amikor kijáitam az isko­lát, dolgozni mentem, hogy kere­sethez jussak és segíthessek a családunkon. Nyitrán laktunk és a vendéglátó ipáiban kaptam munkát. Itt tanultam ki a szakmát és itt dolgoztam hosszú évekig. Később azonban elvágytam a vá­rosból .. . Ez a vágy vezette Gita Stlou­­kalovát a Száraz hegyre, a jó Aki Kremnicára (Körmöcbányá­ra) utazik, ne kerülje el a köz­ismert pénzverdét. Igaz, már nem a híres körmöci aranydukátot ve­rik itt, de a ma készülő emlék­plakettek és jelvények is figye­lemre méltóak. De Körmöcbánya pénzveidéjén kívül is bővelkedik építészeti és történelmi emlékek­ben. A múlt emlékei mellett azon­ban még egy meglepetést rejte­get számunkra a Száraz hegy tetején. Messziről és minden oldalról jól látható a televíziós torony, amely az irányt mutatja. Kanyar­gós, aszfaltozott út vezet hozzá a fenyvesekkel övezett Beszterce völgyben. Es az út végén ott vár a meglepetés: a pénzverők üdü­lője. Csendes, kellemes környe­zetben egy ember alkotta nyu­galmas zug. Sokan azt mondják, hogy semmi különös, hogy ilyen üdülő százszámra épült Szlová­kiában az utóbbi évtizedekben. Igen, semmi különös! Az üdülő belső berendezése ízléses, de megszokott. De a benne uralko­dó légkör már nem a minden­PAVEL HASKO

Next

/
Oldalképek
Tartalom