A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-02 / 9. szám
Beckó vára bor elszégyellte magát, ezért határozott hangon kijelentette: — No, kérjél csak bármit, minden kérésedet teljesítem! — Rendben van! Ha akarod hallani, hát megmondom, mi az én kívánságom! — válaszolta Beckó. Felállt és odamutatott az előtte álló hatalmas sziklára: — Ennek a sziklának az ormán építs nekem olyan várat, melynek az egész országban nincsen párja! Beckó kérelmét nagy csend követte. Stibor elkomorodott. önkéntelenül az előtte álló hatalmas sziklát nézegette. A vendégek már előre örültek annak, hogy Stibor visszautasítja a kérést, hogy az öntelt lovag nem tudja a kérést teljesíteni. Stibor megint tűnődött, ami az öntelt és hirtelenségéről ismert lovagnál szokatlan volt. Mély csönd vette őket körül. — Ha azt kívánod, hogy ezen a meredek, kopár sziklán várat építsek, teljesítem a kívánságodat. Két éven belül felépül a vár, melynek avatására vendégeimet egytől egyig meghívom. — Erre aztán kíváncsiak vagyunk! — mondották a vendégek. — Lehetetlen, hogy két éven belül vár álljon ezen a hatalmas sziklán. — Bár nem szoktak előre inni a kutya bőrére, az új várúr egészségére emelem poharamat! — mondta az egyik vendég. — Igyunk az ő egészségére! — Köszönöm! — csak ennyit mondott Beckó, s közben arra gondolt, hogy milyen is lesz majd az a vár, mely a hatalmas kőszikla tetejére épül. A vadászatot elhalasztották. Azon- , nal elindultak, hogy mielőbb otthon legyenek, és Stibor vajda mielőbb megkezdhesse a vár építésével kapcsolatos előkészületeket. Már késő éjszaka volt, amikor megérkeztek. A vendégek azonban nem pihentek le. Pirkadatig beszélgettek, mulattak, azon vitatkoztak, hogy két éven belül áll-e majd a sziklacsúcs tetején a vár vagy nem. Stibor a szobájába vonult. Szolgáit, legügyesebb futárait magához hívatta és elrendelte, hogy a lehető legrövidebb időn belül az ország legjobb építészei nála jelentkezzenek. Néhány napon belül több jeles építész már a terveken dolgozott, és megkezdődött a vár építése. A munka hihetetlenül gyorsan haladt. Szorgos munkáskéz bőven akadt, mert Stibor minden arra haladó embert nyolcnapi ingyenes munkára kötelezett. A Vágót hatalmas lánccal rekesztette el, a tutajok is megrekedtek, utasaikat pedig, akik legtöbbnyire ácsok voltak, szintén munkára fogta. Az építés gyorsan haladt. Két évbe sem telt, készen állt a vár, — Hihetetlen! Ilyet még nem láttunk, de nem is hallottunk! — mondották a vendégek, akiket Stibor hívott meg az avatási ünnepségekre. Beckó nagy pompával vonult be várába. Három napig és három éjszakán át mulattak, ünnepelték a vár urát. Az új várúr nagyszerűen érezte magát. Ügy élt, mint egy király, de tíz uralkodónál is okosabban, mert tanácsadóra nem volt szüksége. Jóformán még meg sem melegedett, a fényűző életet még meg sem szokta, amikor váratlanul volt ura, Stibor vajda jelent meg nála. — A várad nagyon tetszik nekem — mondotta csendesen, szinte alázatosan a lovag, ami Beckót nagyon meglepte. — Nekem is, no meg másoknak is nagyon tetszik. Valóban szép, bevehetetlen vár. De biztos lehetsz benne, hogy nekem tetszik a legjobban — válaszolta Beckó. — Ügy határoztam, hogy megvásárolom — folytatta Stibor. — Ez nagyon szép. Elhatároztad. De gondolkoztál azon, hogy eladó-e? És ha eladó volna, azt hiszed, hogy nem találnék jobb vevőt, mint amilyen te vagy? — No, ne tréfálj! Ne légy felfuvalkodott! Ez nem illik hozzád! — mondotta Stibor. — Inkább válaszolj a kérdésemre: Ha annyi aranyat adok, amennyit elbírsz a hátadon, és ráadásul még egy várat is ajándékozok neked, eladnád a várat? — Azt hiszem, mi ketten okosabb dolgokról is beszélhetnénk — vágott Stibor szavába Beckó. — Nem szeretem ilyen dolgokban a tréfát. Stibor nagyon komor maradt. Látszott rajta, hogy nem tréfál, a várat komolyan meg akarja vásárolni. A lovag megismételte ajánlatát. Látszott rajta, hogy ha pénzért nem kapja meg, képes érte harcolni is. Beckó gondolkozott, majd kibökte: — A várat te építetted. Nekem, ajándékba. Ha akarod, hát legyen a tiéd. De egy feltétellel: annyi aranyat kapok, amennyit a hátamon elbírok, ehelyett más várat adsz és... — Teljesítem a kérésedet! De mi legyen az... ? — A vár a tiéd lesz, de csak akkor, ha az örökre az én nevemet viseli... — Ezt a kívánságodat is örömmel teljesítem. A várat örök időkre Beckó várának kell hogy nevezzék! — jelentette ki a lovag, majd régi szokás szerint hosszasan rázogatták egymás jobbját, mint azok, akik jó üzletet kötöttek. Az adásvételt nagy lakomával ünnepelték meg. Ismét három nap és három éjszaka ettek, ittak, mulattak, majd néhány nap múlva. Stibor beköltözött várába, a sasfészkébe, ahonnan a békés utasokra, vándorokra csaptak le martalócai, kirabolták őket, a szerzett aranyból, értékekből pedig tovább tivornyáztak. A várrom, ablakaiból nagyszerű kilátás nyílik a vidékre Hosszú idő, több száz év telt el azóta, hogy Stibor vajda, a hírhedt rablólovag rettegésben tartotta a Vág menti utasokat és a szorgalmas tutajosokat, akik munkájuk gyümölcsét, a fát szállították a faszegény déli vidékekre. A különc, hirtelen természetű rablólovag regényes élete a múlté; sasfészke, a beckói vár üszkös falai felkiáltójelként merednek az ég felé, hirdetve: valamikor régen, nagyon régen rettegésben élt itt a nép, a vidéken csak éjjel, a sasfészket messze elkerülve, járhatott a vándor. Ma, ha erre jársz, állj meg. Gyönyörködj a romantikusan szép Vág menti vidékben és tűnődj azon, hogy egykor, talán nem is olyan nagyon régen, amikor Stibor rablólovag hírét csak a regékből ismerte a nép, mégis rettegni kellett. A mindennapi falat kenyérért, a munkáért, a család megélhetéséért, a békéért. Ma, ha erre jársz, állj meg és gyönyörködj abban a sok újban, amit erre látsz, azokban a nagyszerű létesítményekben, melyeket új életünk, a szocializmus adott. Egy XVII. században készült rézmetszet Beckó váráról
