A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-01 / 22. szám

Tóth Mihály hnb-elnök get teljes egészében ki tudtuk fizet­ni. A tagok átlagkeresete havi 2500 korona — válaszolja Machánné. — Szót fogadnak a férfiak? — Muszáj nekik is szót fogadni. Lehet, hogy eleinte furcsa volt, hogy nő adja az utasításokat, de ma már különösebb gondról nem beszélhe­tek. Amikor megválasztottak egy „jóakaróm“ (nő volt az illető), azt jósolta, hogy többet fogok sírni, mint enni, majd ő is tesz róla. - Még eddig egyszer sem sírtam. Bízom ab­ban, hogy minden rendben lesz to­vábbra is. Az első negyedév mérle­ge ezt mutatja. Machánné mindössze negyven­éves és három gyermek édesanyja, amikor ebben az évben „összeháza­sodott“ hét Duna-menti szövetkezet és Machánnét át akarták helyezni az összevont nagy szövetkezet Nővé KoSariská-i (misérdl) központjába, a tagság ragaszkodott hozzá. Így a gútori szövetkezetnek továbbra is nő maradt a vezetője. A GÓLYA AZ OKA Gútorban, más falvakkal ellentét­ben, szép számban akad négy-öt gyermekes család. A gútoriak hun­­cutkodva azt mondják nem csoda, hiszen ott kelepel a gólya a falu­ban. További érdekessége az, hogy a ma már műemléknek számító Árpád-Machán Gyuláné efsz-elnök kori templom tornya, ha nem isany­­nylra, mint az olasz pisai dómé, de szemmel láthatóan ferde. Mindent összegezve Gútort és kör­nyékét látni kell ahhoz, hogy érté­kelni tudjuk széltől és portól men­tes jó levegőjét, de mindenekelőtt egyszerű, kedves lakói azok, akikre szívesen visszaemlékezik mindenki, aki egyszer meglátogatja. T. KASZA IDA Prandl S. felvételei A MŰHELY Zúgnak, kattognak, berregnek és zakatolnak a varrógépek a Nyugat-szlovákiai Termelőszövet­kezet mlieőnói (tejfalusi) varrodá­jában. Tétován állok a nagy zaj közepette. Kendővel keretezett arcok, gyors, vékony ujjak, egy­forma mozdulatok. Szólnék, de nem értem, hogy mit mond kísé­rőm, Zsilinszky Imre a varroda vezetője. A varrónők értik. Szájá­ról olvassák le a szavakat, a mon­datokat. Akik egymással szemben ülnek, hasonló módon még beszél­getnek is munka közben. — Erzsi néni... Erzsi néni 1... — hallom jobbról is, balról is. Megértem végre, hogy Erzsi néni, azaz Ellenbacher Jánosné varró­gépe mellett állok. Leállítja a gépét. Befűzi, meg­köti a cérnaszálat, s míg ujjai dol­goznak, dereka éppep csak hogy meghajlik. Végigsimít a varrógép lapján, mosolygós szemét rám emeli, és inkább önmagától, mint tőlem kérdi: — Mit is mondjak a varrodáról? Jó ötlet. A faluban kevés a mun­kaalkalom. Mindenki örült, ami­kor egy évvel ezelőtt munkát ka­pott itt, helyben ... Tudja, a csa­ládos anyák nem szívesen utaznak munkába Bratislavába, Somorjá­­ra ... Megigazítja fején a kendőt. Ha­ján, ahol a kendő nem takarja, kékes meg. bordó pihék csillognak. Közben mellénk lép az egyik fiatal varrónő. — Erzsi néni a műhely anyuká­ja ... Szóval olyan ... Mindenről tud, mindent elmond ... helyet­tünk is... A beszélgetést az udvaron foly­tatjuk, mert ott mégiscsak jobban értjük egymás szavát. — Ma is olyan munkakedvvel ülök a gép mellé, mint egy évvel Barátnőmmel és közös ismerő­sünkkel elhatároztuk, hogy hosszú idő után vendéglőben ebédelünk. Ugyanis üzemi étkezőbe járunk és gondoltuk, jólesik egy kis változa­tosság. Az úton titokban arra gon­doltam, hogy most végre, egyszer magam is megbírálhatok egy nyil­vános éttermet, mert eddig nem éppen a legjobbak voltak a tapasz­talataim s másoktól is általában csak rossz véleményt hallottam a vendéglői kosztról, kiszolgálásról. Előzőleg hosszabb ebédszünetet kértem a főnökömtől, mondván, majd munkaidő után ledolgozom. Számítottam rá ugyanis, hogy las­sú lesz a kiszolgálás, nem kapok mindjárt asztalt s így nem lesz elég a szűkösen kiszabott ebéd­szünet. Választásunk a legközelebb eső Palace Szálló emeleti éttermére esett. Miután leraktuk a ruhatár­ban a kabátunkat, kissé félve te­kintettünk be a terembe. Bár még csak fél kettő volt, csodálkoztunk, hogy majdnem üres a terem, de ANYUKÁJA ezelőtt — magyarázza Erzsi néni. — A többiek nevében is csak azt mondhatom, hogy megtaláltuk a számításunkat. Még 1200 koroná­nál kevesebbet sohasem kerestem. A munkáról mit is mondjak? Mű­szálas melegítőket varrunk. Százat naponta. A munka mindig ugyan­az, csak a színek változnak, de azért nem unalmas ... — Ügy mondták, hogy a műhely anyukája... Mosolya bizonyítja, hogy nem haragszik ezért a jelzőért. Vállal­ja. Sőt, még el is mondja, hogy miért mondják róla. — Az az igazság, hogy az asszo­nyok között, a fiatalok mellett olyan otthonosan érzem magam. Gyermekem nincs, férjem Somor­­ján a háztartási bolt vezetője, ko­rán kel, későn érkezik, mire haza­jön, már ülhetünk is a tévé mellé, beszélgetésre jóformán csak szom­baton, vasárnap jut idő ... Itt meg a tízórai szünetekben megvitatunk mindent. Még a családi problémá­kat is, a tévé műsorát, a falu híreit... Olyan jó kollektíva ala­kult ki itt a műhelyben ... Erzsi néni magas, erős, negyven körüli asszony. Nem kellett meg­választani, így is a kis közösség vezetője. Még a sport is érdekli, egyetlen futballmérkőzés megte­kintését sem mulasztja eí, akár a tévé közvetíti, akár a helybeli sportpályán játsszák ... Szívesen eljár a Vöröskereszt helyi szerve­zetének összejöveteleire, többszö­rös véradó, szívügye az önkéntes véradók toborzása ... — Milyen egy munkanap? — Elmondom, bár nem hiszem, hogy túlságosan érdekes. Három­negyed hétre érkezem, átöltözök, hét óra előtt öt perccel ülök a géphez, Délután fél négyig dolgo­zunk. A munkából való kisebb­végül is rájöttünk, mi volt ennek az oka. Amikor beléptünk és kivá­lasztottuk a helyünket, első meg­lepetésként székkel kínáltak ben­nünket. Alig mondtuk ki a kíván­ságunkat, máris jött a káposzta­leves és a gyümölcslé. Bevallom, nevettünk is egy kicsit, amikor még alig tettem a számba az utolsó kanál levest, ott termett a pincér és elvitte a tányéromat. De az iga­zi meglepetés az volt, amikor a leves után mindjárt jött a rántott hús majonézes salátával, a hús olyan forró volt, hogy nem lehe­tett rögtön hozzáfogni. Mindnyá­jan örültünk, hogy ilyen hamar megebédeltünk és a fizetést is el­intéztük a főpincérrel, de megle­petésünket tetézte, hogy a vendég­látóipar dolgozói távozásunkkor kikísértek az ajtóhoz és elköszön­tek. Bár előre készültem rá, hogy bírálatot írjak, ezt nem tehetem, mert igazán példásan elláttak ben­nünket és ezért csak dicséret jár.- P -Bírálat helyett dicséret nagyobb kikapcsolódást a tízórai szünet és a tornagyakorlatok je­lentik. Ez szükséges, mert bizony jólesik felegyenesedni, kinyúj­tózni, mozogni. Sohasem feledke­zünk el a tornagyakorlatokról. Azután hirtelen arról beszél, hogy az újságok, a folyóiratok cikkeit is megvitatják a munka­szünetekben. Elmondják egymás­nak, hogy mi tetszett, mi nem tetszett. — A gépek zaját már megszok­ták? Kedvesen, anyásán oktatva helyreigazítja a kérdést. — Nem zaj az számunkra, ha­nem a varrónők legszebb muzsiká­ja, mert ha zakatolnak a gépek, dolgoznak, keresnek a varrónők. És már el is köszön, mert hát az ő gépe csak áll, amíg beszélge­tünk ... S míg hosszan nézek Erzsi néni után, aki a műhely anyukája, hallom a varrógépek zaját, a var­rónők legszebb muzsikáját. Egyre erősebben szól, zeng, cseng. BENYAK MÁRIA június 1 - Nemzetközi Gyermeknep

Next

/
Oldalképek
Tartalom