A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-11 / 19. szám

petten a vár úrnője. — Érthetetlen! A várkapitányom cigánylányt választott hitveséül... Tamás — szólt most I bizalmasan Széchy Mária —, gondol- i ja meg!

— Már meggondoltam. Nagyon í szeretem és feleségül veszem. Szebb, | mint az erdei virág, nincsen párja ...

— Rendben van. Ha szereti, vegye nőül. De jegyezze meg: nem vagyok

] rá kíváncsi, ismerni sem akarom! — j szólt Széchy Mária és hátat fordított, amivel tudomására adta a várkapi- I tánynak, hogy nem kíván .vele to- I vább társalogni.

Revúczky Tamás elköszönt. Azon| nal a vár alatti cigányputriba- sietett, felkereste szerelmét és közölte vele, hogy úrnője beleegyezett házasságukba. A szép cigánylány köny; nyes szemmel, boldogan ölelte maj gához szerelmét.

— Tamás — suttogta —, nagyon szeretlek ... örökké hűséges feleséged leszek . ..

A várkapitány boldog volt. Imádta a szenvedélyes cigánylányt, aki sze; relmi mámorával varázslatba ejtette, j de valójában nem az őszülő, a törö| kök elleni nagy csatákban megtört i öregedő férfit szerette, hanem a ké- nyelmes, gondtalan élet után vágyódott.

A LAKODALMAS NÉP vasárnaptól vasárnapig egy álló héten át mulatott, a szerelmeseket, a fiatal párt éltették. A murányi vár környékét betöltötte a nyárson sült pecsenyék fűszeres illata, a távoli Tokajhegyaljáról hozott aranyszínű nedű, a kirá: lyok bora pedig csapra verve, mint í a feneketlen forrás bugyogott. A tü| zes szemű, fekete hajú, telt keblű menyecske mindenkinek nagyon tet- I szett, szépségével varázslatba ejtette bámulóit.

— Nagyon boldog vagyok, nagyon szeretlek — suttogta Revúczky Ta-i más szépséges hitvese fülébe — s alig várta, hogy a násznagy végre | utoljára emelje egészségükre ezüst, serlegét és befejezze a lakodalmat.

A középkorú, őszülő halántékú lo! vág, és a virágjában levő cseresznye- 1 szemű menyecske végre magukra j maradtak. A szerelmi mámorral telt napok, hetek gyorsan szálltak. Tamás szívében napról napra nőtt a szerelem. Az első, mézédes napokban szinte pihenés, megállás nélkül ölelte, csókolta asszonyát. Szerelmük ördögkereke oly lendületbe jött, hogy megszűnt minden szokás, szabály. Erős gyöngédséggel ölelte asszonyát, szin- I te gyerekké vált, amikor annak göndör fekete haja orcájához ért. Min- I den kívánságát teljesítette.

A fiatal, csapongó szerelemre vá- i gyó menyecske azonban hamarosan betelt az öregedő férj egyre gyengülő szerelmével. Nyugtalan vére haj- I szólta, és a várban arról kezdtek í suttogni, hogy a menyecske szívesen i fogadja az egyik fiatal, deli hadnagy udvarlását.

SZÉCHY MÁRIA FONTOS FELADATTAL bízta meg várkapitányát. Revúczky Tamás legügyesebb vitézeivel készült az útra. Az indulás előtti este magához hívatta katonáit. Borozgatás közben vitatták meg útjukkal kapcsolatos tervüket.

— Wesselényi Ferencet, a füleki ; várkapitányt én keresem fel — mon- I dotta Revúczky Tamás. — Negyedmagammal indulok. Ti négyen Krasznahorka környékén néztek szét, ti négyen meg Besztercebányán szaglásztok. De nagyon óvatosak legyetek! Vigyázzatok, hogy senki se tud- i ja meg a portyázás igazi célját. Szerintem — folytatta a várkapitány —, még Basó Mátyás rablólovag korából származó hamispénzről van szó,

I amit vagy Basó, vagy pedig társa,

! Bebek rejtett el, és azt most valaki

megtalálta. De' lehet, hogy Wesselényi erről már többet tud ... És jegyezzétek meg: pontosan egy hét

múlva, pirkadatkor Besztercebányán, a régi várfal alatt találkozunk.

Az indulásra készülő katonák pirkadatig borozgattak. Revúczkynak nagyon jó kedve volt, mert hitvese még kedvesebb, gyöngédebb volt, mint bármikor azelőtt. Mulatós jókedve azonban hamarosan elszállt, amikor észrevette, hogy hitvese időnként a velük szemben ülő fiatal tisztre kacsingat, mosolyog. Színültig töltötte borral a serlegeket. Koccintott hitvesévéi, a körülötte levő vitézekkel, majd a vele szemben ülő hadnagyhoz fordulva emelte serlegét:

— Amikor én hadnagy voltam, hordóból ittam a bort. Egyszerre annyit, mint a mai fiatal vitézek egy álló éjszaka. No, igyuk színültig a kupát, bizonyítsd, hogy férfi vagy!

Koccintottak. Mind színültig itták a kupát, majd az asztalra hozott szép színű piros halászlébe merültek a kanalak. Szótlanul ettek. Csak a kanalak csörgése törte meg a csendet.

A várkapitány feleségét figyelte. Amikor ismét észrevette, hogy az a vele szemben ülő hadnaggyal szemez, a mély tányérból kiszürcsölte a halászlé csípős alját, s kiment az udvarra. A hajnali friss, harmatos levegő balzsamként hatott felkorbácsolt idegeire. Gondolkozott, majd lassú kimért léptekkel elindult viszsza. A lovagterem ajtajában, a bíborfüggöny mögött megállt. Onnan figyelte asszonyát, akit csak nemrég vezetett az oltár elé.

Hitvese előbb bizalmasan cicázott a hadnaggyal, majd közelebb húzódott és megszorította a kezét. A hadnagy félve elhúzódott, de miután körülnézett, és látta, hogy senki sem figyeli, belecsókolt az asszony göndör hajába, majd szenvedélyesen csókolni kezdte. Tamás legszívesebben mindkettőjüket felnégyelte volna. De nyugodt maradt. Csendben figyelt tovább ...

— Nagyon szeretlek... Ne félj! Amint útra keltek, gyere hozzám ... Várlak ...! — hallotta a függöny mögül hitvese hangját.

Ez most már elég bizonyíték volt. Az őszülő lovag lelkében minden összeomlott. De mégis nyugodtan, jókedvet erőszakolva magára lépett a lovagterembe. A hűtlen asszony örömmel, de szemrehányóan fogadta.

— Hol voltál oly soká? — kérdezte. — Nélküled még a vitéz lovagok társaságában sem érzem jól magam — csicseregte édeskésen, és szerelmesen simult urához.

— Rövidesen útra kelünk .. . Dolgom volt... Körülnéztem, hogy minden rendben van-e... — válaszolta nyugodtan Tamás.

BORÜS HAJNAL VOLT. Revúczky Tamás az ablakból figyelte a várudvaron1 készülődő vitézeket. Amikor az istállómester hollófekete lovát felnyergelve az udvarra vezette, gyengéden elbúcsúzott hitvesétől.

— Pontosan egy hét múlva, alkor nyatra, de legkésőbben az azt követő nap reggelén itt leszünk — mondotta, homlokon csókolta hitvesét, és ment az udvarra. Nagy cseppekben esni kezdett az eső, amikor elindultak.

A várkapitány dühös, ingerlékeny volt. Lova, mintha érezte volna, idegesen tipródott, az árok menti csúszós talajon megcsúszott, lovasát majdnem ledobta hátáról. Tamás nyugtatóan simogatta, veregette a ló nyakát, majd ügetve a csoport élére lovagolt. Az útkereszteződéshez érve megállást parancsolt.

— Vissza kell térnem! Ti folytasllSlKSIi tsljsik

sátok az utat. Reggelre beérlek benneteket! Várjatok meg! — utasította vitézeit, és sebesen Murány felé lovagolt. /

A malom felett, a mészköves domboldalon pihent meg. Már késő délutánra járt. A fekete esőfelhők szakadozni kezdtek. A nap fáradt bíborszínű sugarai vörösre festették a malom fehér, széles lapátjait. Néma csend vette körül. Tamás lelkét mély fájdalom tépdeste. Gondolkodott ... A malom kerekei elhagyatva pihentek. Tamás féltékenységének, megaláztatásának a kereke azonban oly lendületbe jött, hogy lelkében minden józanság, minden emberi szabály felborult.

— Megölöm! Alantas szerelmemnek véget vetek! Visszaélt bizalmammal, szerelmemmel.. . Saját kezemmel ölöm meg a cédát — fogadkozott.

Már alkonyodott, amikor a vár felé indult. Lova fáradtan, lassan lépkedett. Az égen a csillagok ragyogtak, a hold ezüstkévéje táncolt a vár hatalmas kőfalán, amikor a várkapuhoz ért. Lovát a várudvaron hagyta.

Hűtlen felesége meglepetten fogadta. A szó a torkára fagyott, amiSzéchy Mária, a Murányi Vénusz

kor megpillantotta váratlanul hazaérkező urát. Tamás a szoba közepé.i megállt. Körülnézett. Sasszemével szempillantás alatt észrevette, hogy az ebédlő kisasztalán két személyre terítettek. De nem szólt. Megfogta az asszony kezét és a hálószobába vezette. Ügy, mint akkor, a lakodalmas éjszaka után ...

A hálószobában az asszony karja Tamás nyaka közé fonódott. Szenvedélyesen csókolni, ölelni kezdte férjét, de Tamás durván ellökte magától.

Odament az ablakhoz. Kitárta az ablakszárnyakat, és a holdvilágos estét bámulta. Dühében sírni, ordítozni, átkozódni szeretett volna, de most is nyugodt maradt.

— Mondd, mi bajod? Miért vagy rosszkedvű? — kérdezte félénken urához simulva az asszony.

A várkapitány nem válaszolt. Az ablak alatti mély szakadékot, a váraljai cigányputrit nézte. Az asszony is közelebb lépett, szintén a mély szakadékot bámulta. Egyszeriben halálsápadt lett, félelmében reszketett.

— Menj el onnan, kérlek, csukd be az ablakot! — kérlelte Tamást.

— Mitől félsz...? Csak az fél, aki bemocskolta a becsületét! — mondta a várkapitány, s magasba emelve hűtlen hitvesét az ablakhoz vitte.

A hűtlen menyecske most már egész testében reszketett.

Az egykori murányi vár főkapuja. (Rajz a XIX. századból)

— Félsz ... ?! Mondd, mitől... ?

— Eressz! Engedj el! —sikoltozott az asszony.

— Attól félsz, hogy nem láthatod a szerelmesedet többé és nem hentereghetsz vele a hátam mögött? Azt hiszed, vak és süket vagyok?!

— Tamás, én csak téged szeretlek .. . csak téged ...!

— A pénzemet, a gondtalan életet és a fiatal hadnagyot szereted! — ordította most már dühösen Tamás és hűtlen asszonyát a szakadékba vetette.

— Gyilkos! Közönséges gyilkos vagyok! Megöltem azt, akit szerettem.

Becsukta az ablakot, s leült annak az ágynak a szélére, melyen szerelmes asszonya aludt, melyen élete legszebb és legmámorosabb éjszakáit töltötte. Felállt. Átment a szomszédos szobába, ahol a megterített asztalon kancsóban erős vörös bor állt.

— Mennem kell...! Teljesíteni kell a rám bízott feladatot — és elindult lefelé a faragott kőlépcsőkön. A várudvaron a fiatal hadnaggyal találkozott, aki meglepetten, de jókedvűen köszöntötte.

— Ha tudnád, mi történt, tüstént elszállna a jókedved — mormogta Tamás, felpattant a lovára és eltűnt a mély éjszakában.

A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság

_______í____________• 1____________t__________I____I__J__!_____u___r____»_______I_______t. .____________;_________________________