A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-13 / 32. szám

Garam menti lakodalmas Köszöntő a lakodalmas háznál Viszik a menyasszony ágyát... Marosfalva a Garam mentén terül •l. Pár éve, hogy egyesítették Üjbarstal (Novy Tekov), s így régi nevét egyre ritkábban hallhatjuk. A Csemadok helyi szervezete azonban sikeresen működik és igen szép taglétszámmal rendelkezik, mintegy 110-en vannak. A kultúra ápolása néhány lelkes kultúrtársra hárul, főleg i Csemadok elnökére Nagy Vilmosra és Bakai Béláné kultúrfelelősre, nekik és az ilyeneknek köszönhető, hogy minden télen megrendezésre kerül zgy-egy kabaré, nótaest, táncmulatság, irodalmi est stb. Most azonban nagyobb fába vágták a fejszéjüket. Fölújították a régi Garam menti lakodalmast abban a formájában, ahogy az apáink és nagyapáink idejében lezajlott. Az érdeklődés nagy volt. Amikor a lakodalmas menet zeneszó mellett hintókon-kocsikon, lovasoktól kísérve elindult végig a falun a lakosság a házak elé tódult, úgy nézte, csodálta a lakodalmi menetet. Talán említeni sem kell, hogy a szereplők is tetőtól-talpig régi népviseletben voltak felöltözve. Vitték a szép hímzett menyasszonyi ágyat, a tornyos lakodalmi kalácsokat. Elkötötték az utat kötéllel, ugyanis a régi szokások értelmében a vőlegénynek meg kellett fizetni a menyasszonyért, ha el akarta vinni a faluból. A fölvonulás után következett a lakodalmi szokások bemutatása a kultúrházban, amely ez alkalommal zsúfolásig megtelt. Ezen írás keretén belül nincs módomban összefoglalni, leírni mindazon versek és köszöntők tartalmát, amely elhangzott. Minden fogásnál más és más vers kísérte a felszolgálást, a vőfélyeknek és a koszorúslányoknak ugyancsak volt mit betanulni (megjegyzés: a lakodalmi enni- és innivalókat a szereplők, illetve a család tagjai hordták össze). Nem hiányoztak természetesen a tréfás élcelődő versek sem, amelyek főleg az új párt éltették, s bő szaporulatot kívántak a gyermekáldás terén. Érdekesség kedvéért azért feljegyeztem az asztali „fohászt" a vacsoránál: Égbe látó szemeink Tálba nyúló kezeink Állítsd meg uram a szeleket, Hogy el ne hordja az eledeleket. Felelet rá: Hallgassa meg a megboldogult tehénpásztor. Volt virágfeladás, menyasszonykikérés. A násznagyok mondták a verseket, majd a búcsúztatás következett a szülői háztól, lánypajtásoktól és ismerősöktől. Ezek után zeneszó mellett vonultak az esküvőre. A második részben már az új ember otthonában mutatták be a lakodalmi szokásokat. Az új asszonynak a küszöbön át kellett lépni egy fekvő kisgyermeket, hogy az újszülött fiú legyen. Majd vödrön lépett át, hogy könnyű legyen a szülés. Ezután újra a vacsora következett, amely sok tréfa közepette zajlott le. Gyertyagyújtás mellett történt meg az új asszonnyá avatás. Vidám jelenet volt az is, amikor több személyt lepedővel letakartak és az újdonsült férjnek tapogatással kellett kikeresni, hogy melyik is az élete párja. Természetesen ezek többnyire férfiak voltak. Meg kell említeni azt a sok-sok szép nótát és régi csárdást, amit a hagyományokhoz hűen és mégis, szívetlelket gyönyörködtetöen adtak elő. A lakodalmast reggelig tartó táncmulatság követte. Vígan mulatott a falu fiatalja és az idősebbek is. Elmondhatjuk, hogy jól sikerült a marosfalviak eredeti rendezvénye. Tény, hogy a régi lakodalmast a maga valóságában, eredetiségében bemutatták, igazán nem kis dolog. A műsor mentes volt minden merevségtől és az egész idő alatt a szép zamatos palóc beszédet hallhattuk. Sok sikert a jövőben a marosfalvi kultúrszerető népnek! Cs. E. de játszott mindent, ahogy az már a kislétszámú vidéki színtársulatoknál szokás, és ez a legjobb életiskola egy színész számára. Katonai szolgálata 1942-ben megszakítja színészi pályáját, a frontra kerül, majd hadifogságba. De ott sem tagadja meg hivatását, a fogolytáborban színtársulatot szervez és szórakoztatja sorstársait és őreit egyaránt. Visszatérve hazájába, szülőföldjén, Hidaskürtön a műkedvelő színjátszás szolgálatába áll és mint a Csemadok helyi szervezete színjátszó csoportjának vezetője, sokban segíti a szlovákiai magyar műkedvelő színjátszás újraéledését. 1957-ben jelentkezik a Magyar Területi Színház társulatába felvételre, melynek azóta is tagja. 1959-ben Dávid Teréz Dódi-jában lép először színpadra. Egyik legkedveltebb epizódszínésze a MATESZ-nak. Emlékezetes alakítást nyújtott a Boldogultak báljában — mint Pofássy titkár, az Érdekházasságban, mint vidéki borbély, a Három szegény szabólegényben mint Pamut szabó, továbbá a Különös házasságban (Horváth szerepében) és Kisfaludy Kérők c. vígjátékának egyik szerepében (Ferenc hajdú). De szívesen emlékszünk rá, mint Kudelka harangozóra a Szent Péter esernyőjében, inasalakításaira a Hazudj igazat c. Wilde-vígjátékban és a Szalmakalap c. zenés bohózatban. Felfigyelt rá a kritika, amikor A nagy műtétben sikeresen alakította az öreg orvost. Most a színház évadzáró zenés bohózatában a Kaviárban főszerepet kapott, Poroszky Tivadar vidéki patikust játssza. Rozsár Józef a legszerényebb és legszeretetreméltóbb kollégák egyike. Mind magánéletében, mind színpadi munkájában rendszerető, szorgalmas és a művészettel szemben alázatos. Szerény és mindig jókedvű ember. Vérbeli epizodista. SIPOSS ERNŐ 12 éve színész, az 1959/60-as színiévad kezdetétől tagja a MATESZ társulatának. Fiatalkori álma, hogy művész lehessen, csak élete derekán teljesült. Az érettségi után a háború forgatagába került ő is gyermekfejjel, súlyosan sebesülten került haza a frontról. A felszabadulás után a Csemadok egyik elsőként megalakult Csemadok-szervezetben kezdte el mint műkedvelő a színjátszást. Figyelemre méltó alakításai felhívták rá a MATESZ figyelmét, boldogan engedett a „csábításnak" és 1959-ben hivatásos színész lett. Azóta — a beugrá-Már nem fiatalon — érett emberként jöttek a Magyar Területi Színházhoz és most, évadunk végén ünneplik jó egészségben születésük fél százados évfordulóját. Eddigi életük nagy részén át áldozatos és alázatos papjai voltak — és ma is azok — Thália istenasszonynak: Rozsár József és Siposs Ernő, a MATESZ népszerű művészei. Életútjuk a világot jelentő deszkák felé ugyan különbözik, de egyben nagyon hasonló: mindig arra vágytak, hogy a magyar szó, a szlovákiai magyar színjátszás harcosai lehessenek. Ez megadatott nekik, mint ahogy az is, hogy boldog és megelégedett emberek és sikeres művészek. Rozsár József két arca ROZSÁR JÓZSEF már 33 éve színész. 1938-ban, mint fiatal gyermekember vizsgázott sikerrel a budapesti Erdélyi-féle színtársulatnál, mint egy magániskola növendéke. Erdélyitől a jónevű Kőszeghyféle társulathoz került és azzal járta a vidéket, mint vándorszínész. Főleg táncoskomikusként ismerték, Siposs Ernő „civilben" és Tyeljegin szerepében sokkal együtt — több mint ötven szerepet játszott szép sikerrel. A MATESZ színpadán a pályakezdést beugrással kezdte. Először a Boldogultak báljában mint Géza lovag lépett a színpadra a megbetegedett Hatvani László helyett. A sikeres bemutatkozás után először kisebb szerepek jöttek; a Ványa bácsi aranyszívű Tyeljeginje (e szerep kedvéért meg is tanult gitáron játszani), az Éjféli mise ügyvédje, a Topaze igazgatója és a többi kisebb-nagyobb epizódszerep. Érdekes, hogy a MATESZ-nál ő játszotta eddig a legtöbb parasztot, ügyvédet és papot. Sok művészi munkával, szorgalmas önképzéssel és akarással jutott el oda, hogy főszerepekkel is megbízta a színház művészi vezetése. És minden műfajban rászolgált a bizalomra. Eddigi legjobb alakításai: a nagygazda a Kismadárban, a glogovai plébános a Szent Péter esernyőjében és a korlátolt tábornok a Szalmakalapban. Az ötvenéves Siposs Ernő tele van munkakedvvel és szerepvággyal. Nagyon szereti hivatását, több esetben betegen is fellépett, csakhogy az előadás el ne maradjon, a közönség ne csalódjon. Mindkét jubiláló művésznek — úgy érzem, tehetem ezt a nézők sokezres tábora nevében is — sok sikert, boldogságot és a további alkotó munkához jó egészséget kívánunk. (-czy-)