A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-07 / 18. szám

fóMékete nyilvánosan, kijelenti, hogy mindaz, amit azelőtt az embereknek a kommunizmusról, a proletár in­ternacionalizmusról és a kizsákmányolók elleni harcról mondott, az hazugság. Ettől kezdve nem hittem már a csodákban és elátkoztam az egész úri rendet. Ez az esemény megedzett engem, a többi bányászt és kommunista elvtársat Rozsnyón. Hiszen a helyi pártszervezet egyik alapító tagja a legnehezebb próbát is kiállta. Mert a kérdés "az volt: kihasználja-e az alkalmat, hogy kenyeret adhat a gyerekeinek és kezeltetheti a betegségét, vagy hű marad a párthoz. Fábrynénak könnybe lábadtak a szemei, amikor visszaemlékezett az éhségre, a szenvedésekre és a férjére. — „A kapitalistákkal nem lehet alkudni — így oktatott állandóan. — Közös erővel kell őket le­győzni." — A párt iránti hűsége és kitartása adta nekem az erőt, hogy megőriztem azt a zászlót, melyet a magyar küldöttség visszahozott. Igen ér­tékes ez a számomra, mert a férjem volt az első, aki a falvakat járta aláírásokat gyűjtve, én pedig a magyar csendőrök elől a padló alatt, a padláson vagy a ruhák alatt rejtegettem a zászlót, amely ké­sőbb rozsnyói kommunisták között vándorolt. Vég­re a partizán Fábry József útján Budapestre került. Molnár Béla elvtárs, rozsnyói vnb elnök meg­magyarázta a zászló további jelentőségét. A mun­kások, párttagok a zászló útján fejezték ki köszö­netüket a párt központi bizottságának. Annak ide­jén nem lehetett üdvözlő táviratot küldeni a kon-Fábry Ferenc ferenciákról és gyűlésekről. Ehelyett zászlókat küld­tek külön futárral a párt vezetőségének. Ma már kevesen élnek azon háromszáz kommu­nista közül, akiknek nevét ott láthatjuk a zászlón. Koncentrációs táborokban vesztették életüket, vagy agyonlőtték őket elhurcolásuk közben, mint például Bulik Mártont, Subovits Jánost, Kúth Árpádot, Drgost, Pindrót és sokan másokat. A zászlót, mint a rozsnyói bányászok és munká­sok háborúellenes egységfront-harcának jelképét Kassán a Munkásmozgalmi Múzeumban állították ki. A* /A­\ Í779 Fáhri Fer®ncné, i kozsnví. Értesítő lap, ame­lyen közlik, hogy a bebörtönzött kommunisták hoz­zátartozóitól meg­vonják a táppénzt tries item, hogy férje internálásának idejére táppénz ne:: utalt* tó ^ Fel ,5 b iróság PC0/11-1P27. uáau ítélete ugyanis kimondja, Lcgy szabadságiérates bhntetés idejé­re táppénz nem jár. . /„<-„,.«• H Ezen intézkedés ellen a kézhezvételt? 1 számított 8 napon belül a tárrpénztár elnökéhez felezólamlás sal élhet. Diósgyőrvasgvár, augusztus o. V....Z I -,4.riV'Sflv.... <M Ll'.H Uh- Ö t. -Hi P-.GFOAI TARSPÉNZUÜ.', dolgozóinak harcai si is volt, ezek a konferencia tárgyalásai folyamán a legaktívabbak közé tartoztak. A papírgyárban ak­cióbizottságot szerveztek, ennek feladata volt, hogy lépéseket tegyen az üzem megmentésére. A bizott­ság memorandumot nyújtott be a kormánynak az üzem leszerelése ellen. A papírgyár megmentésére több gyűlést és tüntetést szerveztek; némelyikén Antonín Zápotocky, a vörös szakszervezetek veze­tője is részt vett. A nagyszlabosi küldöttséget me­nesztették Prágába és Brünnbe is. Dr. Dérer akkori miniszterelnök a tiltakozó mozgalom nyomására megígérte, hogy kormányküldöttséget küld Nagy­szlabosra, amely azután megállapította, hogy az üzem fenntartására Gömörben rengeteg fa áfll ren­delkezésére, csak állami hozzájárulással moderni­zálni kellene. Ez a nagyszlabosi kommunisták és munkások győzelme volt a cseh nagytőke felett: a 18 milliós állami támogatásból 1927—1928-ban sok új gépet vásároltak és állítottak üzemfie. A papírgyár csakhamar már megállta a helyét a pia­cokon, az erős cseh konkurrenciával szemben is. Ennek köszönhető, hogy a nagy gazdasági válság idején sem kellett leállítani a gyárat, amely akkor külföldi — kínai, indiai és törökországi — export­ra termelt. A nagyszlabosi kommunista pártszervezet és a vörös szakszervezet továbbra is harcajfo a helyi munkásság szociális körülményeinek megjavításá­ért. A nagyszlabosi asszonyok a szlovák klerikál fa­siszta rendszer idején az élelmiszeradagok feleme­léséért tüntettek a jegyzői hivatal előtt, utána pe­dig éhségmenetet és még sok más tüntetést szer­veztek. Néhány vezetőjük életével fizetett meggyő­ződéséért. Sokat közülük munkatáborba hurcoltak, ahonnan nem tértek vissza. Amikor kitört a Szlo­vák Nemzeti Felkelés, az egész papírgyár phrtizán üzem lett. Röpcédulákat nyomtak, a csehszlovák és szovjet parancsnokok innen irányították a harco­kat, gránátokat is gyártottak itt, ezeknek a segít­ségével német csapategységeket támadtak meg. Szo­morú, hogy egy szerencsétlen robbanás több te­hetséges és aktív parancsnokot ölt meg. — jg— Hatvannégy mártír Ezerkilencszáznegyvennégy december eleje. A fegyverek Gömör déli részén ro­pogtak. A német fasiszták elhurcolták a még nem katonaköteles fiatal fiúkat is. A jolsvai ifjúmunkások, érezve a veszélyt, kimentek a hegyekbe, ott bujdostak. Veze­tőjük Remete László evangélikus lelkész volt. A fiatalok teljes bizalmát élvezte. Elelmiszerutánpótlást a lakosságtól kaptak. Vadászkunyhókban és az erdészlakban me­legedtek meg néha-néha, mert a tél eléggé zord volt. A fiúknál akadt egy-két pisztoly is. A bizalom és a remény tartotta össze őket. Majd csak vége lesz a kegyetlen há­borúnak, már nem tarthat sokáig — biz­tatgatták egymást. Az események nem hoztak sok jót. Jols­va tele volt német katonákkal. Levél érke­zett a bujdosókhoz. Kérték benne Remete Lászlót, hogy jöjjön be a városba. Rövid gondolkozás után elhatározta, hogy belopa­kodik és kiszimatolja, mi a helyzet. Megkondult a harang. A lelkész a temp­lomba igyekezett. Mire azonban észre ve­hette volna a veszélyt, már késő volt. Ka­tonák hatoltak be a templomba. Senki sem távozhatott. A parancsnok magához intette Remete Lászlót, majd a lakására kísértette. Házku­tatást tartottak nála, iratait megsemmisí­tették. Lakásáról a Koburg-kastélyba, a Gestapó főhadiszállására kísérték. Árulás történt. A hegyekben tartózkodó 63 fiatalt elfogták, majd minden 18—40 év közötti férfit letartóztattak Jolsván és Besz­tercebányára (Banská Bystrica) hurcolták őket. 1945. január 9-ig a fogházban tartot­ták. majd innen gépkocsikon Nemecká köz­ségbe szállították s a Hlinka-gárda külön osztagainak örizetére bízták őket. Másnap a falu szélén valamennyi foglyot agyonlőt­ték, holttestüket a mészégetőben hamvasz­tották el. majd a maradványaikat a Garam vizébe szórták. Egy nappal később már ezt a községet is felszabadították a szovjet csa­patok. Mindez titok maradt volna, ha Beszter­cebányán 1958-ban egy mozi átépítésekor meg nem találják a Hlinka-gárdisták be­falazott fegyvereit és iratait. A leletről még abban az évben beszámoltak az újságok. Hogyan lett Remete László a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevője? Erre egy levél adja meg a választ, melyet Remete László érdemeinek elismeréseképpen a bu­dapesti csehszlovák nagykövetség 1960. ja­nuár 12-én intézett a vértanú lelkész öz­vegyéhez, melyben ez áll: férjét a Felke­lés résztvevőjének tekintik. Kot 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom