A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-07 / 18. szám

öÄSÜl Rozsnyó és a Magyar Tanácsköztársaság Rozsnyói kommunista színjátszó csoport 1924-ben A Nagy Októberi Szocialista Forradalom Rozsnyó és környéke lakosságára sem maradt hatástalanul. Az orosz frontról házatérő forradalmi hangulatú katonák lelkesen meséltek az oroszországi eseményekről, a proletárhatalomról. Az első világháború idején mérhetetlen szenvedéseket átélt és a haladó munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező város örömmel fogadta és teljes szívvel támogatta az őszirózsás forradalmat. A város vezetősége állandó összeköttetésben volt Budapesttel, onnan várta a parancsokat. 1918. október 31-én sürgöny érkezett; a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága értesítette a város vezetőségét a Magyar Nemzeti Tanács megalakulásáról, s felhívta a várost és környékét, hogy csatlakozzék hozzá. Rozsnyón is megalakult a Nemzeti Tanács, de ennek vezető tisztségeit többségükben a régi rendszer képviselői foglalták el. A rozsnyói Nemzeti Tanácsnak 30 tagja volt, dr. Markó János elnökkel az élén. A lakosság a Nemzeti Tanács kiáltványából értesült ennek megalakulásáról. A Nemzeti Tanács összetételével és a tagok megválasztásának módjával a munkásság nem értett egyet, ezért november 3-ára népgyűlést hívtak egybe. A népgyűlésen új tanácsot választottak; ennek tagjai között már a munkások voltak többségben. A Nemzeti Tanács november 3-án a közrend és a nyugalom biztosítására megszervezte a népőcséget a városban. A forradalomtól lázas tömeg több alkalommal felvonulást, népgyűlést rendezett. November 5-én kihirdették a statáriumot. November 20-án a Magyar Népköztársaság kikiáltását ünnepelte meg a munkásság. Vörös lobogók alatt meneteltek, a szónokok dr. Gorzó Gellért, Farkas Mátyás, Szerencsés János és Vanyiga József voltak. November 21-én megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártjának helyi szervezete Rozsnyón. A rozsnyói Nemzeti Tanács decemberi ülésén tanácskozott arról, hogy mit tegyenek, ha a várost csehszlovák katonaság szállná meg. 1919. január 21-én az 52-es csehszlovák gyalogezred egy különítménye, körülbelül 40 ember érkezett a városba, de ezek este eltávoztak. Január 24-én a 32. csehszlovák gyalogezred megszállta a várost és feloszlatták a Nemzeti Tanácsot. Magyarországon 1919. március 21-én kikiáltották a proletár diktatúrát. Április 16-án francia tábornokok irányításával a román hadsereg megindult Magyarország területének megszállására, s április utolsó napjaiban az olasz és francia tisztek vezetése alatt álló cseh burzsoá intervenciósok is csatlakoztak a támadáshoz: miután megteremtették az összeköttetést a románokkal, május 2-án bevonultak Miskolcra és közvetlenül Salgótarján alá érkeztek. A megszállt területen kihirdették az 1892-98-as évfolyamok hadkötelezettségét. A rozsnyói és környéki katonakötelesek közül sokan, mivel nem akartak a proletárhatalom ellen harcolni, Putnokra szöktek s ott beléptek a gömöri ezredbe, amely végig hősiesen harcolt a proletár állam oldalán a cseh burzsoá intervenciósok ellen. A magyar Vörös Hadsereg, amelynek kötelékében a munkásezredeken kívül önkéntesekből szervezett nemzetközi (orosz, osztrák, lengyel, szlovák stb). alakulatok is harcoltak, május elején megindította az ún. északi hadjáratot. Visszafoglalta a cseh intervenciós csapatoktól Miskolcot. A támadás sikeres volt, s így a front egyhamar Rozsnyó közelébe tolódott ki. A 13. vörös ezred Pelsőc felől állandó harcok közepette június 10-én elérte Rozsnyót és délután 13 órakor a lakosság lelkes üdvözlése mellett bevonult a városba. Ugyancsak szívélyesen fogadták őket Pelsőc, Vígtelke és Sajóháza bányászai is. A Vörös Hadsereg Rozsnyó elfoglalása után észak felé vonult tovább. Közben Rozsnyón választásokat tartottak, minden száz lakos egy képviselőt választott. így 71 tagú munkástanács alakult, ez azután 15 tagú direktóriumot választott, ez már nem fejthetett ki tevékenységet. A Vörös Hadsereg alakulatai mindössze hat napig voltak a városban. 1919. június 16-án a francia parancsnokság alatt álló csehszlovák intervenciós csapatok Nagyveszverés környékén áttörték a frontot. A vörösgárdisták egy ideig még tartották magukat a betléri magaslaton, de mégis fel kellett adniuk Betlért. E harcok alatt a Sajóházán levő vörös dandárparancsnokság elesett. Néhány közlegény, egy őrnagy és hat tiszt vesztette itt életét, miután a visszavonuló csapatokat fedezték. A sajóházi temetőben vannak eltemetve. A Vörös Hadsereg csapatai Pelsőcig vonultak vissza, hozzájuk csatlakozott Rozsnyó város és környékének úgyszólván valamennyi munkása, akik az északi hadjárat további harcaiban is részt vettek. Június 24-ig váltakozó kimenetelű harcokat vívtak Pelsőc környékén, július 1-én vonultak ki Pelsőcről a Vörös Hadsereg csapatai. Ezután következett a megtorlás. Július 14—15-én A pelsőci # Silling Miklós 4 hét — Amikor megtudtuk, hogy Junota, a Morva Bank főrészvényese és társai aljas gondolatokat forralnak agyukban a gömörhorkai, nagyszlabosi, kuntapolcai és más gyárakkal szemben, itt Pelsőcön csak hat szervezett kommunista volt — meséli Silling Miklós öreg kommunista harcos. E kis szám említésénél keserves mosoly ül az arcán, és lehet, hogy még ma sem hiszi el, majd feleségéhez fordul és elgondolkodva mondja: — Hiszen ez olyan régen volt, nagyon régen... Nocsak, mikor is volt, Terka? Sillingné, aki egész életében férjének harcostársa volt, vállat von. Bizony, nagyon régen volt, és milyen frissek az emlékek, mintha csak tegnap történt volna. Hogy is volt hát? 1927 januárjának egyik fagyos reggelén hírt kapott a hat pelsőci kommunista, Csík, Dusik, idősebb Petrus, Kardos elvtársak és a Silling házaspár, méghozzá bizalmas hírt arról, hogy Pelsőcre hiv össze konferenciát a párt, s ezen Klement Gottwald is részt vesz. Tiltakozó gyűlés lesz ez az itteni ipar leszerelése és Csehországba telepítése ellen. Meg kell szervezni a kommunisták részvételét, a munkások és földművesek tömegeit. Tehát a hat pelsőci kommunista titokban szétszó-