A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-25 / 21. szám
a boldogan mosolygó papának. Mint jó vásár alkalmával 62 mór szokásban volt. Az apa úgy érezte, hogy jól adta el a portékáját, az új tulajdonos pedig annak örült, hogy csaknem ingyen kapott egy munkaerőt, egy mindenest, aki a söpréstől kezdve a favágásig minden munkát elvégez. S a kezdő pincér azután megtanulta, hogy ez a szakma sem fenékig tejfel. Kora hajnalban kelt, aztán takarított, befütött, segített a konyhán, majd késő estig rohangászott a nehéz sörös korsókkal. Zéróra után pedig valami odúban (vagy magában a vendéglőben) előréncigáit egy matracot és a fáradtságtól félholtan zuhant rá. Ma már a pincér szakmát külön iskolákban tanítják, a tanulók szép internátusokban laknak, van szabadidejük és zsebpénzük, s jaj lenne annak a tanítónak, nevelőnek, amelyik nádpálcával akarná beléjük verni a szaktudást. A somorjai vendéglátóipari szakiskola Amint megtudtuk, a Szlovákiai Kisipari Termelőszövetkezetek Szövetségének tanonciskoláit évente több mint ezerötszóz szakképzett szakács és pincér hagyja el. A somorjai vendéglótóipari szakiskolában körülbelül százötven fiú és leány tanul. Az utóbbiak lényegesen többen vannak, ami — az iskola igazgatója szerint — elég nagy baj. Ugyanis mind a pincér, mind a szakács szakma eléggé nehéz, s inkább férfiaknak való. A szakács kora reggel kezdi a munkát, a konyhában állandóan gőz van, nehéz edényeket kell emelgetnie, a pincér meg naphoszszat lőt-fut, mint egy örökmozgó. Így azután a leányok közül a legtöbb hamarosan megunja ezt a szakmát és könnyebb munka után néz, vagy csak arra vár, hogy mielőbb beevezhessen a házasság kényelmesebbnek mondható kikötőjébe, ahol csak néhány embert kell majd kiszolgálnia. Benkovlő Valéria közgazdász, az iskola igazgatója elmondja, hogy a somorjai tanonciskolába három járásból toboroztak gyerekeket: a komáromi, a dunaszerdahelyi és a galéntai járásból. Ezek a gyerekek többnyire magyar tannyelvű kilencéves iskolákból kerültek ki, s ezért — az első iskolai évben — leginkább a szlovák tudásukkal van baj. A helyesírást még aránylag gyorsan elsajátítják, s az igazgatónő állítása szerint, a tollbamondást jobban megírják, mint a szlovák anyanyelvű diákok, de a szókincsük annál gyérebb. S közben még a szaktantárgyakon kívül orosz és német nyelvet is tanulnak. Képzelhetjük, hogy nem nagyon rózsás a helyzetük. S amíg az igazgatónőt hallgatjuk, felötlik bennünk az, amiről már annyit beszéltünk, vitatkoztunk, cikkeztünk: ‘Miért nincsenek nálunk MAGYAR NYELVŰ TANONCISKOLÁK? Hiszen Dél-Szlovákia területén a magyar tanonciskolát végzett gyerekek is boldogulhatnának mind a szakács, mind a pincér szakmában! Megtudjuk, hogy a százötven tanuló közül nyolcvanhat lakik internátusbán, a többi bejáró. Az iskolában hét tanerő van az igazgatóval és a helyettesével együtt. Évente 40—50 tanuló szerez Somorján szakképesítést. A gyerekek túlnyomó többsége magyar. Egy gyerek havi eltartása kb. hétszáz koronába kerül. A somorjai és a dunaszerdahelyi vendéglátóipar) üzemekben sajátítják el szakmájuk gyakorlati részét. Jövőre kezdik építeni Pozsonyban az új iskolát és internátust, mert Somorján csak megtűrt vendégek az internátusbán, az iskolájuk pedig félezer éves épület, ami egyáltalán nem mondható ideálisnak. Valamikor kolostor volt, s a bolthajtásos osztályok kis ablakain nem sok fény juthat be. ízlik, szakács úr? Mit mondanak a fiatalok Az internátus legfelső emeletén találjuk meg őket, éppen most jöttek meg. Vacsorázni ugyanis az eléggé távoli Korona étterembe járnak, melynek épületében van az iskolájuk is. Az internátus folyosója tiszta, a szobákban rend van. — Hogyan érzitek itt magatokat? — Jól, csak az a baj, hogy nagyon sokat kell tanulnunk. Így azután nagyon kevés a szabad időnk. — Elégedettek vagytok a koszttal? — Miért ne lennénk elégedettek, hiszen mi főzünk magunknak. — Nem vagytok éhesek? — Szerencsére a lányok keveset esznek, mert vigyáznak a vonalaikra! — mondja egy fiú, mire a lányok összenevetnek. — Sokszor előfordul az is, hogy valamelyikük elbújik és úgy kell őt a szekrényből — meg más helyekről — előrángatni, hogy megegye az adagját. Nekünk fiúknak viszont ez nagyon jói jön, mert néha két-három adagot is bekebelezhetünk. — Zsebpénzt kaptok? A Duna Szállóban megrendezett versenyen a vendégek finom ételeket nyerhetnek. Az ifjú — Elsőben még keveset, de a szakács keveri a cédulákat. Fényképezte: Prandl Sándor második évben már többet és a harmadikban már egész jól kijövünk belőle. Mivel a nevelőjük állandóan velünk van, kényesebb kérdéseket nem igen tehetünk fel a fiataloknak. De azért még megtudjuk, hogy ebben a vadonatúj épületben nem használhatják a zuhanyt, mert a tervező mérnök elfuserált valamit. Hogy egy helyiségben van a fiúk és a lányok számára is az illemhely, csak egy függöny választja ei őket egymástól. És az a bizonyos verseny Dunaszerdahelyen 1969. április 14-től április 25-ig zajlott le a harmadéves vendéglátóipari tanulók kerületi versenye a Duna Szállóban. Reméljük, hogy a legszorgalmasabb és legügyesebb csoportok nyerik el a megérdemelt jutalmat. Az első díj pénzjutalom és külföldi nyaralás, a második díj pedig a pénzjutalmon kívül tátrai üdülés. Sok szerencsét kívánunk a végzett vendéglátóipari tanulóknak, a többieknek pedig modern iskolát, saját internátust. N. László Endre
