A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-12-24 / 52. szám

pokon mindegyik hoz valami aján­dékot. Igaz, hogy kicsiséget, de többet jelent az az öreg szülőnek, mint a be nem tartott nagy ígére­tek. Ilyenkor érzik csak, hogy ott az otthon, ahol a gyerekek. Szívükben megmaradtak újvári­nak ős magyarnak. Évente elláto­gatnak Újvárba megnézni a ma­mát, a rokonokat. A gyerekekkel csehül beszélnek, de a magyart sem felejtették el. Újságot Járat­nak, 1952-től előfizetik a Nőt, az ÚJ Szót és tagjai a Magyar Könyv­barátok Körének. Hasznát veszik a magyar nyelvnek is. Ha kirán­dulók érkeznek a vidékre vagy szakemberek az üzemekbe, őket ké­rik fel tolmácsolásra. Andulka, a legfiatalabb gyerek, Kolinban született, cseh iskolát végzett. De személyazonossági iga­zolványában az áll, hogy magyar nemzetiségű. Magyar nemzetiség, cseh nyelv. Nem tűnik túlzásnak? Vegye, ki hogy akarja, ők erről nem tehetnek, magyar anya szülte, ez lett a nemzetisége. Cseh föld le­vegőjét lélegezte, ez lett nemze­tisége. Ezért még báotódás sosem érte őket. Andulka alig tud magya­rul, mégis szívesen választana ma­gyar férjet. De csak abban az eset­ben, ha ő is ott telepedne le Szilé­ziában. Mert az ő szívét már a táj szelleme hatotta át. Idestova húsz éve, hogy e vidé­ken élnek. Gondoltam, hogy sok Jó barátjuk lehet Steiningeréknek. De Ok nem érnek rá barátkozni, vall­ják őszintén. Nagy a család, és minden gyerekre kell szentelni egy kis időt. De haragosuk sincsen. A cseh ember nem olyan lobbané­kony, mint a magyar. Nam tud olyan haragos lenni, de gyorsab­ban felejt. S ha néha szóváltásra kerül a sor, hamar kibékülnek. Ha Steinlnger néha kisétál a vá­góhídra, érzi, hogy őt még mindig megbecsülik. Ez volt ám a mester, mondják a többiek. Égett a mun­ka a keze alatt. Tisztelik is az em­berek. Ezért húz még ma Is oda a mester szíve. De már csak a szíve. Mert az erő már elhagyta a két nagy kezét. Hiába lapátnyi a te­nyere, ha már nem markolhatja vele a szerszámot. Az egyik keze rég béna, a másik Zsibbadtan, fá­radtan pihen mellette. Hányszor éri az embert fájdalom az életbenl De az évek múlásával a sebek behegednek. Ma már csak egy kívánsága van: százezer ko­ronát nyerni a sportkán. Férj — feleség egyetért ebben. — Még a lélegzetem is eláll e kívánság hal­latára. Mindenük megvan, a nyug­díjból szépen megélhetnek. Miért sóvárognak mégis ennyi pénz után? — Csak azért, hogy minden gyermeknek adhassunk egy szép összeget — mondja Steinlngerné, íme a Jószívűség, melyet Makkai­­nétól lánya is örökölt. így beszélgetünk, miközben sa­ját termésű bor kerül az asztalra. Meglepődve nézem, hogy Szilézia földjén bor terem. Ennyit csak megengedhetünk magunknak, hogy hazai szokással oltsuk be a földet, állapítják meg. Újvárban megszok­ták a jó borocskát, Krnovban is megpróbálták meghonosítani a szőlőt, Sikerült. Ma már mások is termeinek. Nem sokat, csak ameny­­nyl megterem a kiskehben. A bort meg nagyobb ünnepekre tartogat­ják, S a mai nap ünnepet Jelent számukra, melyen egy gazdag élet emlékei elevenedtek fel. Szavaik nyomán összefonódott a múlt a mávol, a Mátyásföld illata Szilézia varázsával. Iszapsárgán hömpölyög a Duna vize. Sötétebb vagy világosabb aszerint, mennyire szennyezi be az „áldott" civilizáció - a nagyvárosok, a gyárak piszka. De nemcsak a szennyet viszi ma­gával, hanem a partról lemosott termőföld tonnáit Is. Viszi, sodorja, azután valahol lerakja, talán csak a deltájában. A homok és a kavics pedig egyre in­kább feltölti a szélesen hömpölygő folyam medrét. Hires és nevezetes folyam, a Volga után Európa második legnagyobb folyama. Hét országgal köt ősz­­sze bennünket az égbehyúlá Alpoktól egészén a Fa­ltete tengerig. Danubius, Dunaj, Donau, Duna, Dungv, Danube, Dunch, Dunárea... Hány de hány nép élt már a híres folyam partján, hányféle kultúra és történelem, mennyi ember, mennyi bánat és mennyi öröm?... A lexikonokban körülbelül ezt olvashatjuk: „A Duna a második legnagyobb európai folyam, a hossza 2800 km. A Fekete-erdőben ered és nyolc országán folyik keresztül, majd a Fekete tengerbe ömlik.. .* Johann Strausst az egyik legszebb kerin­­gőjének alkotására ihlette és Ptolemaiosz már idő­számításunk kezdetén feltérképezte. Még a mitold-Ílióban is helyet szorít magának: „Az Ister, melyen ason hajózott agonautáivalTehát az Ister. Igen, így nevezték el a kelták a Duna felső folyását, míg az alsó folyásának a trákok a Danubius nevet adták. Nagyon sokáig csak a Duna alsó folyását Ismerték, míg azután Traianus császár áthatolt 4 Vaskapu sziklafalai között és Így azután kétszáz évvel az időszámításunk előtt mór ismerik az addig oly titokzatos folyamóriást. A törökök külön dunai hajóhaddal rendelkeztek. Amikor azután a török sereg kibontotta lófarkas zászlóit prófétája nevében, akkor a szorongatott országok is gyorsan hajóhadat szerveztek éspedig először olaszországi zsoldosokból. A tizenhetedik században a Duna a legjelentősebb kereskedelmi útvonal, mivel a szárazföldi utak a hosszú háborúskodások idején hasznavehetetlenekké váltak. S még ma, a modern technika korában is megmaradt az egyik legjelentősebb kereskedelmi útvonalnak. Erdőövezte partok között hömpölyög a Duna vize. Bratislavától Kolozsnémáig sehol egy falut vagy települést nem látunk, csak erdőt és erdőt. Csak a körtvélyesi ét bős! parton áll néhány házikó. Gyorsjáratú személyszállító és lomha tehervontató hajók szelik 'a Duna vizét, kenuk és kajakok sikló­nak rajta, de az őszi köntösű partok nyugalma ren­díthetetlen. Vadkacsák fészkelődnek a parti nádas­ban, fehér sirályok csaponganak a viz fölött, falánk, kormoránok lesnek zsákmányra. Kánya szántja a le­vegőeget és a víz tükrében gyönyörködik felséges röptében a tengeri sas... S itt-ott egy csendesen gunnyasztó halász vagy horgász, mintha csak barna fatönk lenne. Bizony aligha Ismeri meg a Dunát az, aki szár­nyashajóval Járja a folyam vizét. Nem tudja, hogy micsoda romantikus szép helyek vannak a Duna­­ágak és a szigetek között... Mintha csak a dél­tengeri szigetvilágban járna az ember. És folyton változik ennek a tájnak az arculata:... A vízállástól függ: szigetek tűnnek el és keletkeznek a természet örök körforgásának törvényei szerint... S ilyenkor ősszel a legszebb a víz, mert valóban kék a „szép kék Duna”. Talán ilyenkor ihlette meg a keringőkirályt is. S a kék vizen bibor-arany levelek, az ősz szép üzenete úszik dél felé. A felhők lassan vitorláznak, a V alakban repülő vadlúdak rekedjen sírnak az októberi aranybarna alkonyég alatt... Szárnyuk sóvárogva sebesen lebben, mert hívja őket az Ismeretlen messzeség. Valamikor a Duna adott kenyeret nagyon sok em­bernek, a partmenti falvakban főfoglalkozásnak szá­mitett a halászat. Somorján, Vajkán, Doborgazban, Püspökiben halászeéhek alakultak. Dévényben, Po­zsonyban, Komáromban és Párkányban sok százan a Dunából éltek. Komáromban még élnek a halász­­céh tagjai, legalább is néhányon. Színek, színek és színek az őszi palettán, hangok a vízcsobogástól, a száraz levelek sustorgásáig, a vad­­madarak rikoltásától a hajókürtig ... S mindez csu­pa változékonyság, mert ha a Duna megbokrosodik, akkor... De talán éppen ez a kiszámíthatatlansága, avatja a Dunát az egyik legszebb folyóvá a partján élő ember szemében... Ilyennek látja a halász, a hajós, a folyamőr és az erdei munkás, s ilyennek ismeri meg az Is, aki nem sajnálja a fáradságot és felkeresi a romantikát, a dunai szigetek valamelyi­kén ... Ki tudja, hogy még meddig? Mert talán már nem­sokára széles kőpartok közé szorítják a folyam dere­kát, s vizével öntözik majd a termőföldeket, kialszik végérvényesen a világítótornyok fénye... V. HEYDUK őszi idill a. folyóparton

Next

/
Oldalképek
Tartalom