A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-08 / 41. szám
Rigó Gyula Nagylégrfil fér be a fiával együtt bői készült gyártmányokat nem bocsáthatják forgalomba. A gyártás menete a lapos panelek csarnokában kétféle: vagy az úgynevezett „asztalokon“ zajlik, vagy futószalagon. Az „asztal“ annyit jelent, hogy a vasmintába darun függő tartályból töltik a betont, azt a munkások lapáttal elegyengetik, majd villanyáram segítségével öszszerázatják, aztán daruval oszlopba rakják a tele mintákat. Az oszlopokba rakott mintákba tforró gőzt eresztenek, hogy siettessék a beton keményedését. Egy-egy „asztal“ körül öt munkás dolgozik, meg egy darukezelő. A futószalag sínéin a minták szorosan egymás mögött haladnak előre, a betont egy adagoló berendezés mindig az alatta álló mintába önti, a szalag egyes szakaszai fölött elhelyezett, síneken mozgó daruk pedig úgy emelgetik, rakosgatják a mintákat, ahogy épp szükséges. Az egész mechanizmust egyetlen ember irányítja, aki a kezelőpult mellöl figyeli a szalag gördülését, s gombnyomással kapcsolgatja be és ki egyegy munkaszakasz gépi berendezését. A szalag körül a manipulánson kívül mindössze vagy tíz ember teljesít szolgálatot: ők látják el azokat a föladatokat, amelyeket nehéz lenne gépekre bízni. A csöveit csarnokában vagy öt gép dolgozik. A két félhengerből összekapcsolt mintába ugyancsak félhenger alakú kanállal töltik a betont. A megtöltött mintát aztán jó gyorsan megforgatják, hogy a beton összenyomódjék. A forgatás után a mintát daruval odébbszállítják, begőzölik, s a betont keményedni hagyják. A délelőtt kiöntött darabokat a délutáni műszak már szedheti is ki a mintákból. Fontos építőelemekről lévén szó, természetes, hogy a gyártás vezetői a minőségre a mennyiségnél is nagyobb súlyt fektetnek. Míg a teljesítményért kijáró prémium nem haladja meg a nyolc—tíz százalékot, a jó minőségért tizenkét százalék prémiumot szoktak osztani. Havi tervüket Így is teljesítik, s a munkások keresete sem akármilyen: a bruttó átlag körülbelül ezernyolcszáz korona, de itt figyelembe kell vennünk, hogy a könnyebb munkákat mindenütt nők végzik, s azok persze kevesebbet kapnak. Családos férfiak közt nem ritka az olyan, aki havonta három ezrest visz haza. S bár a munkahely meglehetősen poros, a nők is meg vannak elégedve, hisz másutt nemigen keresik meg az ezerkétszáz koronát, mint itt. A panelgyártás nem csehszlovák specialitás. Előregyártott épületelemeket az egész világon használnak, s egy-egy ország építészei szívesen tanulnak külföldi kollégáiktól. Amikor a csöllei panelgyárat meglátogattuk, egy nyugateurópai szakemberekből álló csoport érkezett az üzembe, előtte való nap pedig dán panelgyárosok jártak errefelé. Noha az épületelemgyártás talán a skandináv államokban érte el a legmagasabb fokot, a dánokat mégis meglepte a csöllei üzem futószalagának az ötlete. Vonatozók és letelepedettek Az üzem mintegy négyszáz alkalmazottjának vagy kétharmada magyar, ám a mérnökök közt nincs magyar nemzetiségű. Ugróczky Béla mester bemutat néhány munkásnak, s így bepillantást nyerünk a panelgyár „magánéletébe“. Az alkalmazottak túlnyomó többsége bejáró, tehát olyan, aki nem Csöllén, Misérden vagy Dénesden lakik. Ez a három község ugyanis a gyár tőszomszédságában terül el. Csöllén egyébként néhány lakótömbje is van a gyárnak, de a lakónegyed nem bővül, mivel a bejárói odahaza. Akinek még nincs háza, az épít magénak: az üzem nemcsak kamat nélküli kölcsönt biztosít neki, hanem annak, aki legalább tíz évig hajlandó még a panelgyárban maradni, hétezerötszáz korona jutalmat Is ad, ezenkívül pedig fuvarral, miegymással segíti az építkezőt. Pethő Ferenc például Somorján építkezik, Széllé Lajos Hodoscn. A bejárók főleg a Csallóköz Dunaszerdahelyig terjedő részét lakják: a két Pákát, Léget, Sárosfát, Nemesabonyt, a Patonyokat. De szerdahelyi Is akad köztük nem egy. Johancsik Ottó amellett, hogy munkahelyén „az Építőipari Minisztérium legjobb dolgozója“ címmel tüntették ki, naponta jó két órát tölt vonatban, négy gyerek apja, s Szerda/helyen a Csallóközi Színházban szerepel. Bíró Imre ugyancsak szerdahelyi; büszkén mondja, hogy ötvenegyben, amikor az üzem létesült, ö készítette az első darab panelt. (Akkor még csak a misérdi részleg üzemelt, s a mostanihoz képest primitív módon, kézileg állították elő az egyes darabokat; a csöllei részt csak ötvenkilencben kezdték építeni.) A fiatalos kinézésű Llpovszkyné Abonyból jár ide, azelőtt a szerdahelyi konzervgyárban dolgozott. — Nem félek én, akármilyen munkát adnak Is — mondja; — persze az ember azért csak olyan helyre kívánkozik, ahol jobbak a föltételek. A csövek csarnokában az egyik gépnél további kitüntetett embert találunk: Vincent Voznica élmunkás hattagú munkacsoportnak a vezetője. ö is gombokat nyomogat, mint a szomszéd csarnokbeli manipuláns, csakhogy itt jóval kevesebb a gomb. A felelősség azonban épp elég nagy itt is: megtörtént már, hogy a vasminta két félhengerét nem jól kapcsolták össze, s amikor a gép forogni kezdett, a hatalmas vasdarabok a bennük lévő betonnal együtt a levegőbe röpültek — ki a csarnok tetőzetén, majd ugyanazon az úton vissza. A gép ripítyára tört, de embernek szerencsére nem esett bántódása. Ezt már Ferenczí István meséli, aki ötvenháromban jött az üzembe. Most rajta kívül négy gyereke Is a panelgyárban dolgozik. Amikor megbetegedett, tizenhét éves fia helyettesítette a gépnél. A tlzgyerekes Ferenczl-család a csöllei üzemi lakások egyikében lakik. Ferenczíné ugyan visszavágylk Szerdahelyre, nem akar itt megöregedni, de a gyerekei Itt érzik magukat otthon. — Igaz, a gyerekek szempontjából jobb is, hogy eljöttünk — mondja Ferenczíné; — ha Szerdahelyen maradunk, játszótársaik elrontották volna őket, Itt meg a legszívesebben csak idehaza ülnének, kivált most, hogy másfél éves kis testvérükkel játszhatnak. A fiatalság kérdése az üzemben külön tanulmányt érdemel. Mert nem minden fiatal olyan otthonülő, mint a Ferenczl-gyerekek ... A csallóközi vasút mellett húzódó üzem valami átmenetet képez az egykori dögösi szeszfinomító és a nagyvárosok üzemei között. Anyagi létünket szemmelláthatóan megváltoztatta. Erkölcseink, gondolkodásunk megváltoztatása azonban egyelőre még a jövő föladata. Mikőts I. Róbert Csutora Ferencék az üzemi műszak után újjáépített házuk kürül dolgoznak