A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-02 / 40. szám
lm ét Mindennel ellátva és jól felkészülve indultunk neki a hosszú útnak. Estefelé értük el a magyar-jugoszláv határt Letenyénél. Még Nagykanizsa körül több autó került ki bennünket. Ismerve a nagy forgalmat a csehszlovák-magyar határállomásokon, félve mentünk tovább. A legnagyobb meglepetésünkre mi voltunk az egyedüliek, s így az egész vámvizsgálat egy-két kedves szóból és egy nagyobb pecsétből állott. Ezután kellemes szórakozást és jó utat kívántak jugoszláv vendéglátóink, és mi máris nekivágtunk a nagy útnak. Az általunk még eddig nem látott vidék egyre otthonlasabb, ismerősebb lett, és nagyon emlékeztetett bennünket valamire. Igen, úgy hiszem megvan: a mi Csallóközünkre. A sík terület végtelenjén zöld fák, rétek, legelők váltakoznak. Ilyen a Csallóköz, és ilyen a Dráva—Száva közének ez a része is: kövér, buja növényzet, aranysárga, érett gabona, és amiből a legtöbb van ezen a vidéken, az a haragoszöld kukorica, mely karcsún emelkedik ki a fekete, humuszos talajból. Az emberek - hasonlóan, mint nálunk - reggeltől estig a földeken dolgoznak ebben az időszakban. Az eddig oly barátságosan otthonias vidék, mintha C9ak megsejtette volna kíváncsi várakozásunkat, csakhamar dombos, majd később hegyes tájjá változik. így haladtunk felfelé a Sljema hegység zöld erdőkkel borított emelkedőin, míg el nem értük a legmagasabb pontot, ahonnan azután ugyanolyan szerpentinét lejtőkön gurulunk lefelé a Száva balpartján elterülő hatalmas város, Zágráb felé. Már messziről kiemelkedik északi negyede, az úgynevezett Felsőváros, amely a Grodec hegységen épült. A félmillió lakosú horvát főváros a Balkán északnyugati kapujának’ tekinthető, a London és Isztambul között Európát átszelő útvonal egyik csomópontjában. Szép, széles, rendezett utcáin mindenütt jókedvű, sietős emberekkel találkozunk. Az Itt élő emberek ízlésesen, jól öltözöttek és rendkívül udvariasok. Mindenki célja ugyanaz volt: Rljeka (Fiume) és a tenger. Igen, a tenger, melynek slmogatóan meleg áramlatát már a Velki Kapela hegység karsztos sziklái között érezni lehet. Ez még jobban fokozta kíváncsiságunkat, és amit azután láttunk, feledhetetlen élmény marad számunkra. Egy indigókék színű végtelen víztükör, melynek vége csak valahol az éggel találkozik, benne a Krk sziget kopár sziklái, s alattuk a város hatalmas, modern, többemeletes házai magasan kiemelkednek a múlt században épített három-négyemeletes házak közül. Nem kerülheti el tekintetünk azt a csodálatos, szép kilátást sem, amelyet az ódon, viharvert, romos vár felett látunk. Ez a kikötő, melyben húszasával vesztegelnek a hajók, a modern kereskedelem és a tengeri hajózás legfejlettebb igényeinek megfelelően van berendezve. Itt bonyolódik le az ország tengeri kereskedelmének több mint ötven százaléka. A sóik látnivaló közül a legmaradandóbb élményt az olaszos jellegű síremlékekkel díszített, sudár, sötétzöld ciprusokkal beültett temető adta. Ritkaszép szoborfaragványokkal díszített mauzóleumai érdemesek arra, hogy egy rövid órát fordítsunk megtekintésükre. A látottakon elgondolkodva, ebben a nagy júliusi kánikulában lefelé sétáltunk a szűk, levegőtlen középkori utcákon, s önkéntelenül a vízre gondoltunk. Választásunk a Fiúmétól pár kilométerre fekvő Abbáziára, erre a kies fekvésű fürdővárosra esett. Méltán hasonlítják a francia Riviérához a régi Monarchia nagyhírű üdülőjét. Magas hegyek védik, a sziklás Karsztosról lezúduló bóra megtörik a hegyek oldalán, s így buja szubtropikus növényzet díszíti a várost és környékét. Nyáron a hegyek felől fújdogáló szellő a (orróságot enyhíti, s ez mind télen, mind nyáron kellemes üdülőhellyé varázsolja. Széles főutcája végig vendéglátóüzem, mulató és szálló. A járdák szélét mindenütt szép pálmafák díszítik. Innen szűk, lépcsős utakon jutunk le a tengerpartra, ahol végig strandfürdőket találunk. Több helyen kis sziklacsoport áll ki a tengerből. Pál karcsopás után az ember felkapaszkodik ezekre a kiálló sziklafogakra, s míg messze elnézünk a tengerre, lábunk alatt fehér habbá törik a hullám, s a szellő arcunkba csapkodja a gyöngyöző sós vizet. E nagyszerű sétaútnak kevés hasonló mása van, s joggal nevezték hajdan az Osztrák Riviérának az isztral partszegélyt, amely végigvonul az egész fürdőhely hosszában úgyszólván egész lkáig. Utunkat Abbáziából vissza Fiúmén keresztül a tengerparton folytattuk délkeleti irányban. A várost elhagyva meredek emelkedőt kellett leküzdenűnk, majd egy pillanatra megálltunk, és visszatekintettünk a napfényben fürdő, csodálatos vidékre. Előttünk a Fiumei-öböl. Az első pillanatban nagy tónak hihetnénk a szigetek és a partvidék hegységei által szemünk előtt bezárva, de ott, ahol lehajlik s mintegy elmosódni látszik a ködben a hegyélek szöge, a szárazföld partja s a szigetközök nyílása mellett világosan látjuk a hullámok sík görbülését, a hegyeken túlérő, fényes, gomolygó párafelhőket, s ha nem tudnánk, sejtenünk kell, éreznünk lehet a jelenségekből a nagy tenger közellétét, melynek duzzadó árja a csak látszólag elzárt széles csatornákon tódul az öbölbe. Miután kellőképpen kigyönyörködtük magunkat, folytattuk utunkat a Plitvicei-tavak felé. A kitűnő minőségű, elsőosztályú út, mely a Velebit hegység oldalában húzódik, közvetlenül a tengerparton, sok szép látnivalót tár a szemlélő elé. De a lenyűgözően szép út nagyon veszélyes is tud lenni. A széles és kitűnő minőségű úton sok balesetet láttunk. A főútról Senj városkánál tértünk le a szárazföld belseje felé. Útirány: a Plitvicei-tavak. Körülbelül harminc kilométeres szakaszon, szinte járhatatlan úton haladtunk előre a cél felé. Fáradtan s porosán ugrottunk a számtalan - összesen tizenhat - tóból álló természeti csoda egyikébe. A fürdőzés utón a tavakban és a vízesésben gyönyörködtünk. Az előzetes elbeszélések és olvasmányok alapján őszintén mondom, és még ma is úgy érzem, többet vártunk ezektől, a szépségükről annyira híres tavaktól. Karlobagon és Sztarigradon keresztül kb. délfelé értünk Zárába (Zadar). Ez a lenyűgözően gyönyörű város sajátos romantikájával, történelmi levegőiével bűvöli el a látogatót. Látva a római korból fennmaradt több méter magas és széles kőfalat, majd a középkori szűk utcákat, az ember szeme előtt megelevenedik a múlt. így érünk ki a tengerpartra, ahol gyönyörű, szubtropikus növények és virágok díszítenek mindent. Majd figyelmünk a tenger felé fordul, ahol az Uljan és a Pasman szigetcsoport sárga szirtfokái tűnnek elő a vízpáráktól terhes, csillogó levegőfátyolon ót. Visszafordulva a városba, izgatott kíváncsisággal .indulunk a San Simeon templom megkeresésére, ahol Szent Simonnak, a város védőszentjének csontjai pihennek ezüst koporsóban. Rövid keresés után megtaláljuk a nevezetes templomot. Az idegenvezető készségesen ismerteti a templom és az ezüst szarkofágban őrzött ereklye legendáját. Minket azonban inkább csak a koporsó története Abbozic A Horvát Nemzeti Színház Zágrábban Kalandozások » Jugoszláviában érdekelt, s erre fordítottuk a legnagyobb figyelmet. Tudniillik, ezt a XIV. században készült ötvösmunkát Nagy Lajos magyar király hitvese, Erzsébet királyné készíttette. Bennünket ez a szarkofág nemcsak azért érdekel, mert Erzsébet királyné készíttette, hanem azért is, mert az egyik dombormű Nagy Lojos király zárai bevonulását örökíti meg. A másik dombormű Erzsébet királynét ábrázolja leányaival együtt. A szarkofág keskeny, három-három mezőre osztott hoszszanti oldalain is domborműveket találunk, s itt olvasható Erzsébet királyné adományozási ökirata is. (Folytatása következik) SIDÓ FERENC Vitorlások a Fiumara folyón
