A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-05-22 / 21. szám

Ä Jókai-napok előtt A Népművelést Intézet nemzetiségi osztálya és a Csemadok Központi Bizottsága tíz évvel ezelőtt rendezte meg Komáromban első ízben a sza­valok és prózamondók országos szemléiét. Ebből az akcióból, amely az­után évről évre megismétlődött, nőtt ki a komáromi Jókai napok ese­ménysorozata, mely során a szavalók és prózamondók mellett bemu­tatkoznak az ország legjobb magyar színlátszó együttesei és irodalmi színadjat is. Megállapíthatjuk tehát, hogy a nyolcnapos fesztivál, amelyet ilyen formában harmadszor rendeznek meg az idén, az én legnagyobb és legjelentősebb kulturális eseménye. Ügy véljük, nem lesz fölösleges dolog, ha megkérjük dr. Koczka Istvánt a Jókai napok egyik főszervezőjét és rendezőjét, körvonalazza a komáromi szemle cél­fát és koncepcióját. — A Jókai napok legfőbb célja szerintem az, hogy rendszeresen mun­kára ösztönözze a műkedvelő színjátszó együtteseket, Irodalmi színpa­dokat és énekkarokat, hogy elősegítse az említett együttesek művészi színvonalának emelését, továbbá, hogy kedvet és ösztönzést adjon új színjátszó együttesek. Irodalmi színpadok és énekkarok megalakításá­ra, s végül, de nem utolsó sorban, hogy értékes előadásokkal növeljük az együttesek rendezőinek és művészeti vezetőinek szakmai felkészült­ségét. A fesztivál jellege hasonló a tavalyihoz, tavalyelőttihez, azzal a kü­lönbséggel hogy az Idén kevesebb színjátszó együttest, Irodalmi szín­padot hívtunk meg, másrészt viszont ez alkalommal megrendezzük az énekkarok 1961. óta elhanyagolt fesztiválját, hat énekkar részvételé­vel. — Hány csoport vesz részt a fesztiválon? — Három színjátszó együttes és három Irodalmi színpad. Továbbá huszonnégy szavaló, illetve prózamondó és a már említett énekkarok. — Hogyan történt az együttesek, énekkarok és a szavalók kivá lasztása a Jókai napokra. — A járási fesztiválok győztesei közül is csak a legjobbak kerülnek Komáromba, miután, mint már említettem, az Idén kevesebb együttes vesz részt a fesztiválon, mint az előző években. Reméljük, hogy a ke­vés ebben az esetben Is több lesz — legalábbis a művészi színvonalat Illetően. — Milyen lesz az együttesek repertoárja? — Bízunk abban, hogy az együttesek és szavalók többsége mai ma­gyar, csehszlovák és szovjet szerzők műveivel érkezik a fesztiválra. Bár a komáromi seregszemle nyolc napig tart, nem kell félnünk, hogy a közönség érdeklődése csökken a fesztivál vége felé. Ennek ellenére talán érdemes lenne gondolkozni azon, mi történne, ha a Jó­kai napokat nem zsúfolnánk ennyire tele különféle bemutatóval és versennyel, hanem a szlovák kultúrális akciók mintájára ml Is több fesztivált rendeznénk évente, ha egy két művészeti ágat kivonnánk a Jókai napok keretéből és más-más vidéki városunkban rendeznénk meg azok seregszemléjét. El kellene gondolkodni, vajon csökkenne-e akkor a Jókai napok jelentősége, nem használnánk-e ügyünknek azzal, ha például Losonc, Rimaszombat vagy Rozsnyó magyar nemzetiségű dolgozói számára is lehetőséget nyújtanánk szavalóink, színjátszóink, avagy énekkaraink tevékenységének a megszemlélésére? Hiszen ebben az évben például tizenkét szlovák kulturális akcióra készülnek ország­szerte ... Ez persze még nem javaslat, csupán egy ötlet: gondolkozásra töp­rengésre. Zs. N. L. A Jókai-napok műsora 1966. május 22.-29., Komárom, Szakszervezetek Háza 22-én 10 órakor: Ünnepi akadémia — a Jókai napok ünnepélyes megnyitása 14 órakor: Szavalóverseny a Magyar Területi Színház épületében 14 órakor: A rimaszombati Fáklya irodalmi színpad „Tűzzel, késsel" c. műsora Rendező: Mács Zoltán 19 órakor: „Orvénylések Bartók Béla körül" = a losonci irodalmi színpad műsora Rendező: Varga Ervin 23-án 19 órakor: A csatai irodalmi színpad Arany János: Toldi című irodalmi összeállításának bemutatója Rendező: Üjvári László 24-én 19 órakor: G. B. Shaw: Pygmalion - vígjáték. A lévai színjátszócsoport bemutatója Rendező: Nagy László 25-én 19 órakor: Susmus, vígjáték három felvonásban. A, Csemadok újvári színjátszó együttesének bemutatója. Rendező: Boleman Iván 26-án 19 órakor: Rusnák: Isten háta mögött című drámája. A Csemadok kassai színjátszó együttesének bemutatója Rendező: Marossy Lajos 27-én 19 órakor: A magyar ifjúsági klubok műsora 28-án 9 órakor: A rozsnyói, nyitrai, egerszegi, nagymegyeri, deák! és a bratislavai magyar énekkarok fellépése 19 órakor: Ünnepi hangverseny - a rozsnyói, nyitrai, eger­szegi, nagymegyeri, deáki, bratislavai énekkarok és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara 29-én 10 órakor: ünnepi akadémia és Jókai Mór szobrának megkoszorúzása 19 órakor: Jókai Mór: Az új földesúr, A Csemadok komáromi színjátszó együttesének bemutatója Rendező: Kórmendy Ferenc Naponta délelőtt 9,00 órai kezdettel szakmai értekezlet és az előző napon bemutatott darab kiértékelése. A rendezőbizottság a műsorváltoztatás jogát fenntartja. Jegyelővétel: Minden nap a Csemadok komáromi járási titkárságán 10-12 óráig és 14-16 óráig, valamint egy órával az előadás előtt a Szakszervezetek Házának pénztáránál

Next

/
Oldalképek
Tartalom