A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-24 / 43. szám
CsaiioKözi Múzeum. So.rari tálán nem is tudják,, hogy van, létezik. Igaz, egyelőre csak szűkös keretek között, két szobába szorítva. Hogy eddig ilyen formában nem adott életjelt magáról, annak Oka van. Nem is akármilyen ok. A székhelyéül kijelölt Fehér Kastélyoan, amely Dunaszerdahely legrégibb épülete, cigány származású polgárok laknak. Nem is egy, hanem három nagylétszámú család. A tizenegy helyiségből tehát csak kettő áll a múzeum rendelkezésére, s eddig minden ígéret ellenere sem sikerült megoldani ezt a nagyon komoly kérdést. A múzeum már több mint egy éve hivatalosan létezik, de a munkát erősen hátráltatják a fentemlített tényezők. Természetesen esztétikai szempontból is kifogásolható ez a „társbérlet", amely nem illik egy tudományos jellegű és igényű intézményhez. A Csallóközi Múzeum első kezdeményezője a pozsonyi Uránia Tudományos Egyesület volt, amely 1927-ben Somorján, a községháza földszinti szobájában megalapozta a múzeumot. Igazgatója Khin Antal tanár lett, a ma is Budapesten működő tudós, aki nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel látott hozzá a munkához. Pár hónapon belül már komoly halászati gyűjteménnyel volt tele a múzeummá előléptetett szoba. 1928-ben megalakult a Csallóközi Múzeum Egyesület, amely az Urániától átvette a múzeummal kapcsolatos ügyek intézését. A rendszeres és szakszerű gyűjtés nem indulhatott meg a hely elégtelensége miatt, de már az első évben több értékes és a Csallóközt reprezentáló tárgy került a múzeum nyilvántartásába. A halászati gyűjteményen kívül még abban az évben, tehát 1928-ban néhány adománnyal gyarapodott az állomány, igy művészi faragásé mézeskalács sütő-mintákkal, a bakai molnár céh ládájával és jelvényével, a „koronggal", karlsbadi porcelán kávéskannával, fajansz tintatartóval stb. Ezek az önkéntes adományok bizonyították, hogy a Csallóköz lakói megértették az intézmény kulturális jelentőségét és minden téren siettek segíteni. 1945-ben a múzeum anyagának nagy része elkallódott, kis töredéke pedig jelenleg a Csallóközi Múzeum tulajdonában van Dunaszerdahelyen. A még megmaradt gyűjtemény is komoly munkáról, nagy hozzáértésről és tudományszeretetről tanúskodik. Az 1920-as években már Dunaszerdahelyen is történt kísérlet múzeum létesítésére, ez azonban nem valósult meg. Ügy látszik, hiányoztak a Khin Antal féle lelkes kezdeményezők, s igy - bár Antal András városi tisztviselő mindent megmozgatott a múzeum érdekében — a Csallóközi Múzeum felsőbb jóváhagyással csak 1965-ben alakult meg újra. A gyűjtés azonban már jóval korábban megkezdődött Dunaszerdahelyen és a járásban is. Az anyag egy része Bratislavába és Nagyszombatba került, majd a későbbi gyűjtött anyagot a jelenlegi múzeumban helyezték el. Sokat fáradozott a múzeum megalakítása érdekében Antal Andráson kívül Nyári Ferenc járási kulturális felügyelő is. M úzeumunk tájjellegű intézmény, így elsősorban a Csallóközre vonatkozó történeti, néprajzi és tájrajzi anyagot gyűjti, de érdeklődési területe nem korlátozódik csak a Csallóközre, hanem ettől tovább, egészen a Duna alsó folyását követve Párkányig, Galántáig és Érsekújvárig terjed ... A Csallóköz területén még ma is nagyon sok történelmi, néprajzi és népművészeti emlék van, amely azonban egyre jobban pusztul, kallódik. Pedig e sziget valamikor földrajzilag s főként néprajzilag olyan elkülönített, kompakt egységet képezett, akár a szekelység vagy a kúnság. Múltjának emlékei, népének történelme megérdemli, hogy tudományos szempontból foglalkozzunk vele. Az elődök életének formái, a csallóközi gazdag televényben gyökerező folklór, a valamikor szinte önmaguktól termett, a virág színével és illatával pompázó néoköltészeti termékek: mondák, mesék, nóták, közmondások összegyűjtése, a régi fonónázi, kukoricafosztási tréfák, vendéghívó rigmusok maradványainak feljegyzése egyre sürgetőbb feladat, hiszen a rohamosan fejlődő technika szinte teljesen kipusztitja az ősi népi alkotásokat, s ma már legfeljebb a falvak legö'egebb emberei tudnának erről mesélni. Ugyanez a helyzet a néprajzi anyag más területein is, pl. az építkezésben. Az idők folyamán - különösen a felszabadulás után — szinte teljesen megváltozott a falvak képe. Már csak itt-ott áll néhány régi ház, az ősi házépítési forma beszédes emlékeként. Hasonlóan nagyon ritkán találni népviseleti emlékeket, régi házi és gazdasági eszközöket, s még nehezebb az írott anyag, a régi okiratok, adománylevelek és egyéb, a községekre vagy a lakosságra vonatkozó adatok összegyűjtése. K ülön fejezetet érdemel a hajdani csallóközi céhek, az aranyászok és a halászok történetének feldolgozása. Volt egy speciálisan csallóközi céh, a juhászoké; az utolsó céhbeli juhász fényképét éppen múzeumunk őrzi. A csallóközi halászatnak már külön történelme van. Elég csak utalnunk Khin Antal halászattal foglalkozó könyveire s arra az első múzeumot megalapozó halászati gyűjteményre, amely nagyszerűen szemléltette a halászmesterség minden mozzanatát. Sajnos, ez a gyűjtemény teljes egészében elveszett, s most kétszeresen is fontos minden olyan adat és emlék összegyűjtése, amely a csallóközi ember és a víz ma már szinte teljesen kivesző, ősi viszonyára vonatkozik. Khin Antal írja valahol, hogy a Csallóköz „a magyarságnak klasszikus, miniatűr darabja. Földrajzi arca kicsiben az őshazák képe". Erre a megállapításra vet fényt a helynevek eredetének kutatása, amely mind történelmi, mind néprajzi szempontból nagyon fontos és érdekes munka. Csak vázlatosan érintettük a sok tennivalót, ami a Csallóközi Múzeumra vár. Az idő azonban sürget, hiszen a „tempóra mutantur" ... igazsága bennünket sem hagy érintetlenül, s ha jókor nem fogjuk meg a dolog végét, egyre nehezebb lesz a kutatás „az eltűnt idő" nyomában. A csallóközi tájtörténelmi kutatás még ma is érvényben lévő két alapelvét 1929-ben Balogh Edgár így fogalmazta meg: 1. Fő feladat a csallóközi magyarság gazdasági és műveltségi viszonyainak, mégpedig mind a mai helyzetnek, mind a régebbi viszonyok mindenütt fellelhető, eddig még kellőképpen nem értékéit emlékeinek tapasztalati úton való megismerése. 2. Lépést kell tartani a modern történelmi, néprajzi, nyelvészeti és társadalmi kutatás eredményeivel. Ki kell nevelni a csallóközi népben a táj, a szülőföld iránti szeretetett tájérzéket, s az igy előkészített tömeget bekapcsolni a múzeumi munkába. Természetesen itt nem a szaKSzerűsegre gondolunk — azt elvégzik az arra hivatott szakemberek —, hanem a gyűjtőmunkára A megfelelően irányított lakosság megszereti ezt a munkát, s szinte magáénak vallja majd a múzeumot. A gyűjtésnek, kutatásnak ezt a formáját már a huszas évek végén megindították a Csallóközoen. Regös diákok, cserkészek járták a falvakat, és sok érdekes tájszólási megfigyelést, mondát, dűlőnevet, népdalt, tréfás szállóigét, bakternótát, sírfeliratot és népszokást feljegyeztek naplójukban. A tájtörténelmi kutatás szemlélete nem a történelmet csináló nagy politikai egysegek, a nemzetek életéről kialakult ogi formák életrajzát fogja át, hanem elsősorban a helyi lakosság, a néptömegek történelmi szerepet játszó múltját. A nép szociális és kulturális fejlődésének története azonban nem tanulmányozható az általános politikai formák ismerete nélkül, mert az általános történelem a vidék, a nép életkörülményeivel mindig összefüggésben áll, annak egyik függvénye. Ennek ellenére a tájtörténelem haladó szellemben történő feldolgozása elsősorban az emberföldrajzi, a néprajzi és a helyszínre alkalmazott társadalomtudományi kutatásra kell, hogy támaszkodjék. A Csallóközi Múzeum célja tehát a gondjaira bízott táj múltjának és ^lenének állandó vizsgálata mind a csehszlovák, mind a magyar történelemkutatás eredményei objektív értékeinek összehangolásával. A szocialista rendben élő népek összefogása kell, hogy a múlt haladó hagyományait megőrizve szolgálja közös kultúránkat, és ezáltal nevelje kialakuló új világunk társadalmát. Ahogy említettük, a tennivaló sok, s az idő sürget. E gyelőre azonban első és legfontosabb teendő lenne a Csallóközi Múzeum épületének teljes felszabadítása, s az oda nem illő, minden szempontból kifogásolható cigány származású polgárok mielőbbi el költöztetése, hogy múzeumunk valóban zavartalanul szolgálhassa azt a célt, amelyért alapították. Reméljük, hogy a dunaszerdahelyi tanács elöljárói is hamarosan megértik, hogy az ilyen nagyfontosságú intézmény rangjának megfelelő helyet és környezetet érdemel. MARCZELL BÉLA s'í 0e£eg//sg/srie//eJt/efe 9 1 Ii f 4* 1 11 *1 •• • iff/ r . mi „ mm szabadni fel a Csallóközi Muzeum epulete?
