A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-19 / 16. szám
Erdélyi Jánosra emlékezünk A reformkori magyar irodalom jelentős alakjának, Erdélyi jánosnak a születésétől százötven év telt el. A másfél százados születési évtordulót Erdélyi szülőfalujában, Nagykaposon is megünnepelték. 150 évvel ezelőtt, 1814. április 1-én, Nagykaposon, jobbágyszülők gyermekeként született Erdélyi János költő, kritikus, esztéta, filozófus, népdalgyűjtő. A tehetséges jobbágyfiúra, tanítója, Kiss István figyelt fel — majd később utóda. Fejes Sámuel ajánlotta a sárospataki gimnáziumba, Küzdelmes diákévek árán fejezte be jogi tanulmányait Patakon. Anyagi támogatás híján nem egyszer kényszerült tanulmányait megszakítani, hogy nevelősködésből gyűjtsön pénzt a továbbtanulásra. A sárospataki diákévek után Berzétén, a Máriássy családnál vállalt nevelői állást. Növendékeivel többször felutazott Pestre, ahol írókkal, költőkkel került személyes kapcsolatba. Először az Auróra szépirodalmi zsebkönyvbe küldözgette verseit, majd a tekintélyes Atheneumba és más lapokba. 1841-ben ügyvédi vizsgát tett, végleg Pestre költözött és a pezsgő irodalmi élet egyik központi alakjává vált. Lapot szerkesztett, a Szépirodalmi Szemlét, amely a forradalom előtt a legszínvonalasabb irodalmi folyóirat. A 30-as évek végén költeményeinek egyik fontos témája a jobbágysors felett érzett keserűség. Egy gyermek születése című versében döbbenetes erővel yetiti elénk a paraszti élet nyomorát: A pórkunyhóban gyermek született Egy rabbal a földnek több rabja lett. Szegény a kunyhó, hangos és hideg; Az élét árva benne és rideg. Számos versében sajátságos célkitűzések megvalósításáért harcolt: a népi-nemzeti költészet megteremtéséért. Verseinek tartalmával és formájával is tudatosan a népiesség felé fordult: Elmennék én katonának, Csak kötéllel ne fognának. Ugyan kinek volna kedve Gyöngyélethez erőltetve? De verseinél sokkal hatásosabbak népiességről írt irodalmi tanulmányai. Ezekben sürgette, hogy a magyar irodalom szakítson a külföldi példák utánzásával, s alakítsa ki a maga nemzeti jellegét a népköltészet segítségével. Törekvésének végső célja röviden a következő: — az irodalom a nemzet valamennyi osztályához szóljon. Erdélyi elmélete — Petőfi, Arany és társaik költői gyakorlata — oda irányult, hogy a népet mind a költészetben, mind a politikában felemeljék, s a nemzet életében az őt megillető helyre állítsák. Azonban Erdélyi ezen túlmenően azt is óhajtotta, hogy a magyar irodalom ha az egész emberiség ügyét is szolgálja;.ha túlnőtt a népiesség keretein, idővel nőjön túl a nemzeti kereteken is. Fontos szerepet kapott tanulmányaiban a költői realizmus igénye is. ,fisak az a szép, ami igaz — hirdette az írói ábrázolásmóddal kapcsolatban. Erdélyi tehát előkészítőjévé vált Petőfiék népiességének, s ha Petőfit nem is tudta forradalmi gondolkodásában követni, munkásságával mégis jelentékenyen hozzájárult az 1848-as forradalom előkészítéséhez. Tanítványának, Máriássy Bélának társaságában beutazta Nyugat- és Közép-Európát, valamint Olaszországot, útjáról Oti naplójában és Üti leveleiben számolt be. Nyitott szemmel járta a külföldet, minden alkalmat megragadott hazája és a műveltebb nyugat összehasonlítására. Keserűen panaszkodik Németországban, látva az ottani oktatás magasabb színvonalát, mennyire elmaradott hazája e téren. Éles szeme azonban nemcsak ezt veszi észre. Látja az irigyelt Németország árnyoldalait is: „Isten őrizz minden népet oly felvilágosodástól, mint a poroszé.“ Lyon textiliparáról szóló beszámolóját a lyoni takácsok lázadásának okait fejtegető elmélkedéssel zárja. „A forradalom küzdéseit kivívja a tudomány, a lázadást vad és vak erő; első egyedül akkor fajzik utolsóvá, mikor a szellem utóba fegyvert, vagy erőszakot gördítenek akadályul; mi'-or a szabad szó nem türetik; s haderS' ordíttatik elnyomására.“ A forradalomnak tevékeny résztvevője volt. A Nemzeti Színház igazgatójává választották, majd 1849 nyarán a Respublica c. lapot szerkesztette. Világos után elfogatási parancsot adtak ki ő ellene is, ezért bujdosnia kellett. 1851-ben meghívták a sárospataki református főiskolára tanárnak, ahol haláláig, 1868. január 23-ig működött, először jogot, később irodalomtörténetet tanított. Forradalom előtti tevékenységéből kiemelkedik a Kisfaludy Társaság megbízásából végzett népköltészeti gyűjteménye. 3 kötetes könyvet adott ki Népdalok és mondák címen, amely jelentősen befolyásolta az irodalmi köztudatot. E nagyszabású munkával megalapozta a magyar folklorisztikai kutatás tudományos módszerét. Felfelé ívelő pályáján törés állt be Világos után. Sárospatakon ugyan ismét megpróbálkozott irodalmi folyóirat kiadásával, de már nem sikerült döntő befolyást gyakorolnia az irodalmi élet alakulására. A forradalom előtt elkezdett, Vőrösmartyról és Berzsenyiről írt mélyenszántó elemzések után most újból felveszi a kritika fegyverét. A magyar líra c. tanulmányában élesen elítéli a Petőfit csupán külsőleg utánzó költőket. Őszinte elismerései ír Madách kiváló művéről — Az ember tragédiájáról — de szemére veti, hogy a falanszteri jelenetben kigúnyolja a szocializmust. És ha a szabadságharc bukása után sok társával hallgatásra is kényszerült, bátorító, igazságot kutató hangját soha nem tudták megtörni: „KI kell mondatni a szónak, bármennyire is veszedelmes az idő, hogy el ne haljon, s emlékezetben tartassák“ — hirdette továbbra is. Ausztriának a nemzetiségekkel szembeni politikáját ma sem fogalmazhatnánk meg tömörebben nálánál: „Ausztriának abban volt az ereje, hogy egyik népét a másik ellen használta.“ Erdélyi János emlékét szülőhelyén, Nagykaposon ma csupán egy emlétábla őrzi. Születésének 150. évfordulóján érdemes elgondolkoznunk azon, korunk közvéleménye mennyire ismeri népünk e nagy gondolkodójának munkásságát és az említett szerény emléktáblánál maradandóbb a szívünkben, tudatunkban Erdélyi emléke? Nemzetünk kiváló fiai mindig a legnagyobb tisztelettel beszéltek róla. Petőfi: „Mindjárt Rozsnyó mellett van Berzéte, ahol Erdélyi János oly sok szép dalt írt. Én őt nagyon szeretem.“ Ady: „Erdélyi európai magyar elme volt, minden nagy emberi eszmeáramlat értője és bajvívója.“ GECZh LAJOS A moszkvai Történelmi Múzeumban állították ki az Azovi-tenger mentén nemrég talált tamanyi Afrodite márvány szobortorzót. Szakértők szerint a szobor egyenértékű a Louvre milói Vénuszával. A Leningrádi Állami Könyvtár kiadásra készíti elő az első Internacionáléra és a Párizst Kommünre; vonatkozó dokumentumgyűjteményt. A mű ősszel jelenik meg az Internacionálé alapításának 100. évfordulóján. # • „A kritikusok nyomában“ címmel Rine Leal kubai kritikus Havannában könyvet adott ki, amelyben az európai színházakban szerzett élményeiről és megfigyeléseiről számol be. Könyvének egy részét a magyar színházaknak szenteli, amelyeket az európai színházi kultúra élvonalába sorol. * * Ez év októberében megjelennek Chaplin emlékiratai. „Szét akarom oszlatni a rólam évekig terjesztett nevetséges legendákat“ — mondotta Chaplin, aki jelenleg egy olyan filmet rendez, amelyben fia, Sidney is játszik. Elkezdték Olaszországban a Casanova című filmkomédia forgatását. A filmet Mauro Bologni rendezi és a címszerepet Marcello Mastroianni alakítja. A felvételeket egész sor európai nagyvárosban készítik és Casavonának minden városban más szépasszőnnyal lesz kalandja. Az új Casanova „áldozatai“: Anouk Aimée, Jeanne Moreau, Claudia Cardinale, Simone Signorét, Gina Lollobrigida, Michéle Morgan, Brigitte Bardot, Sophia Loren. 14
