A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-08 / 49. szám
Marína odaadta a kabátját, rásegítette, a fiú felöltözött. Megmondhatta volna neki, ne haragúd), én is. legyőzött vagyok, megint alulmaradtam. * Most elmész, én meg lefekszem és nem alszom el, és haragudni fogok magamra mert megint nem ltudtam megtenni Pedig olyan kedves kisfiú vagy, tarkódon göndörödik a világos szőke hai, egész príma kisfiú. Megsímogatta haját. * — Ez megint mi legyen? Hátrafordult, s a lány mindkét kezét nyaka köré fonta. — Nagyon haragszol? — suttogta fülébe szenvedélyesen. A fiú felengedett. Hangosan lihegtek Akkor mondta a fiú: — Nem vetkőzünk le? Most biztosan menne, most semmit sem látni, rózsaszín örvény van ttsak, a fiúból cigaretta és bor szaga árad, erős és mohó a két keze. most menne, csak le kell hunyni a szemét, és nem szabad felnyitni. Odaadni magát, odaadni, hisz oly egyszerű és érthető. A fiú megtalálta hátán a zipzárat, le akarta húzni, ujja remegett. — Nem megy, — mondta Marina. — Megakadt. t — Mi akadt meg? — Minden. Megakadt. Ostobán megakadt. Kifakult a rózsaszín örvény. Minden elúszott. A fiú azt hitte, hogy a fény zavarja. Leoltotta az éjjeli lámpát. Közelebb húzódott és megint megkérdezte: — Nem vetkőzünk le? — Nem, — felelte komolyan Marina. — Fölösleges. Lámpát gyújtott. — Miért fölösleges? ■— Semmi értelme. — Nagyon — furcsa vagy. Tegezhetlek? — Igen. Egymás mellett álltak. A fiú megint a kávébarna szemekbe nézett. Valóban szomorúak. — Iszol még egy kávét? — Nem. A fiú elment. Az előszobában kezet Csókolt. Megsímogatta haját. — Igazán furcsa vagy. Sohasem volt még dolgom ilyen lánnyal, — mondta a fiú. — Nem vagyok normális? — Nem hiszem. Csak mintha valami hiányoznék belőled. — Eltaláltad, — mondta Marina. — Mi hiányzik? Felsőhajtott. — Például — szerelem. A fiú tanácstalanul megvonogatta vállát. Már nem nézett a szemébe. Csupa bonyodalom. Veszély. Rosszkedvűn arra gondolt, hogy alig alszik már három órát. Erőlködve elnyomott egy ásítást. — Szerelem? Igazán furcsa vagy. — Az ilyen furcsa lányok elől ki kell térni. Marina megértette. Sajnálta. Príma fiú volt. Erős a keze, napbarnított az arca. Tarkóján göndörödik a világos szőke haj. Mintha csupa fényből és csokoládéból rakták volna össze. — Csau, — mondta a fiú. — Jó éjszakát, — mondta Marina. Levetkőzött, amikor lehúzta a ruha zipzárát, kedvetlenül elmosolyodott, megakadt, mindig megakad. Mindig megakad valamiben, az egyik nagyon kellemes férfinak például szemölcs volt a mutatóujján. Pedig tulajdonképpen benne van az ok, amin megakad. Marina maga is tudta. Szomjasan vizet Ivott, egyenesen a csapból. Megágyazott a ptamlagon, mérgesen nézett a vánkosra, magányos lány árva vánkosa. Egyedül van, mintha légüres térben élne. Egymaga. Most lefekszik és magányára fog gondolni. Belekezdett egy könyvbe, megpróbált olvasni, a Hiúság vására volt. Messzi, megnyugtató vására a hiúságnak, szerelem a hiúság vásárában. Minden jól végződik. Természetesen mindennek jól kell végződnie, az erény diadalt arat. Győz a nagy szerelem. Mindének ellenére. Rendkívül megnyugtató érzés, bár egy kicsit hazugságtól bűzlik, nem is nagyon lehet hinni benne. De a regényekben a nemes érzéseknek kell diadalmaskodniuk, hisz az életben oly ritkán győznek. A nagy szerelmet is győzelemre kell vinni, az életben úgy sem akad belőle. Igen, a fiúnak is megmondta, a szerelem hiányzik neki. Talán nem is Igaz, talán csak kifogás, talán valóban nem vagyok normális, mert hiányzik nekem a szerelem. Mert szükségem van a szerelemre. Mert máskülönben minden esztelenség, minden értelmetlen. Letette a könyvet, tudta, hogy nem szabadulhat önmagától. Manapság nem normális dolog, ha valakinek hiányzik a szerelem. Hiányozhatik a televízor, hiányozhatik a Spartak kocsi, hiányozhatik néhány ezres a pénztárból, az ilyesmit kasszahiánynak nevezik. A kasszahiánv azért lesz. hogy valakinek hiányzik az autó. de nem azért, mert hiányzik a szerelem. A szerelem senkinek sem hiányzik, legalábbis nem beszélnek róla. Futó szeretői voltak, akik éppen csak beugrottak, és máris futottak volna tovább. Finest baba vagy. Ez anynyit jelentett, hogy kényelmes szerető, sohasem akar semmit. Nem akart soha semmit, hát persze, hiába is akart volna tőlük, tűzálló páncélszekrények voltak, ugró, futkározó bábok. Akkoriban nem is akart semmit, az élet legalján volt. úgy érezte, semmit sem szabad akarnia, csendesen el kell surrannia a fenyegetőn felemelt mutatóújj mellett, a káderhibásak módjára. Tizenkilenc éves volt és kidobták az egyetemről. És meghalt az apja, az utolsó szalmaszál. Egyszerre minden rászakadt, tizenkilenc éves volt és egyedül állt a világban. Fincsi baba lett belőle. Fíncsl baba voltam Soha -semmit sem akartam, nem nyújtottam ki mohón a kezem, kényelmes szerető voltam, korrekt lányka, ha korgott a gyomrom, vacsorát fizettek és bort, hogy minden fennakadás nélkül menjen. Esetleg ráadásul pottyant egy-két pár harisnya. Most Itt látta maga előtt, képzelt ellenfél, sok fejből, sok hangból tevődött ősz* sze. Nem volt teste, csak sok feje és sok hangja. Beszélt hozzá. Próbáljon megélni hatszáz koronából! Próbálja csak meg, erénycsősz elvtárs. Nyolc óra hosszat áll-! ni a betonpadlón. Korgő gyomorral. Sur-1 ran a szál, végtelenül tekeredik, a végte* lenből jön és a végtelenbe megy, fehér, cérna, fehér cérna, semmi más, csak fehér cérna. Meg egy pár harisnya. Nem akarok hazudni. Nem akarom becsapni magát. Három évig éltem így, fincsi baba voltam. Futó szeretőkkel. Kettő, három, négy, öt.' Öt? Talán több is. Egy úrtól bundát kaptam, feleségül akart venni. Becsszól Három' gyereke volt és kopasz a feje, és el akart, venni feleségül. Azt mondta, derék lány vagyok, és szerelmes volt a fiatalságom-* ba. Előfordul az ilyesmi. De én nem akartam, buta és derék lány voltam. Nem hiszi? Mindig derék lány voltam. Mindenek ellenére. Ingerülten legyintett. El akarta hessenteni az előtte nyüzsgő fejeket, amelyek hitetlenül, gúnyosan bólogat/ tak. Undorító, hát ma éjszaka egyáltalán nem fogok aludni? Bevegyen egy altatót? Mint minden egészséges ember, valósággal irtózott az orvosságtól. De nincs mit tenni, másképp el nem alszik. Gyötrő és végtelen lenne az éjszaka, mjnt az egykori fehér cérnák. Bevette az altatót és érezte, hogy eltompulnak érzékei. Igen, valami fájt, de már megszűnik. Immunis vagyok. Vértezett. Elmegyek. De még mielőtt elment volna, a szobát érett szilva illata árasztotta el. 2 Illatozott az érett szilva, az egész völgyet betöltötte az illata. Augusztus eleje volt, csodaszép augusztus, gyönyörű nyári vasárnap. A Vág megcsappant, piszkoszöld háttal, ösztövéren kígyózott a folyómeder kövei között. Szegény jó öreg Vág. Kék Ingét mosta, csiszes kék Ingét, piszkos volt az ing, hóna alatt néhány rétegben rakódott le az izzadság. Énekelt, amolyan belső ének volt, szöveg nélkül. Ebéd előtt, ebéd után, Ingem mostam a patakban. Tizenkilenc éves leszek. Fehéren izzik az égbolt. Szellő suhan a völgyben. Érett szilva illatozik. Teste kávébarnára sült, csak fehér trikó, rövid nadrág volt rajta, alatta kemény, fiatal teste. Keményen áll a földön, keményen áll a folyó partján, övék a föld és övék a folyó. Miénk a jövő Ember, mily büszkén cseng e szó. Emberekké érünk. A szappanból már csak apró csonk maradt, nehéz mosni az inget, a víz piszkoszöld. Hadd legyen, az ő izzadsága ez, becsületes veríték. becsületes harc. Építjük a gátat, 12
