A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-24 / 47. szám
A gyapotszedőgép Egy szövetkezőt! elnök Ismerősöm mesélte: Jól emlékszem még azokra az tdökre, amikor rendjére kaptuk a traktorokat, és a lovak feleslegessé kezdtek válni a faluban. Erős ütemben folyt a gépesítés. Néhány éven belül csupa traktorpöfögés volt a határ, még rözsehordó asszonyok ts traktoron utaztatták a batyuikat. Virult a szövetkezet. Csak az bosszantott, hogy egy-egy gépjuttatásnál gyakran egészen felesleges dolgokat ts nyakunkba sózott a Járás. Hol három mézpörgető berendezést, pedtg méhetnk stncsenek, majd meg nyolc szecskavágót, bár abból amúgyts volt elég. Amikor azt az automatikus présházberendezést, ami ott rozsdásodik hátul az istállók mögött, a fészerben, ránk tukmálták, fel ts szólaltam: Elvtársak, mi egyáltalán nem termelünk szőlőt, nem alkalmas rá a határunk. Igazán nincs szőlője a szövetkezetemnek. — De lesz, kiáltották diadalmasan, a szocializmusban az ts leszI Te tán nem látod a ragyogó Jövőt elég tisztán, kolompár elvtárs, hogy így habozol egy présházberendezés miatt...? Megvettük hát a berendezést és építettünk számára egy fészert, hogy ne ázzon a szabad ég alatt. Később aztán nem győztük építeni a fészereket a felesleges új gépeknek. A Já-. ráson radikálisan intézkedtek, nem csináltak problémát a gépesítésből és az új gépek szétosztásából a szövetkezetek között. Ez volt az elvük: Kolompár mindent elvisz, a szövetkezete szilárd és teherbíró, adjuk hát neki! Hadd vigyél... Es kaptunk automatikus fejőberendezést, de nem tudtuk felszerelni, mert az Istállóink öregek és szanaszét vannak a faluban. Ojabb fészer kellett. Vetőgépeinknek, nagyszámú ekénknek és boronánknak már tető sem Jutott. Néha borongva nézegettük a sok szanaszét heverő sarabolót, tárcsázót, árokásó gépet meg malterkeveröt és a fejünket vakartuk. Akkor már nekem, az agronómusnak és a zoológusnak külön szolgálati traktoraink voltak, mert kifizetődőbb azokkal lárnt a határt, mint csézával vagy motorkerékpárral. Az olajfúró kutunkkal — Igazán nem tudpm, hogy mtért vettük, a Járáson sem tudták biztosan, azt mondták, hátha szükség lesz rá a szocializmusban! — egy Ideig kutakat fúrtunk, aztán elcseréltük a kerületi geológusokkal egy talafgyaluért, de kiderült, hogy azzal sem tudunk mit kezdeni. Így volt ez elvtárs, higgye el nekem. S akkor lőtt az a kínos eset a gyapotszedő géppel. Szégyenbe hozott az egész falu előtt. Megyek egyszer a Járásra, Jön velem szembe a gépesítést felelős, mosolyog és azt mondta: Kolompár elvtárs, van már gyapotszedő gépeket? — Az még ntncs, mondom, de nem ts nagyon hiányzik! — Nagyszerű, örült meg egyszerre,' márts a tietek! Délután már el is vlhetttekl — Drága elvtársam, kezdtem könyörögni, ha legalább akácvtrágot vagy nemes bojtorjánt ts lehetne vele szedni, vagy ürmöt, vagy ökörfarkkóró szirmokat, de azzal csak gyapotot lehet szednt, drága elvtársaml... Szigorúan megfedett. — Ne légy ktshltü, Kolompár elvtárs, előre nézz, ne hátrál Ha gyapot, hát legyen gyapot. Vagy tán félsz a gyapottól, Kolompár elvtár? Lesz Itt még egyéb Is, ne félj! — Erre elvittük a gépet, a falum meg először kiröhögött, aztán meg morogni kezdtek, hogy ml az Istennek az a sok felesleges gép a nyakunkon, amikor a többi szövetkezetnek annyi stncs, amenynyt kellene! Azóta azt mondom én, elvtárs, hogy a ml mezőgazdaságunk a vtlág legtökéletesebben gépesített mezőgazdaságai közé tartozik. Mert ha mindenütt úgy van, mint nálunk, oda kell tartoznia, tgaz-e? —duba— Betelt a pohár Micsoda ötlet — mondhatja valaki —, négy-öt dölyfös, tengertjátszó folyóval kapcsolatban poharat emlegetni. Aztán meg: elég sokáig tartott, amíg megtelt az a bizonyos pohár! Sokáig. Előbb egy fél világot kellett elsüllyeszteni. Kormányunk 1956-ban Jóváhagyta a kelet-szlovákiai vízrendszer 'kiépítéséhez szükséges költségvetést. Ez jelentette a „forradalom“ kezdetét. Feladat: az említett rakoncátlan folyók megzabolázása, az áradások megszüntetése, a föld termővé tétele.. Mérnökök serege készítette a védőgátak, levezető csatornák, szivattyútelepek, víztárolók, gyűjtőcsatornák tervrajzait, Előzmények Zsarnoki önkényuralom, visszaélés a hatalommal, az együttélés alaptörvényeinek merő szeszélyből való megsértése, kegyetlen terror — az ember képtelen felsorolni az okokat, amelyek ezt a forradalmat — akárcsak a történelem többi forradalmait — kirobbantották. A szó legszorosabb értelmében vett diktatúra, amely a törekvényességnek a látszatát is nélkülözte. Az ember évszázadokon át meddő harcot vívott a Pusztítással, a Rémmel, amelynek árvíz a neve. Az Ung, a Labore, az Ondava, Latorca és a Bodva — ezek a szép nevű folyók — tavaszonként főúri kedvtelésből pusztították a sarjadó vetést. A Vihorlát és a Kárpátok déli lejtőiről lezúduló szennyes ár évente hatvannégy falut elöntött; mintegy 46 ezer hektárnyi termőföld fuldoklott a víz alatt. A z eredmény: hiába jó a föld humusztartalma, kedvezőek az éghajlati viszonyok (napsütés, hosszú tenyészldő) — a föld termésl átlaga legrosszabb volt Európában. De ez a kevés is, ami termett, az urak éléskamrájába vándorolt. A föld dolgozó népe nyomorgott, éhezett, vagy — kivándorolt. A víz meg garázdálkodott tovább, úgy látszott, nincs hatalom, amely megfékezhetné. Képzeljük el: tizenhétezer lakóház állandó veszélyben! dolgozta ki a nagyarányú talajjavítás munkafolyamatát. Azután hozzáláttak... Hét év után Mára az építkezés Impozáns méreteket öltött, valósággal újrateremtődik a kelet-szlovákiai síkság, mintha egy vidékre kiterjedő nagytakarítás folyna. Megbízható források szerint az Ung, a Labore és a Latorca között eddig 34 500 hektárnyi termőföldet védtek meg az áradástól s mintegy 15 700 hektárt a belső vlzveszélytől. Leggyorsabban a Bodrog szabályozása halad (több, mint hatvan kilométer}. A levezető csatornák hossza meghaladja a kétszáz kilométert. Épül a vízgyűjtő csatorna, s feljebb a Vihorlát völgyi víztároló — melyek ötvennégy ezer Fo na dűlöm
