A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-18 / 11. szám
ste olyan a város, mint egy csillogó ékszer. Az ablakokon átszűrődik a fény, a neoncsövek kék és piros szikrákkal díszítik a téli estét, a kávéházak ablakai visszatükröződnek az esőverte úttesten. Minden ragyog, pedig a téli köd szürkén és nehézkesen ül a háztetőkön. Este kilenc óra van, és a patikusnő egyedül ül a gyógyszertár világos, meleg helyiségében. A patika ajtaján világító tábla jelzi, hogy éjszakai ügyeletet tartanak. Az asszony, akit munkatársai csak Lonkának becéznek, jól érzi magát. Igaz, hogy Józsi ilyenkor egyedül van, Éjszakai és azt szokta mondani, hogy neki keskeny a kettős ágy, ha nincs az egyikben Lanka, de majd reggel kap Józsi egy nagy puszit, és minden rendben lesz. Miközben a patikusnő otthon alvó férjére gondol, a kötőtűk szorgalmasan mozognak serény ujjai között. Valami sapkaféle készül a fehér fonalból — sapka egy egész pici kis fejecskére. Olyan pici ez a sapka, hogy szinte nevetséges, és talán ezért bujkál mosoly Lonka szeme szögletében. Lonka huszonhat esztendős. Két éve asszony. Amikor tizenkét évvel ezelőtt a városba került, a kis csallóközi faluban élő szülei ugyancsak megrémültek. Mert akkor még alig néhány esztendős volt az új világ, és csak káprázva nyiladoztak az emberszemek. „Elzüllik az a lány a városban. Kovácsáé” — mondogatták az édesanyjának. „Mit csinál, ha majd egy gyereket hoz haza?” Zengétt az egész falu. Kiskapukban és eresz alatt csak arról tárgyaltak öregek és fiatalok, hogy Kovács Ilonka a városba megy. Csengetnek. Lonka kinyitja az ajtót. Öreg bácsi lép a patikába. Ilyenkor még beengedi az embereket, később már, csak a kis ablakon át adja ki a gyógyszert. Fogfájás elleni cseppeket kér a bácsi, mert szörnyen fáj a foga. Amikor az ellenőrző pénztár gombját benyomja — keze már a fogantyú felé nyúl —, valami mozdulatot érez a szíve alatt. Keze lehanyatlík. Érzi, amint vére emberre nézett, akik önként vállalták a letartóztatást. — Nagyon szívesen eleget teszek kérésieknek. Mindnyájatokat lecsukatlak! Fekete kutyák! Kattant a bilincs. Aztán az őrmester a férfihoz lépett, aki először jelentkezett, és ujját a bilincs alá dugta. Kezével megmarkolta a férfi csuklóján feszülő acélgyűrűt és teljes erejéből maga felé húzta. A bilincs kattant egyet, majd az újabb nyomás következtében még egyet. Többet már nem. Akkor az őrmester a férfi csuklóját térdei közé szorította, és mindkét kezével oly erősen húzta maga felé, hogy a nágy erőlködéstől bikanyakán kidagadtak az erek. Amikor a bilincs vasa mélyen a húsba vágódott, hallatszott a harmadik kattanás. A meggyötört férfi azonban egyetlen jajszót sem ejtett. Arcát egyszeriben kövér verejtékcseppek borították el, melyeket mintha a bőr maga préselt volna ki a szörnvű nyomás következtében. — így ni, te rühös kutya! — mondta az gyorsabban kering, és a boldogság elönti testét, lelkét, idegeit, agyát. Behatol az ereibe, testének minden pórusába, szívének csodálatos szerkezetébe, és Lonka ujjongani, nevetni és sírni szeretne. El szeretné mondani ennek az öreg, fogfájós bácsinak, aki várja az aprópénzt, a sarkon sétáló rendőrőrszemnek, az esti utcán sigtő embereknek, és különösen az otthon alvó Józsinak és a csallóközi kis házban alvó édesanyának, hogy megmozdult a gyermek a szive alatti Mióta tudta, hogy anya lesz, folyton érezte ezt a boldogságot, de most... ez valami csodálatos, mámorító érzés. ügyelet A bácsi udvariasan köszön és elmegy. Ilonka bezárja az ajtót, és két kezével domborodó testét simogatva, hangosan megszólal: — Picikém! Azután a telefonhoz lép. A vonal másik végén egy férfi-felriad álmából, felveszi a kagylót és belemordul a telefonba. — Józsikám ... ne haragudj, hogy za variak, de meg kell mondanom ... te ... megmozdult a kicsi. Igen... most tíz perccel ezelőtt... 'igen ... Lonka nem tud tovább beszélni, mert a vonal másik végén a férfi szeméből teljesen elszáll az álom; boldogan harsog, ordít, értelmetlen szavakat gügyög, könyörög, hogy Lonka tegye a kagylót a szive alá, mert ő, az apa üdvözölni akarja kisfiát az első mozdulás perceiben. Lonka nevet és a könnyei potyognak. — Nem ... ne gyere ... csacsi.. ■ nincs értelme .-.. De hiába beszél, a férfi már levágta a kagylót és Lonka szinte látja, amint kapkodva öltözködik, kabátját szokása szerint be sem gombolja, száguld lefelé a második emeletről és rohan a villamos felé. „Legalább fél óra az út” — gondolja Lonka. Leül és boldog mosollyal köti a pici kis sapkát, A gyógyszertár ajtaján kis üvegtábla világít: éjszakai ügyelet. Olyan érdeke sen világít az a tábla, mintha ... mintha mosolyogna. —py— őrmester, és durván ellökte magától a férfit. Mary Lukhele magához tért. Egykedvűen ült a fal felé fordulva. Az első pillantásra nyilvánvaló volt, hogy nem bír járni. Akkor az őrmester a fekete rendőr felé fordult: — Menj és telefonálj autóért! Amikor a rendőrségi kocsi megérkezett, már sötét volt. Miközben a foglyokat az autóba terelték, észrevették, hogy a tömeg szemmelláthatóan megnövekedőit körülöttük. A rendőrök most már maguk között sem beszélgettek. Kigyulladtak a reflektorok, a kocsi, utat törve magának a tömegben megindult. Amikor az utcakereszteződésén befordultak, fenyegető kiáltásokat hallottak maguk mögött. Hirtelen pokoli lárma támadt. Á tömeg meg egyre nőtt, elárasztotta a környező utcákat. Aztán szétszéledt, majd csoportokra morzsolódott, és csak ment, ment, mindig csak előre, míg el nem öntötte az egész néger települést/ ... ._ Fordította: Péter László Fecsó Pál versei Bizakodó Vénje vagyok a szenvedésnek fiatalja az újnak, széppé virágzott holnapok tüzes ujjai feléin nyúlnak. Boróka és fenyő illat idézgeti a víg nyarat, köd takarja a csillagokat s duzzad a mag a föld alatt. Tervek, álmok, akarások edzik széppé a szívemet, bátrabb hitű emberek nőnek bizakodva a föld felett. Veriték-gyöngyön valóra váltják, miről ősünk csak álmodott; napsugárral aranyozott békét görgetnek a pergő holnapok. Töredezve a múlt máza málik és befogad egy szebb világ, elkoptatja munkás kedvünk 1 vén századok bánatát. Percek Sokasodó, tolongó percek lihegve, futva, rám lehelnek, fagyot szórnak, meleget űznek, kacagó álmot ébresztgetnek. Biztatnak bűntelen bűnre, ellopni a pillanatot, éji álmot alágyűrve fényessé nézni egy csillagot, hogy rím legyen a szív verése, mert így őszinte az ember, s ha versben érez, akkor fürdik magát is értő szerelemben. Éjszakai utazás Beleprüszkölt az éjszakába szikrát szórva a gőzös, füstje fölött a szemafor üveg szemével elidőzött s tovább küldte a tüzes sárkányt ringatva az álmos embert, szélnek szaladva, bátor daccal ketté vágni a hó-tengert. Mint, ki avarban gombát keres úgy rúgnám szét az éjszakát, a sötétséget, száz köd-manót s fénnyé lehelném a vonat ablakát. A gőzös rohan, a szántóföldek fehér lepelként alánk csúsznak, a hófelhők, mint ébredő lány egy nagy parancsra felocsúdnak, szétreped a ködök tüllje, homályt űznek a szelek, szikra csillagon lovagolva az ébredő hómező felett. * / 13
