A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-18 / 51. szám

— Hiszen tudod, hogy csak estére jövök haza... — mondta Pietro. — Igen, igen, de.., nagyon aggódtam érted. Egész nap nem találtam a helyem. Magam sem tudom, miért. .. Tudod, ezek a hírek. .. Volt tábornokok, akik újra a német hadsereg élére kerültek ... és azt bizonygatják, hogy nekik volt igazuk, .j — Te is! — kiáltott fel Pietro. — Tudod-e mit mondott Corrado? Hogy mindnyájan a fasiszták tekintetét érezzük magunkon. Ettől vagyunk annyira nyugtalanok ... — Pietro elkomolyodott. Ügy mondta ezt, mintha egyedül a Corradónak lettek volna ilyen gondolatai. Anyja lassan megsimogatta az arcát. — Mondd, Pietro, lesz háború? Valóban ismét feltűnnének az utcákon? — íme — gondolta Pietro —, az utóbbi időben, mikor egy újabb háború veszélyéről hallottunk, semmi határozott elképzelésünk nem volt róla A hitleristák megmutatták nekünk a háború igazi arcát, de ki tudta volna megmondani, milyen lesz az új háború? Most már tudjuk, Az új háborúnak csak egy arca lehet: a fasiszta gyilkosok embertelen arca. Vacsora után Pietro kilépett a házból. Zuhogott az eső. — Pietro! — szólt utána az anyja. — Tessék, mama? — Hova mégy ilyen ítéletidőben? — Mért volna ez ítéletidő, anyám? — Csak úgy mondom. De ... gyere haza minél hamarabb ... — Már rég felnőtt vagyok, mama. — Tudom, fiam... Szerencsés utat, Pietro. Az öregasszony ott állt az ajtóban, hallgatta fia -lépteit a csikorgó kavicson, aztán a kapu csattanását. Mikor fia léptei eltávolodtak, bement s óvatosan bezárta az ajtót. Hallgatta az esőcseppek koppanását. Németország messze volt, nagyon messze, az Alpokon túl. Bizonyára ott is esik az eső. Egy gépkocsiban Kesseling robog valamerre; a kerekek szétfL-öcskölik a sarat. Az SS-katona, aki elrabolta tőle egyik fiát, volt gyilkostársaival találkozik valahol; csillogo fekete köpenyt visel, a régi katonaköpenyét. Persze, nevetséges így nyugtalankodni minden éjszaka, talán egy év múlva sem történik semmi borzalmas. Viszont a háborúbar is voltak nyugalmas, békés esték... Mégis, szüntelenül gyötörte a gondolat: — Mi tesz velünk holnap? Ült magányosan. Kint zuhogott az eső. És az esőmosta Európán át, az éjszakai sötétségben a régi ellenség tekintete szegeződött rá. — Látom a szemét — gondolta az anya. De ők is látják a mi szemünket. — Ült egyenesen, fáradt szeme fenyegetően nézett a sötétségbe. VINCZE FERENC fordítása Az öreg molnár Adassék tisztelet és elismerés a legrégibb iparágnak, a tisztes molnáriparnak. Valahogy lelkiisineretfurdalást érzek magamban, amióta a 89 éves Tiikör Jánossal, a csallóközi molnárok nesztorával beszéltem.. Ez a tisztességben, becsületben és munkaszeretetben megöregedett molnár azt panaszolja, hogy a mai kor semmit sem tud a dicső molnáripar múltjáról. Nem tudja, hogy egyetlenegy iparnak sincs a világon olyan híres múltja, mint a molnároknak. Tiikör János, ez a ráneosarcú öreg molnár a múltba mereng. A csallóközi régi molnárok és a saját hányaveti éleiéről beszél: — Valamikor 80— 100 évvel ezelőtt a Duna és a Kisduna partján a vízimalmok százai őrölték a csallóközi parasztok acélos búzáját. Csak Bös határában 33 malom volt. Brennerben 6, Bakán szintén 6 malom működöt t. Jó néhány vízimalom dolgozott még Doborgazon, Süli/ben, Vajkán, Somorján és másutt. A molnárok céhbe tömörültek, s ma már a bösiek sem igen tudják, hogy a céhmester valamikor falujukban székelt. Tükör János igazi, vérröjü malomkereket is ók eszkábálták. Ne gondolja azonban senki, hogy valami nagy teljesítményű és nagy jövedelmű malomról van szó. A száz évvel ezelőtt épült vízimalmok még nagyon kezdetlegesek voltak. Kedvező vízállás esetén legfeljebb napi 5 mázsa búzát őröltek, de akkor már éjjel, nappal, megszakítás nélkül kelepelt a malom vitorlája. A vízimalmok abban az időben cölöpökre épültek. Ha kevés volt a víz, a kerék nem érte el a vizet és megállt, ha pedig sokvolt, akkor meg elöntötte a malmot. Tükör János külföldi tapasztalatok alapján két hatalmas csónakot — ö hajónak mondja — vásárolt Hamburgban és cölöpök helyett ezekre építette a malmot. Ennek előnye az volt, ha a víz apadt, süllyedt a csónak is, viszont, ha emelkedett a vízállás, emelkedett a csónak is míílmostul, vitorlástul. A csónakos malmok üzemképesebbeknek bizonyultak, ősszel azonban, még a fagy beállta előtt, le kellett őket szerelni, és a jégzajlások ellen biztonságba helyezni. A vízimalmok kevés hasznot hoztak gazdáik,JM> » § Ü5 ^l^L iÉUflHI Ipp ^iiigiii ' 4'^MaE , | í - m | jI ' T á kh i >'- m . i lUff ^ j "'JÉ Bfíy • , fi Csak a cölöpök maradtak meg öreg Tükör János vízimalmából beli molnár. Kisujjában van az egész Csallóköz malmainak története. Felszabadulása után bejárta fél Európát, nyelveket tanult, majd több évi távollét után hazatért, és Méry János, vöki molnár családjába házasodott, akinek malma volt. De milyen? Fenyőfából összerótt kunyhó a Fehérvíz partján. Kerek száz esztendővel ezelőtt építették az ezermester parasztok dédapósának irányításával. Ök választolták a helyet, döntötték a szálfákat, faragták. állították össze, sőt még a három méter átinénak. Métermázsánként 11 kg gabonát kerestek. Enynyi volt a vám. Ezért mellékfoglalkozásként halászattal és révészettel foglalkoztak. A halászat különösen alacsony vízállás esetén, többet jövedelmezett, mint az őrlés. Az öreg molnár világoskék, fénytelen szemével kitekint az ablakon, arrafelé, ahol valamikor, 60—70 évvel ezelőtt az ö birodalma terült el. A malomból csak a cölöpök maradtak. Az egykori szeszélyes Fehérvíz, amely valaha gátakat, malmokat és falvakat sodort el, a többszöri szabályozás szelíd folyóvá változtatta. A halak? A jóízű fehérvízi harcsák, csukák és keszegek elúsztak az idővel. Valami ugyan maradt belőlük. Játszadozó jókedvükben néha-néha feldobják magukat a víz felszínére, s nagy csobbanással esnek ismét vissza. Tükör János még most is el-elgyönyörködik a halak játékában. Ilyenkor eszébe jutnak a régi halász esték, a gazdag zsákmány, amely sokszor többet jövedelmezett„ mint a molnárság. Eszébe jut ennek a háromféle, de mégis egybetartozó molnár-, halász- és révész mesterségnek minden szépsége, varázsa és romantikája. A ma embere nem is sejti, mennyi élménnyel és szakadatlan eseménnyel járt a révészség abban az időben. Ha a pandúrok nyomoztak, útbaigazításért mindig a révészhez fordultak. — Nem vitt át valakit az éjszaka a túlsó oldalra, révész uram? — hangzott az igen gyakori kérdés. — Nem — és a révész még akkor is tagadólag válaszolt, ha történetesen átvitt valakit. Ezzel pedig legtöbbször megszűnt a pandúrok tudománya és bottal üthették a szegény legények nyomát. Tükör János' szája szögletén kesernyés mosoly jelenik meg, majd kifakad. — De kit érdekel mindez? Ma már az emberek a múlttal nem igen törődnek. Érzem, hogy meg kell nyugtatnom ezt a háborgó, a múlt emlékeit féltő öreg embert. Igaz, hogy a legtöbbet a jövőről beszélünk, tervezünk és egyben építünk. Habár vízimalmokat nem tervezünk az ötéves tervben, azért a múltat mégis megbecsüljük.' Szeretném valahogy megbékíteni, megnyugtatni, hogy nem vagyunk mi oly hálátlanok a múlttal szemben. Az öreg molnár arca lassanként mosolyra deriil. Az egyik szemrevaló menyecskével bort hozat az asztalra. A piros nedű csakhamar meghitt légkört varázsolt az amúgy is barátságos szobába. Tükör János székét közelebb húzta hozzám, és ebben a pillanatban éreztem, hogy sikerült megbékítenem ezt a tisztességben, becsületben megöregedett, a molnárok jó hírnevét féltő csallóközi öreg molnárt. FÜRY JÓZSEF 13