A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-26 / 17. szám

Lénárt Lajos a rajboló gépnél, ami három müveletet végez teljesen automatikusan Sörtekötözés kifőzés előtt — az egyetlen munka, ami még ma is kézi erővel történik Sörte és Spartak Egy példás export üzem A kefekötés régi, tradicionális iparág Csehszlovákiában. Gondoljunk csak a bratislavai volt Griineberg-féle kefegyérra. Kevesen tudják azonban, hogy a nyersanyagot, a sörtét és a lószőrt még húsz év előtt is teljes egészében külföldről kellett behozni, s ennek a behozatalnak az értéke 7 millió(!) dollárt tett ki évente. Pedig ezeket a milliókat meg lehetett volna takarítani, de hát a kapitalistákat igazén nem érdekelte ilyen „apróság" a régi köztársaságban, fő az, hogy így is megtalálták a számításukat... Csak 1938-ban jött arra a gondolatra egy bizonyos Kochan nevezetű galántai ember, hogy értékesíteni lehetne a hazai disznósörtét és lószőrt, s nyitott egy kisebb fajta műhelyt. Kezdte felvásárolni a környékbeli tímároknál az addig haszontalanul elkallódó sörtét. Persze a „vállalat" egész kicsiben kezdte a munkát, s nem is igen fejlődött a felszabadulásig; egész évi kapacitása alig tett ki 300 kg készárut. így volt ez egészen 1950-ig, az államosításig. Mivel a sörtefeldolgozás egészen jelentéktelen, csak helyi jellegű iparág volt, a műhelyt a galántai helyi gazdálkodás vette kezelésbe. Ezzel még nem sok változott az üzem életében, minden ment tovább a régi módon, a munka továbbra is gépek nélkül, kézierővel folyt. Végül 1953-ban nemzeti vállalat kezelésébe került az üzem. Ekkor kezdődött meg kiépítése, mechanizálása. Megjöttek az első gépek. Fokozódott a termelés. Ma már napi nyolcvan kilónál tartanak, s jövőre ezt is megkettőzik. Persze, ez a szám így mit sem mond. Nyolcvan kiló kikészített disznósörte, ugyan nagy dolog, gondolhatja az olvasó. Van is annak értéke. Pedig bizony van. Mégpedig egész komoly értéke! Az üzem, amely most a „Fátra" nevet viseli, 95 százalékban kivitelre dolgozik, s a szlovákiai disznósörte, melyből - hogy mást ne mondjak — többek között a legjobb minőségű fogkefe és borotvapamacs készül, így eljut Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba. Eljut - és értékes valutát kapunk érte. A galántai „Fátra" például annyit termel és szállít belőle külföldre évente, ami fölér 80 — 100 Spartak-kocsi árával, ha csak a leggyengébb minőségű sörtét, a kétcolos ún. „stock"-ot számítjuk-Nem csoda, hogy nemzetgazdaságunk számol ezzel a jelentős tétellel, s a galántai „Fátra" fokozza a termelést. Egyre újabb, nagyobb teljesítményű gépeket kap, az év végén pedig új üzemi helyiségekbe, az átalakításra kerülő volt szeszgyár épületébe költözik. A galántaiak eddig is megtettek mindent, hogy teljesítsék tervüket — noha ez nem mindig rajtuk múlott. A nyersanyagot, a sörtét eddig ugyanis a Hulladékgyűjtő Vállalat bratislavai üzemében mosták — nem mindig éppen a legjobban. Ez természetesen megnehezítette a „Fátra" munkáját. Most már, ha az új üzem elkészül, ezt a müveletet is helyben fogják végezni, nem lesz tehát többé panaszra ok. Az üzem bővítésével s a duplájára emelt tervvel előtérbe lép a nyersanyagbeszerzés problémája is. A nyers sörtét a „Fátra" jelenleg a bosányl bőrgyártői kapja. Ez a mennyiség azonban rövidesen kevés lesz. Az üzem igazgatója, Kovács elvtárs már most gondol arra, hogy jő volna széleskörű felvilágosító kampányt indítani - talán megfelelő ismeretterjesztő film útján ls — e fontos nyersanyag megmentésére. Faluhelyen ugyanis még ma sem szoktak le mindenütt a dlsznőpörzsölésről. Fel kellene világosítani a lakosságot, hogy mennyi érték megy így veszendőbe s milyen kár éri nemzetgazdaságunkat. Az üzem legrégibb alkalmazóttja Karsay elvtárs, már húsz éve van a vállalatnál, tizennégy éves kora óta dolgozik itt. Nem csoda, hogy kitűnően ismeri az egész munkamenetet — noha ő maga ugyanazt a munkát, a csomagolást végzi kezdettől fogva. Ezen a téren egy igen hasznos újítást vezetett be, olyat, amilyet sehol sem ismernek a szakmában; Így például egy hasonló pesti vállalat itt j£rt dolgozói is elismerőleg nyilatkoztak tföla. A dolog látszatra igen egyszerű és Karsay elvtárs előtt mégsem jött rá senki. Az újítás az üzem jelenlegi kapacitása mellett egy ember munkájának megtakarítását jelenti. Egyébként ő a Csemadok galántai helyi csoportjának alelnöke is, miután hat éven keresztül volt elnöke, és központi vezetőségi tag. Sokat foglalkozik a kulturális munkával is. Érdekes, hogy Galéntán az aktív Csemadok-tagok nagy része az ipari munkásság, a „Fátra", a bútorgyár és a Járási Építkezési Vállalat meg a Kerületi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói közül kerül ki. A Fátra 66 alkalmazottja között is 15 az aktív Csemadok-tagok száma. Galántán nagy jelentőségű ez a most még szerény üzem, mert munkalehetőséget biztosit jő néhány embernek, főként nőknek. De megvan a jelentősége országos viszonylatban is, sok értékes valutához juttatja nemzetgazdaságunkat. Az üzem dolgozói tudatában vannak ennek, mindig lelkiismeretesen teljesítik kiviteli tervüket, aminek bizonysága, hogy 1958 második félévében elnyerték a minisztérium „Példás export üzem" kitüntetését. Azon vannak, hogy minél több sörtét szállíthassunk külföldre — és minél több Spartak maradhasson benn az országban. TARJÄNI ANDOR A válogatást is gép végzi, igen könnyű a dolga ma Karsay elvtárs a maga szerkesztette eszközzel 80 kg kikészített Román Júliának törtét csomagol naponta