A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-29 / 13. szám

Somorján 1949. koratavaszán Patócs Gábor és több lelkes elvtárs toborozni kezdte a magyar dolqozókat: munkásokat, parasztokat és értelmiségleket egyaránt. Hívtak, elmentük az első megbeszélésre. Lesz magyar kultúregyesület, lehet újra kulturális munkát végezni, színdarabokat betanulni, játszani. Azt mondják, az öreg huszárlö, ha hallja a trombita hangját, tékeveszetten rohamra akar indulni. Valahogy így voltam ezzel én is. Akkor, 1949-ben már 6 éve nem voltam színpadon, utoljára 1943-ban léptem fel. Hiányzott Is a színpad nagyon, és mikor megtudtam, hogy újra játszani fogunk, attól a naptól kezdve talán a kelleténél is többet foqialkoztam a színjátszással. Azok között voltam, akik a meqalakult somorjai helyi csoportot az első országos CSEMADOK konferencián képviselték. Abban az évben rendeztük meg az első rendezvényeinket, a felejthetetlenül szép Petőfi-estet és egyfelvonásokból álló műsoros estünket. Azután szorqalmas műkedvelői, színész munkával teltek ez évek. Leqszívesebben a Liliomfira és a Szabad szélre emlékszem vissza. A helyi csoportnak hosszú időn át titkára voltam. Meglátoqattuk járásunk többi helyi csoportjait, és aratáskor a földeken dolqozókat. 1952-ben fordulat állott be az életemben. Meqalakult Komáromban a Maqyar Területi Színház. Állandó színházat kapott a szlovákiai maqvar színjátszás. Azok között voltam, akik színésznek jelentkezhettek az új színjDa Iáik ázásom aCSEMADOK-kal házhoz. 1952. július 30. A komáromi Munkásotthonban vizsgáztam a bizottsáq előtt; felvettek — és 1952, október 2-átót a MAl'ESZ hivatásos színésze lettem. Teljesült régi álmom — ha nem is gyermekfejjel, de 32 éves koromra — mégis az lehettem, ami mindig szerettem volna lenni. A három évi CSEMADOK kulturális munkát {elváltotta a rendszeres művészi munka a komáromi színházban, mely ma is kitölti életemet. De a CSEMADOK-kal — mint ahogy qyermek sem szakadhat el soha szülóanyjátöi — szívemben mindig együtt maradtam. Gyakran látoqatok CSEMADOK csoportokat, és ahol tudok segítek. Tíz év után mint a komáromi helyi csoport tagja. Cőleq azon munkálkodom, hogy az iskolásokat, az életbe kikerülő ifjakat és lányokat mozgósítsam a magyar kultúra hadserege, a CSEMADOK részére, iskolai színjátszó-körök, szavalókörök — ezek ma kedves munkahelyeim a felelősségteljes színházi munka mellett. Kultúráért parázsló lelkemet 1949 tavaszán a CSEMADOK fáklyája gyújtotta naqy lángra. Azóta lobog, ég a színházért, a színpadért — legyen az hivatásos vagy műkedvelő színpad. Azóta szóval, játékkal, tollal dolgozom, hoqy azokat a célokat, melyeket a CSEMADOK megalakulásakor magunk elé tűztünk és amelyekért tíz éven keresztül harcoltunk, mielőbb sikeresen elérjük. Nyelvében, formájában nemzeti, tartalmában szocialista kultúrát' Siposs Jenő A CSEMADOK 10 m elő tt Egy évtized alatt megkopnak az emlékek, de bennem ma is frissen ét az a nap, amikor falunk utcáján összeakadtam Silling Miklóssal, aki elújságolta, hogy rövidesen megalakul a Csehszlovákiai Magyar Dolqozók Kultúregyesülete, a CSEMADOK. CSEMADOK, CSEMADOK. — ízlelgettem a szót, amely annyira megdobogtatta szivemet. Kétség, remény vajúdott bennem s mindnyájunkban, akik régen éheztünk már a maqyar szóra, az emberiességre. Tavaszi íze volt ennek a szónak, örömre gyújtó tüze jelezte a lelkek bénaságát feloldó napkeltét. Az egyik este aztán házrói-házra járva, öszszehivtuk a pelsőcieket, az idősebbeket és az ifjúságot, hogy megalakítsuk a helyi szervezetet. Sokan, nagyon sokan gyűltek egybe, színültig telt az iparos otthon nagyterme. S a régi harcosok, a sok vihart átélt kommunisták szóltak a néphez: Silling Miklós, Petüs László és a többiek, akik a legnehezebb időkben is bíztak a pártban. Bár ajkukról darabosan szakadt a sző, amikor a Februári Győzelemről beszéltek, mégis magukkal sodorták az egybegyűlteket. Felengedett a lelkek fagya, tisztára gyúltak a tekintetek. Igy alakult meg tíz évv^l ezelőtt a CSEMADOK pelsőei helyi szervezete. Aztán jött az első színdarab betanulása. Nem igényes mü, ám akkor még nem válogathattunk, nem mérlegelhettünk, sodródtunk a lelkesedés árjával; magyarul szólni bizakodással telten. Aztán jött a gáncs. Akadtak olyanok (sajnos sokan), akik nem értették, nem akarták megérteni az új idők szavát. Nem tudták felfogni a bontakozó élet új törvényét, a párt szavát, amely egyenlő fiának foqadott minden becsületes embert, s a közös hazában éló nemzetiségeknek egyenlő joqokat biztosított Mennyi lótás-futásba, mennyi hareba került, míg színre került az első magyar színmű. De a régi kommunisták, akik Gottwald szaván nevelkedtek, nem hátráltak meg — és végül győztek is. Mondanom sem kell, hogy a színelöadásra annyi ember verődött egybe, hogy a fele sem fért a terembe. A kintrekedtek mégsem mentek haza, együtt ünnepeltek a többiekkel, együtt örültek a bentlévökkel. Igy kezdődött tíz évvel ezelőtt Pelsőcön a magyar kulturális élet, a CSEMADOK helyi csoportjának szárnypróbálgatása. Nehéz volt, szép volt, s köszönet illeti azokat a kommunistákat. akik segítették és ma is tovább segitik a CSEMADOK működését. Dénes György Ünnepi est Szencen Nagy érdeklődés előzte meg Szencen a CSEMADOK tíz éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepi estet. Március 1-én vasárnap az esti órákban már mindenünnen befutott a járásból az ünnepélyre igyekvők autóbusza vagy vonatja, és így nemcsak a művelődés házának szűkös nézőterén, de a színfalak mögött is nagy volt a sürgés-forgás, az izgalom. Az ünnepi beszéd után a galántai énekkar lépett a közönséq elé, hogy\aztán egymást kövessék a szavalatok, táncok és énekszámok. Tíz év fejlődését, tíz év munkájának eredményeit igyekeztek bemutatni rövid kétórás műsor keretében a járási CSEMADOK csoportjai. Ha összegezni akarjuk az eredményeket, megállapíthatjuk, hogy nem volt hiábavaló az áldozatkész, kitartó, fáradságot nem ismerő munka. Azonban azt is meg kell mondanunk, hogy ez az előretörés a szenei járás CSEMADOK helyi szervezeteinek jubiláris ünnepélye alapján Ítélve még csak mennyiségi sikert jelent. Ezért a jövőben tehát elsősorban a minőségi javulásra keli törekedni. A műsor, bárhogy is nézzük, végeredményben esztrád jellegű, és mint ilyenbe, nem illett bele Fábry Zoltán írása, amely komolyabb keretet igényel. A másik ilyen hiba: az aia-14 csonyabb színvonalú műkedvelő együttesek szerepeltetése, a sokkal nagyobb tudású félhivatásos együttes mellett. Nagy a különbség, nagy az ellentét, s így a közönségre gyakorolt hatás is különböző volt, A magyarbéli tánccsoport a vártnál gyengébben szerepelt. A „farsangoló" népszokás feldolgozásából hiányzott az eredetiség. Véleményünk szerint túlsúlyban voltak benne a táncfüzetek alapján betanított, minden összharmóniát nélkülöző figurák, lépések. A fiúk tánca nem elég férfias. Náluk a tánc munka, amikor a befejező lépéshez érnek, kissé ernyedten állnak meg, ez kétségkívül bántja a közönség szépérzékét. Jegyezzük meg, a tánc addig tart, míg le nem gördül a függöny. Ne haragudjanak meg az egyenes szóért a magyarbéliek, de már láttuk őket sokkal jobban is szerepelni, s így joggal többet várunk tőlük. Nagyjából ugyanezek a megállapítások vonatkoznak az egyházfai tánccsoportra is. A bemutatott táncokon mintha hanyatlás érződött volna. Ma már nagyon sok műkedvelő együttesünk elérte azt a fokot, hogy cselekményes táncokat tanulhat. Ebből adott Ízelítőt az Ifjú Szivek együttesének két kiváló szólistája, Kálmán Olga és Forgács Péter. Legyen ez példa a csoportok előtt. Válasszanak olyan témájú táncokat, amelyek az adott körülményekhez és lehetőségekhez mérten a csoportjuknak megfelelnek. A zenekarok kérdését úgylátszik még csak ez után fogja megoldani minden együttes. A szavalatok — Minczinger ^gota szavalatát kivéve — nem nyújtottak nagyobb élményt. Sok a pózolás (Ungváry), gyönge hangerő (Tanko László) és a vers átélésének hiánya. És meg kell még említenünk, a versek előtt nem szokás versismertelést tartani. Legyen az előadás olyan, hogy a közönség minden külön magyarázgatás nélkül is megérthesse a költemént. Élvezettel hallgattuk a szenei tizenegy éves magyar iskola énekkarát. Javítani való teremészetesen még itt is van. A galántai énekkar véleményünk szerint viszszafejlődött. Többet várunk a Kodály Zoltán nevét viselő galántai énekkartól. Bárdos Danadanáját, a János bácsit, vagy a Tréfás házasítót idestova már hat éve halljuk. A műsor állandó ismétlése, a változatosság hiánya a tagokat is elkedvetleníti, s így érthető, és csak így érthető az állandó, eqyhelyben való topogás. Meglepetéssel szolgáltak a réteiek. Lovlcsek Béla Húsz év után című drámájának zárójelenetét adták elő. Szerepüket átélték, a közönséget játékukkal lekötötték, és Igy nem zavarta sem a nézőket, sem a szereplöket a díszletek hiánya. Szép volt az este, a CSEMADOK ünnepi estje, s a közönségre gyakorolt hatását még az említett kisebb-nagvobb hibák sem tudták lerontani. Gyüre Lajos