A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-06 / 14. szám
baj, ftj, hogy jól húzzák a talpalávalót, így, aztán hamar bemelegszik a jóvérű fiatalság, s úgy rúgják a port, hogy majd beszakad a padló. Kipirulnak az arcok, csillognak a szemek, ki törődik most azzal, hogy a teremben hideg van, odakünn hull a hó, akárcsak decemberben, s hogy holnap hajnalban várja a fiúkat, lányokat a munka! Mi is belefeledkezünk az elbűvölő képbe, s csak nehezen ocsúdunk fel, amikor hirtelen vége szakad a táncnak. Kár! Órákig is elnéztük volna ezt a színpompás, meseszép forgatagot. — Hát hogy tetszett? — pattan most elénk egy fiatal menyecske, karján kétesztendös fiúeskával. — Nagyon szén volt, reméljük sikerük lesz vele az országos dal- és táncünnepélyein. — Ott nem ezt mutatjuk be. Ez a Szálkái lakodalmas, cselekményes tánc, Sztriezsenec Rudolf dolgozta1 fed. — És ki tanította be? Enyhe pirulás, egy kis zavar az asszonyka arcán: — Én foglalkozom a csoporttal... — és most már tudjuk, hogy Nagy Aurélnénak hívják a fiatalasszonyt, hírből már ismerjük. Közben beesteledett. Véget ért a próba, ipakolnak a muzsikusok, hazaszállingóznak a fiúk, lányok. Tóth elvtárssal mi is fölkerekedünk, hogy megnézzük a népkönyvtárt. A könyvtár öreg, lebontásra ítélt épüiete ott van mindjárt szemközt a járási nemzeti bizottsággal. A külseje ugyan nem sok jóval biztat, de belül csinos, ízlésesen berendezett, tágas olvasóterem fogad. Az asztaloknál sakkoznak, folyóiratokat böngésznek, néhányan rádiót hallgatnak. Máskor még többen vannak, ma azonban labdarúgó mérkőzés volt, nemrég ért csak véget. De hát kilencig hosszú még az idő, jönnek addig még sokan, hiszen Zselizen eddig még aliq akad más szórakozás, az űj mozi ís csak most épül. Oravecz Pálné könyvtárosnak, mindkét keze tele munkával. Keresnek itt miindent, ifjúsági könyveket, meséket, verseket, regényeket, szakkönyveket — magyart, szlovákot vegyesen. S a könyvtáros tanácsokat ad, könyveket keres ki, közben még jegyzéket is készít az újonnan érkezett könyvekről. Szép teljesítmény. — Mennyi könyvük van,? — Ügy 4700 körül. A fele magyar. A havi könyvforgalom eléri az ezret, ezerkétszázat. Igazán szép szám, ha• tekintetbe vesszük, hogy az állami gazdaságnak is van egy szép könyvtára, meg az iskoláknak is. — És mit olvasnak leginkább az emberek? — Jókait, Mikszáthot, Móriczot, de igen keresik a „hazai" szerzőket: Lovicseket, Csontost, OzsvaMot. Sajnos a Haragosokból csak egy példányt tudtunk szerezni, pedig mindenki szeretné elolvasni. A külföldiek közül Tolsztojt és Gorkijt keresik a legtöbbet. Újabban a szovjet írókat Solohovot, Gladkovot is sokan olvassák. — Hogyan lehet áttekintést szerezni ennyi könyvről ? — Lehetni éppen lehet, bár tmindent magam sem tudok elolvasni. Sajnos megfelelő könyvismertetésekhez alig jutunk hozzá. így Bjztán előfordulhat, hogy nem mindenki olyan könyvet visz haza, ami neki való. A múltkor például egy tizenhét A balettiskola apró növendékei is szorgalmasan gyakorolnak éves leányka nagy pironkodva hozta visz- könyve'osztó hibája is, hogy ilyen könyvek sza Balzac Pajzán históriák-ját, hogy kerülnek a falusi olvasók kezébe, ő ilyesmit nem olvas. Talán egy kicsit a TARJÄNI ANDOR Húsz év után Oj színpadi szerzőt avattak március 22-én Zselizen. A Csemadok helyi csoportjának műkedvelő gárdája nagy sikerrel mutatta be a tehetséges, fiatal Lovicsek Béla pályadíjnyertes darabját, a Húsz év utánt. A darab mai tárgyú, 1957 nyarán egy Garam menti faluban játszódik. Karikás Márton középparaszt Magyarországról visszatért fiát, Istvánt, aki annak idején haraggal távozott, nem fogadja vissza. Karikás Istvánt a szíve húzta vissza, mert még mindig szereti Tóth Julküt, akitől fia is van, a főiskolás Laci. A fiú nem szívesen látja természetes apját ós nem engedi, hogy édesanyja feleségül menjen hozzá. A bonyodalmakat Julka apja, Tóth bácsi igyekszik elsimítani de — úgy látszik — hiába. Végül is Julka ügyessége révén minden rendbe jön s a két család báldog lesz — húsz év után. Bebizonyosodott, hogy a közönség szereti és nagyra értékeli a mai élettel, a fcdu mindennapi problémáival foglalkozó színmüveket. Nem igaz, hogy vidéken csak a látványos, kosztümös darabokat, könnyű vígjátékokat szeretik. A megérdemelt siker tényét azért könyveljük el nagy örömmel, mert Lovicsek Béla, aki mint novellaíró már bebizonyította rátermettségét, ezzel a pályadíjnyertes darabjával biztatóan induló drámaírónak is bizonyul. Az a körülmény, hogy Kónya József Éles Marika menyaszszonyi fátyla sikeres előadásaival csaknem egyidőben Lovicsek Béla darabja is a közönség elé került, örvendetesen jelzi, hogy színmüirodalmunkban már olyan utánpótlás jelentkezik, amely arra hivatott, hogy a csehszlovákiai magyar drámaírást jelentőssé tegye. A szereplők tehetségük legjavát nyújtották. Meglátszott, hogy szívükhöz nőtt a darab s át tudták élni szerepüket. Egészen kiváló volt Göbö Lajos Karikás István szerepében és mélyen emberi alakítást nyújtott a Tóth Julkát játszó Tamás Magdolna. A közönség sokszor könnyes szemmel nézte végig a megható jeleneteket. Szalay Ernő (Garay) néhol kissé eltúlozta szerepét, annál természetesebb volt Medó István Karikás Márton szerepében. Gerö János rendező igyekezett a szereplőkkel a lehető legjobban visszaadni a daráb mondanivalóját. A darab otthoni sikere feljogotsitja a Csemadok zselizi helyi csoportját, amelynek színjátszói öt évi szünet után végre ismét mimikához fogtak, hogy ezzel induljanak a kerületi szemlén. Reméljük addigira még jobban összeforrva, még tökéletesebb tudással ott is sikerre viszik Lovicsek Béla, az ó „hazai" szerzőjük darabját. — ni — Tóth Julka (Tamás Magdolna) és Garay, az új udvarló (Szalay Ernő) Az utolsó jelenet: Karikás Márton (Medó István) kibékül Istvánnal', a fiával (Göbő Lajos)
