A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-08 / 36. szám
j LACZKÖNÉ — KISS IBOLYA: Ha a fák beszélni tudnának A hársfa, mely alatt elsétálni szoktam, több mint háromszáz éves. Felső ágait már 'letördelték a félette zúgó viharok, kérge érdes, repedezett s vastag törzse patinásan zöld, mint a bronz, amely felett az idő már eljárt. Lombozata se mondható dúsnak, mégis kihajt, évről évre zöldül: gyökereit földalatti források táplálják. A fürdőház előtt nyújtogatja ágát ez a hatalmas fa, s bámulja a fürdőbe tartókat. Sokat látott háromszáz év alatt, s hogyha megszólalna, sokat mesélhetne... Hány emberi arcot láthatott ez a fa s mennyi változásnak volt hangtalan tanúja! Meg sem mozdult — körülötte ám változott a világ és a benne élők: emberek, szokások, politikai rendszerek. Csak egy maradt örök* a szenvedés, mely a betegeket' Szliácsra hozta . . . Mert ez a fürdőhely a források Mekkája, gyógyvizeit pazarul ontja magából az anyaföld öle? A víz buzog, bugyborékol s óiy erővel pezseg, hogy azt hiszed: már forr. .. Nézem, szemlélem a víz feltörő játékát és elgondolkozom. Mi kényszerítette a föld forró ölét, hogy kiontsa magából a gyógyhatású vizet? Vulkanikus erő? Földi katasztrófa? S mennyi idő óta tart már ez a pezsgő, fel-feltörő játék? Évezredek vagy csak évszázadok óta ? Az bizonyos, hogy a középkorban már mint gyógyhelyet ismerték Szliácsot, de csak száz év előtt kezdték építeni a pavilonokat, amelyben nem egy híresség töltötte a nyári hónapokat, kiváltságosak, akik számára kis könyvecskét írt egy akkor élő doktor, s 1838-ban kiadott ismertetőjében ilyen tanácsot ad az ide készülőknek: '„Senkinek sem ajánlhatom, — írja Czilchert Róbert doktor —, hogy inas nélkül érkezzen Szliácsra, mivel szolgák itt éppen nincsenek s legföllebb fürdés közben számolhat gyámoló segítségre .. . Aki pedig tulajdon kocsiszert hoz magával, nem ád ki sokat, mivel e vidéken a takarmány nem drága s az istálló és a színpénz sem szerfölötti ... A fürdésdíj is csekély. Egy tükörfürdőért honbeliek 3, az idegenek 5 krajcárt fizetnek, ehez járul a kedvszerinti ajándék a szelelőnek és nejének, ki egy zászlóval naphosszában unatkozatlanul elszeleli a fürdők fejétül a szénysavat . . ." íme, ilyen volt a hajdani nyaralás. Igaz, hogy inas kellett hozzá s tanacsos voit négy lő húzta „kocsiszert" is hozni magukkal, de Istenem, miért ne hoztak volna — már akinek volt... Az árak is megváltoztak. Ma, a beutalt beteg ingyen kapja a fürdőt, a lakást és a diétás kosztot, nem úgy, mint száz évvel ezelőtt, ahol — a Sziiácsról író fürdödoktor szerint: „Hygiae szolgálata után a vendégek a hársak alatt gyűltek össze bizalmas beszélgetésre, majd egy óra felé bevonultak az étterembe, ahol sajnos hasonló díjért nem hasonló módon étkeztek, lévén ízetlen szokásban, hogy a helyek rangrend szerint foglaltattak el s így megtörténik, hogy a szegény ember igen hátra jutva a közös tál legjobb falaitól fosztatik meg . . ." „Később — olvassuk az egykori beszámolóban — az asszonyságok gondos öltözetben költsönös látogatásokat tesznek, vagy gyülekezés tartatik a hársak alatt. Egyrészük nyájasan társalog, míg mások begybül gyalázzák a kosztot, míg a fizetésnél ugyancsak savanyú képüek ..." A vén hársfa — ha beszélni tudna — bizonyára megelégedéssel vonna párhuzamot a hajdani fürdőrendszer s a mai között, mikor nemcsak a kiváltságosak privilégiuma a gyógyulás, de minden arra szoruló dolgozó — sőt nyugdíjas is — elsőrendű ellátásban és orvosi kezelésben részesül a modern gyógyintézetekben, melyek európai szemszögből nézve is kifogástalan berendezésűek. Minden szép és megnyugtató e dús forrású fürdőn: a margarétákkal telehintett pázsit, a virágokkal díszített sétányok, a lombos erdők, melyek sátra alatt béke árad és nyugalom ... Minden tetszik szememnek Szliácson, csak egy valami nem. Hiába kutatok emléktáblák után, nem találom a gyógyulást kereső nagy emberek emlékét, Bozena Némcová márványtábláját kivéve. Hiába kutatom, hol, merre üldögélt és verselt Hviezdoslav, melyik úton sétálgatott két nyáron át Grillparzer? S ha nem akadt volna véletlenül kezembe Balogh Károly könyve, én sem tudnám, hogy 1862 augusztusában itt ny'aralt Toldy költője: Arany János — és Madách Imre volt az idekísérője, Madách Arany Jánost eddig csak írásaiból, leveleiből ismerte; s tudjuk, hogy a szalontai költó volt az első bírálója az Ember tragédiájának. De személyesen csak most, Aranynak szliácsi ütja alkalmából találkoztak, mikoris Arany felkereste magányos köitótársát. Ez a becsületes, jó ember — írta Arany a feleségének Madáchról — elkísért engemet Szliácsra, hova vasárnap reggel 4- kor indulván el Sztregováról, esti négykor érkeztünk meg ... Irodalomtörténeti szempontból érdekes megjegyeznünk, hogy Arany Jánosnak egyik legszebb, legdrámaibb balladája, a Tetemrehívás így kezdődik: A radványi sötét erdőben Halva találták Bárczy Benőt. Szliácstól tizenegy kilométernyi közelségben, közvetlen Besztercebánya határában van egy falu: Radvány. Ennek földesurai évszázadokon át a Bárczyak voltak. Radvány sötétlombú, erdős dombok alatt fekszik .. . Nem tartom valószínűnek, hogy ezt a tragikus hangú költeményt a bihari síkság napsütéses tája csalta volna elő a költő lelkéből, valószínűbb, hogy szliácsi tartózkodása alatt hallott a Radvány községben lejátszódott tragédiáról s ez szolgáltatta az anyagot híres költeményének megírásához. A Szudéták világfürdöiben emléktáblák őrzik ottjárt nagyjaink emlékét. Mennyi név, évszám van például Karlsbadban márványba vésve (köztük Arany János neve is). A szépen mondott szóért lelkesedő utód is szeretné felkeresni azt a helyet, ahol Hviezdoslav verset írt Sziiácsról — és kutatja azt a bolthajtásos szobát és hársalatti padot, ahol balladába öntötte gondolatát vagy nézegette a víz feltörő játékát a bihari költő. Szeretném felkeresni ezeket az emlékektől megszentelt helyeket — de nem találom sehol. Hogyha a fák beszélni tudnának, elárulnák ezt a titkot. De ők csak susogva rázzák lombjaikat s nem felelnek nekem ... A kádfürdő előcsarnokában türelmesen várakoznak a betegek. A fürdösök készségesen megmutatják a berendezést, de persze a női osztályon előbb lepedővel le kell takarni a kádban fekvőket, mert bizony a víz kristálytiszta, teljesen átlátszó. A vízgyógyászatra is csak akkor engednek be, amikor már az utolsó nő is nyakig bebugyolálva pihen heverőjén a gyúrás után. A személyzet udvariassága, készsége igazán kifogástalan. Sehol egy hangos szó, mindenki türelmesen várakozikf-mert tudja, hogy hamarosan sorra kerül. Délután térzene szórakoztatja a közönséget. Az asztaloknál társasjátékok folynak. Ismerkednek, barátkoznak az emberek, akik a köztársaság minden részéből kerültek ide. Sokszoknyás parasztasszonyok, munkások és tisztviselők ülnek egy asztalnál élénk eszmecserében. Megértik egymást, hiszen mindegyiket a szíve hozta ide ... A betegek legnagyob része a délutánt az árnyas sétányokon tölti. Egy kis séta, egy kis pihenés a padon, megint egy kis séta — s már ott is vannak a közös célnál: a forrásoknál. Négy forrásból buzog a víz, s mindegyik más-más bajra jó, lehet válogatni közöttük. Legnagyobb népszerűségnek a József forrás örvend, délutánonként hoszszú sorok várják türelmesen, hogy ihassanak szénsavas vizéből. Magam is megkóstolom, igazán kitűnő csevice. A többitől eltéróleg ez hideg és rengeteg a szénsav benne, csak úgy pezseg. Azért a többi forrást is látogatják, mindegyiknek megvan a maga törzsközönsége. Vannak, akik a környező falvakból járnak el ide vízért, de jönnek Zólyomból és Besztercebányáról is. Az állandó fogyasztókat rögtön meg lehet ismerni, ugyanis üvegjeik teljesen vörösek a vasas víztől. Bizony, ezek a hévvizek a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak, mert egész Európában nincs forrás, mely ilyen magas hőmérséklet mellett (23— 33 С fok) annyi szénsavat és vasat tartalmazna. Lassan besötétedik. Odafönn a bársonyos kék égen kigyúlnak a csillagok s idelenn az ívlámpák. A betegek hazafelé igyekeznek a szállókba. Kiürülnek a sétányok. Innen-onnan tücsökcirpelés hallik s az'elfolyó víz egyhangú, mélabús csobogása. A vízirózsák becsukják kelyhüket és a kis dísztó szelíd gólyája is elvonult a fészkébe. Az étterem felöl ínycsiklandó illatok szállnak s evőeszközök muzsikája hallátszik. Egy-egy eldugott padon azonban kettős árnyékol vehet észre a jószemü járókelő. Itt ülnek azok, akiknek szívét nem a szliácsi víz'gyógyítja meg... TARJÁNl ANDOR 9