A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-04-28 / 17. szám

Lévai kezdeményezés Lapjaink hasábjain nem egyszer tettük szóvá a tehetségkutatás szükségességét és nem egyszer hangoztattuk, mennyire fontos az új jelentkezők útjának egyengetése, fiatal íróink felkarolása. A megállapításokon, a szükség hangoztatásán azonban csak ritkán jutottunk túl és nem dicsekedhetünk azzal, hogy az utánpótlás, friss, új tehetségek felkutatása és támogatása érdekében mindmáig következetes munkát végeztünk volna. Íróink az utolsó hónapokban az Irószövetséc és a Csemadok közös rendezésein gyakran találkozhattak olvasóikkal. Örvendetes tényként könyvelhettük el, hogy a Somorján, Dunaszerdahelyen, Rozsnyón, Kassán, Nagykaposon, Királyhelmecen, Perbenyiken, Bodrogszerdahelyen, Alsószelin, Vágán, Alistálon és Apácaszakállason rendezett szerző esteken alkalmuk nyílott beszélni önmagukról és meggyőződni arról, hogy dolgozóink meglepően széles rétege mély érde :lődéssel figyeli szavukat, őszintén szereti a kultúrát, az irodalmat, a jó könyveket. Nem fér kétség ahhoz, ezek az irodalmi rendezése. erős ösztönzést adnak íróinknak, a találkozások alkalmával kialakult viták rávezetik őket arra, hogy még nagyobb gonddal, még mélyebb megérzéssel és nagvobb tudással beszéljenek a múltról és igazabban, őszintébben és melegebben fejezzék ki a kort, amelyben élnek. Ezek a találkozások megvilágítják előttük, hogy ne legyenek az életnek pusztán krónikásai, haneir. képzeletgazdag erővel fürkésszék a mát és minden sorukkal gazdagítsák az olvasót, nyissanak új távlatokat előttük. Mindeme irodalmi rendeztszk értékét azonban növelhetnénk, ha beérkezett tehetségeink az országjárást felhasználnák újabb tehetségek felkutatására, kallódó értékek felfedezésére. A vidéket járva bizonyA

ra nem egy írogató emberre bukkannának, akiről hamarosan kiderülne, hogy a tollat nem időtöltésből, unaloműzésből forgatja, hanem igazán elhivatott és csak szerénysége, félénksége gátolta eddig, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Amilyen gazdag hazánk természeti kincsekben és elbűvölő tájakban, ugyanolyan gazdag emberanyagában is. Éppen most, a választási előkészületek idején, számtalanszor meggyőződhetünk, mennyi pompás, jószemű, helyesen gondolkodó emberünk van, aki egy-egy falu vagy járás vezetésére rátermett. Nem akadna-e ugyanígy friss tehetség a kultúra vonalán? A kérdésre csak igenlő választ adhatunk. Bizonyítja ezt napi szerkesztőségi postánk és bizonyítja ezt az az egészséges kezdeményezés, amelyet néhány lévai irodalombarát ezekben a hetekben indított el. Léván a Csemadok járási vezetősége támogatásával irodalmi csoport alakult, amely most áprilisban megrendezte első irodalmi estjét. Meglepően nagy volt a közönségsiker, húsznál is többen jelentkeztek a bemutatón versekkel, prózával, szavalatokkal, zeneszámokkal, hallgatók-14 kai, csárdásokkal és ha nem is állíthatjuk azt, hogy egy új Bábi Tibor, új Dénes György vagy Mács József bukkant fel soraik közt, örömmel figyeltünk fel Halász László prózájára, Kúcs Gyula, Novotny József, Veres Vilmos, és Sass János verseinek nem egy megkapó sorára. És milyen jól esett Maczák Sándor egyszerű vallomását hallani arról, hogy a kedves öreg nagyanyó illően, ünneplő ruhában a békére fog szavazni. Nem fiatalok már izek a lévai kezdeményezők, ezüstszálak szövik át a legtöbbjük haját, Kúcs Gyula az ötvenhatodik esztendejét tapossa, de mind fiatalos lelkesedéssel jelentkezik, az életet szebbnek és teljesebbnek érzi, hogy nem hal el visszhang nélkül az, amit alkot. Köztük Veres Vilmos hosszú évek óta versel és néhány színmüvet is írt. Magda című utolsó darabját Felsöszecsén játszották nemrég szép sikerrel. Miért nem ismerjük Veres Vilmos és mások darabjait? Miért nem gondoskodunk arról, hogy értő emberek kezébe kerüljenek a kéziratok? Nem várunk csodákat ezektől a szerzőktől, akik magukat érthető szerénységgel műkedvelőknek tartják, de nem hiszem, hogy darabjaik között nem akadna olyan, amelyet falusi színjátszóink ne játszhatnának. Népi kultúránk ügyét hathatósabban szo'gálná, ha kisebb színjátszó csoportjaink nem vállalkoznának erejüket meghaladó feladatokra — de Veresék darabjait játszanák! Szívesen láttunk volna a lévai kezdeményezők közt több fiatalt. Egyedül talán csak a felsőiskolás Kucsera Klára képviseli az új nemzedéket; őszinte szívvel örvendhettünk jelentkezésének. Hisszük és reméljük, hogy a lévaiak májusra hirdetett újabb irodalmi estje ugyanilyen tanulságos lesz és más járásaink írástudóit, énekeseit és szavalóit hasonló kezdeményezésre biztatja. Nagy és nemes feladat hárul rájuk: ölelő erővel, emelkedett szóval szólamok nélkül hitet tenni a demokrácia, új rendünk igaza, az új ember mellett, ápolni és nemesíteni nyelvünket, hogy tovatűnjön sok-sok foltja, amely ifjúságunk ajkán, szóban és írásban, vidéki lapjainkban, de Ínég a falragaszokban is oly bántóan kiütközik és rontja nyelvünk szépségét. Beszámolómban csak a széppróza és a költészet lévai művelőinek munkásságát méltattam, de befejezésül nem hallgathatom el, hogy a lévaiak irodalmi estjén tehetséges énekesek, zenészek, előadók siettek a szerzők segítségére. Barbolyás Vilmos, Búri József, Csákányi Klári, Gasparuk Rózsa. Füri Ferenc, Kornos Józsefné, Naqyné Kalocsai Klári és a többiek mind, a zenekar tagjai, az énekszámokat betanító Rothné K. Lili, megérdemlik, hogy figyeljük, biztassuk őket. Legyenek áthatva attól a gondolattól, hogy ez a munkásságuk hajtja a legnagyobb hasznot kultúránknak. EGRI VIKTOR Nagyanyó a békére szavaz Nagyanyó illően, ünneplő ruhában Kilép a kis ajtón élete párjával. Még a napocska is fényesebben ragyog. Ahogy a két öreg lassacskán toporog. Nyolcvan év nagy idő, nyomja már a válluk, Evek súlya alatt meggörnyedt a hátuk. Nagyanyó széjjelnéz.. . férjére mosolyog: „Apjok! — tudod-e, hogy én ma A békére szavazok?" Imre bácsi ránéz és ő is mosolyog: — Hát azt hiszed anyjok, hogy én lemaradok? Együtt lépegetnek, lassan, nézelődve, Vajon hogy is készült fel a falu népe? Mert nagy ünnep van ma, — a választás napja, Ünneplőbe a nép apraja és nagyja. Mennek fiatalok s öregek sorjába, Mind-mind egy irányba: a községházára, Az ifjak? — hangosak s vígan kurjongatnak. Hisz ma mindnyájan a békére szavaznak. MACZAK SÁNDOR Emlékezés Itt születtem, és itt az otthonom; A szelíd Garamnak lankás táján, Itten élnek ifjú emlékeim Öt évtizednek messze távlatán. Fekete barázdák dús ölébe Küldött sorsomnak hivatása. Hogy verejtékemmel öntözzem rögét A szomjas földnek égő nyárban. Elosztogattam az erőmet! Verejtékemnek nem volt ára; Féken tartottam indulatom. Csak sőhajoni szállt az éjszakába! Derengést vártam a rút homályból. Hol jelderengve sorsom miértje, Reményem szikrája egyre éledt, Arcon csókolt a hajnal fénye! KÜCS GYULA Kezdet és vég Nem történt semmi a kicsinyke szobában Ahol lázasan két szív egybeforrt, Csak egy szikra lángolt fel magában. Hogy megindíthasson egy kis motort... Nem történt semmi! Az élet tovább robog, De rejtve épít egy új kezdetet, Csendjében valami máris dobog, Nem történt más, csak új szív született! Nem történt semmi a '-icsiny szobában. Ahol árván egy bús láng lobogott, Csak egy gyertya hamvadt el magában Sersegve, füstölögve elfogyott... Nem történt semmi! Az élet tovább robog. Itt hagyva nekünk egy örök talányt ... Szülő, gyermek, testvér fájón zokog. Nem történt semmi, — csak egy szív megállt! NOVOTNY JÖZSEF