A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-21 / 16. szám
Bgl OIácas eméKeieze A szlovák-magyar kultúrközösségnek a maga századában nem volt számottevőbb, kimagaslóbb alakja, mint Bél Mátyás, az egykori pozsonyi evangélikus iskola rektora. Bél századát az irodalomtörténet a hanyatlás korának szokta nevezni, de -nem azért, mintha ebben a korszakban nem dolgoztak volna hatalmas erők a magyar művelődés mezején, hanem azért, mert az irodalmi értékű művek nyelve többnyire latin. Pray György, Katona István és Sajnovics latinul ír, működésük mégis maradandó értékű. Mindegyikük nagy tudós, de érték dolgában egyikük sem vetekedhet Bél Mátyással, mert őt nemcsak itthon tekintették fejüknek a tudós elmék, hanem a -külföldi akadémiák is örömmel választották be tagjaik sorába. 1684. március 24-én született a Zólyom megyei Ocsova községben. Atyja szegénysorsú jnészáros volt, fiát azonban erején felül iskoláztatta. A fiú mint kis tanuló eljutott Alsósztregovára, a Madáchok kúriájába. Madách Gáspár korponai kapitány a saját gyermekeinek házitanítót tartott, de régi magyar szokás szerint megengedte, hogy más gyermekek is hallgathassák a tanítást. Ide került az ifjú Bél vagy családi nevén Funtik Mátyás, s innét két év múlva Besztercebányára ment, hogy a német nyelvben is gyakorolhassa magát. Itt durvalelkű tanítója kezéből kiveszi az értelmes kis nebulót Pilarik János, az iskola korrektora, s az ő vezetése alatt csakhamar szép fejlődésnek indul. Később Pozsonyba kerül, majd Veszprémben és Pápán nevelősködik, végül pedig a rozsnyói és a besztercebányai egyház támogatásával Németországba indul és Halle városában egyetemi előadáso kat hallgat. Itt Franke nevű tanára annyira megkedveli, hogy iskolájában tanári minőségben alkalmazza, sőt fia nevelését is rábízza. Bél Mátyás itt szerezte meg azokat a kiváló pedagógiai ismereteit, melyeknek oly sok hasznát látták később Magyarországnak azok az intézetei melyeket Bél Mátyás igazgatott. Mivel a hallei éghajlat nem tett jót neki, egyik tanárának a támogatásával Magdeburg mellett, Bergen városában a gimnázium igazgatója lett. Itt érte az a kitüntetés, hogy meghívták a besztercebányai iskola rektorának. 1709-ben el is foglalta ezt az állását, feleségül vette Hermann Zsuzsannát, az ottani patikus leányát, s ez haláláig hűséges társa maradt. Csakhamar kitűnő hírre emelte iskoláját, s ennek köszönhető, hogy 1714-ben, mint jeles pedagógust meghivta a pozsonyi evangélikus egyház is rektornak. Nem sokáig maradt meg ebben a hivatalában, mert egyházközsége 1719-ben lelkésszé választotta. Ettől fogva kezdődik bámulatosan gazdag irodalmi munkássága, s ennek eredménye Bélnek részben nyomtatásban is megjelent hatalmas könyvei és az a 82 kötetnyi kézirata, melyet Bél halála után az özvegytől megvett Batthyány érsek. Bél Mátyás latinul, magyarul és szlovákul írta műveit. Még Besztercebányán felhívást intézett a tudósokhoz, támogassák az adatgyűjtésben, mert meg akarja írni a magyar nyelv történetét, meg akarja fejteni a régi magyar betűk eredetét, össze akarja gyűjteni a magyar példabeszédeket, de felhívásának nem volt meg a kellő foganatja. Csak egyáo munkáiból ismerjük erre a kérdésre vonatkozó felfogását. Biblikus álláspontjánál fogva a magyar nyelv eredetét a héberből származtatta, mint Erdősi Silvester óta addig a legtöbb magyar nyelvész. Bél Mátyás pozsonyi lelkész korában írta Maliboeus álnéven: Der ungarische Sprachmeister с. német nyelvű művét. Azt mondja benne, hogy magyar .anyanyelvét szeretné megismertetni más európai nemzetekkel is, ezért írja könyvét németül-Anyja, Cseszneky Erzsébet, magyar nő volt. Hogy azonban Bél sohasem feledkezett meg szlovák testvéreiről, bizonyítja az is, hogy tankönyveit nemcsak magyar, hanem szlovák magyarázatokkal is ellátta, hogy tisztán szlovák nyelvű zsoltármagyarázatokat is írt; költői lelkesedéssel, szinte rajongó szeretettel ír a szlovák nyelv szépségeiről és kifejező erejéről. Számtalan kisebb terjedelmű művén kivül elévülhetetlen érdemeket szerzett magának Bél a világi tudományok müvelésében is. A történelem és a földrajz akkoriban Magyarországon igen elhanyagolt ága volt a tudománynak. A magyar tudósok sokkal jobban ismerték pl. Afrika vagy Ázsia földrajzát, mint hazájukét; olyan emberek ismertették az ország földrajzi viszonyait, akik sohasem jártak Magyarországon. Ezeken a hiányokon akart segíteni Bél Mátyás. Többször szabadságot kért, hogy beutazhassa az ország egyes részeit, a vakációkra hazatérő tanulók kezébe kérdőívet adott. Ennek pontjait a helyi viszonyokat jól ismerő család vagy a község értelmes emberei lelkiismeretesen kitöltötték, és így Bél Mátyás csakhamar gazdag anyagot gyűjtött nemcsak a földrajzi, hanem a történelmi feldolgozás céljaira is. Ennek az anyaggyűjtésnek az eredménye Bélnek Notitia Hungáriáé novae historico-geografica (Az új Magyarország történelem-földrajzi ismertetése) című ötkötetes müve, amely Bécsben jelent meg. Az első kötet csupán Pozsony városával foglalkozik, a második kötet Pozsony, Túróc, Zólyom és Liptő megyét tárgyalja, a harmadik kötet Pest-megyével foglalkozik, a negyedikben Nógrád, Bars, Hont és Nyitra-megye ismertetését találjuk, az ötödik kötet Moson-megyet tárgyalja. A bratislavai evangélikus egyház birtokában van egyebek közt még Szepes-megyének kéziratos leírása is. Több kézirata van Bélnek a budapesti Nemzeti Múzeum irattárában is. Az Adparatus c. munkájában történeti kútfőket adott ki, de ennél fontosabb munkája az 1723-ban megjelent Prodromus c. műve, melyet III. Károly királynak ajánlott. A király 600 forint évi jutalomdíjat rendelt neki ezért a munkáért, ezt azonban a feljegyzések tanúsága szerint csak egyetlen egyszer kapta meg. Bél Mátyás újságíró is volt; neki lehet köszönni, hogy 1721. március 15-én megindult a Nova Posoniensia (Pozsonyi Hírek) c. hetilap; dolgozótársai többnyire a városi iskolák tanárai voltak. Ez nagy vonásokban a képe Bél Mátyás gazdag és sokoldalú működésének. Ezt az emberfeletti munkát sokáig nem lehetett bírni. Bél is összeroppant; hiába ment üdülni Deutsch Altenburgba. 1749. augusztus végén szélütés érte, és hazaszállítása közben az úton meghalt. Augusztus 30-án temették el nagy részvéttel a mai Konvent utca helyén volt Mihály temetőben. Sírkövére a feljegyzések szerint egyebek közt ez volt vésve: Hic iacet immortalis Matthias Belius (itt nyugszik a halhatatlan Bél Mátyás). Mert csakugyan halhatatlan nevet szerzett magának ez a nagy férfiú: sem a szlovák, sem a magyar nemzetnek nem volt abban a korszakban nagyobb jelentőségű kultúrmunkása, mint ő. Egy ország rajongó szeretete vette körül, s a róla elnevezett utca ma is hirdeti tiszteletünket és hálánkat a tudomány e nagy munkása, Bél Mátyás iránt. ORBÁN GÁBOR 9