Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715)

A ráckevei és pataji synodusok atyáinak egynémely határozata a korszelleméhez és szükségeihez módosítva érvényben és gyakorlatban van még ma is; de maguk a törvények és szabályrendeletek, melyeket Simándinak szigorú rendet és engedelmességet parancsoló és követelő szelleme diktált s Írásba tétetett, az idők folytán lassankint elavultak és feledékenységbe mentek.

Van azonban alkotásai közt egy, mely egész teljességében megmaradt a mai napig és nevét örökíti. S ez a Tolnával már akkor is egyesülve volt Somogyi Traktusnak az Alsó-Dunamellékhez csatolása s az egyházkerület nyugoti határának kijelöltetése, Az akkori egyházak közül elpusztult vagy elveszett egynéhány, de maga az egyházmegye meg van s több mint harmadfélszáz év óta — leszámítva a Rákóci-féle szabadságharc után kissé meglazult viszonyokat — hiven megmaradt a kapcsolatban, s a határjelek is állanak úgy, a mint azokat Kanizsai Pálfi János kimutatta és Simándi átvette.

A csatlakozást maguk a somogyi prédikátorok keresték 1629-ben. A pataji Synoduson megjelent közülök tiz, u. m. : Liptai Simon nágocsi, Ujkéry Gergely íirögi, Szikszai György ádándi, Bodó Miklós csepeli, Kálnai András karádi, Méhes Miklós kapolyi, Hegyi István herényi. Pásztor István hékúti. Endrédi György érmellyéki és Megyeri János nyéki prédikátor, egyenlő akarattal supplikálva, hogy a mi társaságunkba befogadtatnának.

Kívánságuk nem teljesült. Nem utasittattak ugyan e' végkép, de nem is fogadtattak be egy szóra, akadályul szolgálván abban a veszprémi, baranyai és alsó-dunamelléki egyházkerületeknek épen ezen időtájban történt kölcsönös maguk lekötelezése, melylyel egy régi elhatalmazott és egyaránt fájdalmasan érzett bajon kívántak segíteni. Még azokban az időkben ugyanis az egyes Superintendentiák határai pontosan kijelölve, az akolnak kerítései szorosan lerakva nem valának. A határszéleken a hovatartozandóság az egyházak és prédikátorok egyéni tetszésének kérdése volt, s mert a kerítés tele volt résekkel: azok, kik még a laza fegyelmet sem akarták tűrni, bátran és könnyen mehettek, s ellent nem állva az említett Superintendentiák által elfogadott hercegszőllősi kánonok 24-dik §-a. mentek is erre-arra, hova nekik tetszett. Még a későbbi időkben is gyakran megtörtént, hogy a rendetlen életű s valamely kihágást elkövetett Prédikátor, kikerülendő a büntetést, — vagy a prédikátorával viszálkodó s az atyáktól kedve szerinti választ nem nyert eklézsia felmondta püspökének az engedelmességet és ment odább.

Fájdalmasan érezték ezen abnormis állapotnak siirün előforduló kellemetlenségeit az egyházkerületek kormányzói, s javítani akarván a helyzeten, kölcsönösen reversalist adtak