A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-05-20 / 20. szám
Ä T* PÁSZTOR 7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE-------------1_ _____________________,______—____________ Irta: TÖLGYEST MIHÁLY — Azt mondta tehát, hogy reszkessünk bosszújától. Nos, azt hiszem, ez a fenyegetés nem oly veszedelmes, mint az első pillanatban látszik. Az ember könnyen felejt — majd csak ő is elfelejti ezt a mai napot. Egyébiránt mondd meg a tiszttartónak, hogy küldjön ki néhány szekérre való mindenféle jót, igy hamarább ki fog engesztelődni. Juon eltávozott. Nemsokára bejött Etelka. Arca már nem volt oly fagyos, mint előbb. A győzelem pálmáját ő nyerte el, ennélfogva nem is volt oka haragot tartani. x Volt annyi tapintat benne, hogy Anicát nem hozta elő, a herceg is hallgatott róla és csakhamar ismét a rendes kerékvágásba zökkent mindem Néhány nap múlva a herceg elhagyta az ágyat s nemsokára a szobát is. Ez öröm napja volt az egész háznak. Az összes cselédség elébe járult s örömének adott kifejezést a szerencsés felgyógyulás fölött. A herceg megköszönte az ovációt s mindegyiket megjutalmazta. Aztán köszönő levelet Íratott az orvosnak, egy ezer leis bankjegyet csatolva hozzá csengő elismerés fejében. — Most még csak kegyed van hátra, — szót Etelkához. — Amit kegyed tett értem az oly nagy oly magasztos, hogy szavakat sem találok annak méltatására. Kegyed igazán felülmúlta önönmagát. Bizonyára lesz még alkalmam ezt is illő módon meghálálni. Egy enyhe napon, a déli órákban, mikor jó meleg volt, egy félórára lement a kertbe sétálni. Mily nagy volt a gyermekek öröme, midőn oly hosszú idő óta ismét egyszer a kertben lehettek kedves jó papájukkal. Örvendve ugrándoztak és virágokat szedtek a bokrok tövén. A kertet átszelő patak partján nefelejtet is találtak. Ebből is szakítottak s a dús virágzsákmánnyal visszatértek a papához, ki egy napos helyen ülve, beszélgetett a nevelőnővel. Krecsun a virágcsomóból kivett egy szál nefelejtset s Etelkának nyújtotta: — Fogadja ezt a mai nap emlékezetére! Etelka átvette és keblére tűzte, miközben szemeik találkoztak. Krecsun boldog volt s ugylátszott, hogy Etelka is az. Léptek hallatszottak. Hátra nézve, Gligort látták közelíteni. A herceg arca elváltozott, de csakhamar erőt vett magán s már messziről kezét nyújtotta neki. — Gratulálok, kedves Vazulom! — kiáltott Gligor. — Valóban szívből örvendek, hogy már ennyire vagy. Most legalább nyugodtan utazhatom el. — Hova? — kérdezte Vazul meglepetve. — Egyelőre Párisba, onnét Londonba s igy tovább, a föld körül. Három esztendő előtt vissza nem térek. A herceg tudta miért teszi ezt s örvendve szorította meg öccse kezét. — Szerencsés utat, Gligor, — mondotta. — Gondolj rám is, ha majd Afrika sivatagjain oroszlánokra vadászol, vagy India ős erdeiben üvöltő tigrisekkel nézel farkasszemet. Gligor most ily szókkal fordult Etelkához: — Isten önnel kisasszony. Hogy a herceg ennyire van, azt leginkább a kegyed önfeláldozó fáradozásainak köszönhetjük. Az Isten fizesse meg érte! Szívélyes búcsú után távozott. A herceg egy darabig merengve nézett utána. — Jó fiú, — mormogta mintegy maga elé. — Majd hirtelen felvetette fejét és igy szólt: — Kegyednek — de csakis kegyednek megmondom, hogy voltakép mi történt közöttünk. Midőn legutoljára együtt mentünk vadászni, valami fölött öszsze kaptunk, sértő szavakkal illettük egymást és hamarosan párbajra keltünk, tanuk és segédek nélkül. Ez alkalommal én húztam a rövidebbet. Megsebesültem és ha kegyed nincs, talán ma már csendes ember lennék. — Én csak kötelességemet teljesítettem, — válaszolt Etelka szerényen. — Legszebb jutalmam az, hogy ismét egészségesen láthatom urunkat. A következő napon ismét a kertben játszadoztak a gyermekek. Ez alkalommal a gyermekek ismét nefelejtset akartak szedni a patak partján. Etelka utánuk futott, hogy őket visszatartsa, mert hátha vízbe esnek. Egyszerre a bokrok közül előugrik egy nő . . . Anica volt, aki palackot tartva kezében, annak tartalmát a mitsem sejtő Etelkára loccsantotta. Velőtrázó sikoly tört ki ajakán ... a gyermekek rémülten hozzá futottak . . . Etelka összerogyott és arcára szorongatta kezeit s irtózatos kínokban vergődött a földön. A gyermekek kétségbeesett sikoltozására oda futottak a kertészek s látták, hogy a ruhája helyenkint ki van marva, s egyik szeme össze van égetve. Rögtön tudták, hogy valaki vitriollal öntötte le a szegény kisasszonyt, ki a nagy fájdalom következtében elvesztette eszméletét. Felvitték őt a kastélyba. A szörnyű eset hirére összefutott az egész ház. A herceg csaknem magán kívül lett, midőn meghallotta a történeteket. Futott is azonnal a kisasszonyhoz, kinek egyik szemét csakugyan kiette a vitriol — oh, azt a pompás szemet! — Hamar orvost! — kiáltotta. — Három felé is fussatok, hogy minél biztosabban kerítsetek egyet. Nem is kérdezte, hogy ki tette. Hiszen tudta, hogy más nem tehette, mint csakis Anica! Hiszen megmondta előre, hogy “reszkessetek bosszúmtól”. A szegény ember csaknem beleőrült, midőn ily eltorzított állapotban látta Etelkát. Szeretett volna Goricára kinyargalni és Anicát lófarkhoz kötve behurcolni. — Hah! — kiáltott. — Ezt meg is fogom tenni. De nem, még ennél is többet. Szemet szemért! Az öreg nyugalmazott ezredorvost hozták el leghamarabb. Krecsun elébe sietett s megragadta kezét: — Doktor! — kiáltott, — most mutassa meg, mit tud! Mentse meg nekem a kisasszonyt — és egy vagyon lesz a jutalma! Az orvos megnzzte a beteget. — Ej, ej, mi ez? — kiáltott. — Hisz itt egy vitrioldráma játszódott le! A szemet tüzetesebben megnézve, szomorúan megcsóválta a fejét. — Ennek vége, — mondotta. — Már nem lehet rajta segíteni. A maró folyadék éppen a szembe locscsant s kiette. Sajnos, a kisasszony fél szemére vak lesz! — Borzasztó, — tördelte kezeit a herceg. — De jaj lesz neki ! A doktor ránézett.-— Tudják már ki a tettes? — kérdezte. — Én tudom, — válaszolt a herceg. — Ép ezért mondtam, hogy jaj lesz neki! Az orvos egyebet nem tehetett, mint fájdalomcsillapítót rendelt. Az egyik szem azonban menthetetlenül veszve volt. A herceg gyorsan lóra ültetett három embert 5 igy szólt hozzájuk: — Menjetek ki Goricára s hozzátok be nekem Anicát pórázra fűzve, mint a rabszolgát. Vessétek it a sötét tömlöcbe s én akkor törvényt mondok föötte. Hah! Irtózatosan megbosszulom magam rajta. Anica tudta, hogy kemény büntetés vár reá, de azért nem szökött meg, hanem elszánt nyugalommal várta a történendőket. — Anica, — mondták neki a herceg emberei, — velünk fogsz jönni. — Hová? — A kastélyba, a kegyelmes úrhoz, aki bizonyára meg akar egy kicsit cirógatni téged. Erre Anica egész bátran igy felelt: — Tudom már, hogy meg akartok engem kötözni. Ám legyen, kötözzetek meg, itt a kezem! De előbb mondjátok meg, mi lett azzal az utálatos sváb kisaszszonnyal? — Egyik szemét bizony kiégetted alaposan. — Kár, hogy nem a másikat is, — felelt Anica hidegen. — Vigyázz Anica, nehogy a te szemed is utána sírjon, — jegyezte meg a szolgák egyike. — Nem bánom, — vonta vállát Anica közönyösen. — Bosszúm végre van hajtva. Most csinálhattok velem, amit akartok. A szolgák úgy tettek, amint nekik meg volt hagyva. Pórázra fűzték Anicát s a nyereg kápájához kötve, behurcolták őt, mint ahogy hajdanában a törökök tették a rabszolgaságba hurcolt keresztényekkel. A kastélyba érve, a sötét' tömlöcbe vetették s jelentették uruknak: — Kegyelmes urunk, minden úgy történt, amint nekünk megparancsolta. A herceg bősz oroszlánként lement a sötét földalatti helyiségbe, ahová Anicát csukták. — Te hitvány elvetemedett teremtés te, — támadt egykori szeretőjére. — Mit csináltál? — Megbosszultam magam! — felelt Anica dacosan. — Nem félsz a haragomtól? — ordított Krecsun. — Nem gondoltál arra, hogy gaz tetted rád bizonyul és én összetörlek haragomban ? Anica elszántan oda állott elébe: — Itt vagyok, itt állok, tégy velem uram amit akarsz! Abban az órában, melyben megtudtam, hogy ő volt az, aki téged elidegenített tőlem, megesküdtem, hogy megbosszulom magam. — Szerencsétlen te! Nem ő idegenitett el, mert nem is tudott létezésedről. Én magam idegenedtem el . . . — De ő miatta! Nekem ez is elég ok volt a boszszura. Oh, senki sem tudja, mennyit szenvedtem az alatt az idő alatt, mig nem láthattalak. — Ne tegezz engem, — toppant lábával haragosan a herceg. Anica azonban rá sem hallgatott keservében s igy folytatta: — Elhanyagoltál uram, hétszámra felém se néztél és mikor egyszer mégis kijöttél, az a szerencsétlenség napja lett reám nézve. Azt hittem, meghasad a szivem ( midőn vérbe úszva találtalak a padlón. — Ne beszélj nekem olyan sokat, — szólt közbe ingerülten Krecsun. — De beszélek, mert van rá okom, mert elhagyott, megcsalt szivem kényszerít rá. Oh, csak az isten a megmondhatója annak, mit éreztem én akkor, midőn még betegágyadhoz sem engedtek. — Én magam nem engedtelek! — Ezt is ő rá való tekintettel tetted! Azt hitted, tartozol neki azzal, hogy engemet elküldj. Ezért bosszút esküdtem. Hallhattad már és most is tapaszthattad mily félelmes bosszújában egy visszautasított, megvetett szerető. Feltettem magamban, hogy elcsúfítom azt a szép arcot, melybe szerelmes lettél. — Bestia, — csikorgatta fogait Krecsun. ■— Nem bánom, ölj meg! — kiáltott Anica. — Abban a tudatban halok meg, hogy bosszúmat ha nem is egészen, de legalább nagyjában végrehajtottam. Úgy hallom, egyik szeme oda van. Azoknak a szép szemeknek egyike, — tette hozzá gúnyosan, — amik téged úgy elbűvöltek. E csipős megjegyzéstől kicsordult a pohár. A nábob irtózatos haragra lobbanva és lángoló szemeit vadul forgatva, rekedten kiáltott: — No hát szemet szemért! Aztán a háta mögött levő szolgához fordult s meghagyta neki, hogy szaladjon a kovácshoz s hozzon jó tüzes vasat. Krecsunnak magának volt az udvar hátulsó részében egy kovácsmühelye, ahol kocsijait javították és lovait patkolták. Nagy gazdasága és lovainak nagy száma egy egész kovácsmühelyt foglalkoztatott. A szolga elfutott és csakhamar visszatért a kívánt tüzes vassal. — Égesd ki a bestiának egyik szemét, — paran- 2solta a herceg. Szolgái szokva voltak neki vakon engedelmeskedni mindenben . . . Egy velőtrázó sikoly ... és Anica hátratántorodott, majd irtózatos kínokban vergődött a földön. A szörnyű tett megtörtént ... a tüzes vas érintésétől Anica fél szeme rögtön kifolyt. Krecsun most ily szavakkal fordult, a szolgához : — Neked meg a nyelvedet tépetem ki, ha a most történtekről bárkinek egy szót szólani merészelsz. Kifelé indult s nem törődött többé Anicával, ki Eszméletlenül feküdt a földalatti tömlöc nyirkos talaján. Bosszúja irtózatos megtorlást vont maga után. Krecsun most felment a kastélyba s egyenesen Etelka szobájába ment. A szerencsétlen leány már visszanyerte eszméletét, egyik szeme be volt kötve. Krecsun kezei még remegtek a felindulástól, midőn megfogta Etelka kezét. — Kisasszony, — mondotta szinte siri hangon, — megbosszultam kegyedet. Tüzes vassal kiszúrtam annak a bestiának a szemét! Ezen szavak hallatára ideges vonaglás futott végig Etelka testén. A borzadály, vagy a kielégített bosszúvágy érzete okozta-e ezt? Azt a pillanatban tudni nem lehetett. Etelka még e szörnyű állapotban is birt annyi lelkierővel, hogy igazi érzelmeit, ha azok árnyékot vethettek volna rá, el birta rejteni. Egy percig mozdulatlanul, némán feküdt, Krecsun mély fájdalommal szemlélte őt, aztán újból megragadta finom halvány kezét. Etelka csak most vonta vissza a kezét, de csak igen gyöngén és alig észrevehetőleg. Krecsun újra megfogta. — Oh kisasszony beszéljen! Hadd hallhassam legalább szavát, ha már szemét nem láthatom. Most ideges zokogás tört ki Etelkából. — Végem! Tönkre vagyok téve, nyomorékká lettem örökre! Krecsun haragosan felszökött s szinte haját tépve járt le-fel a szobában. — Oh az a hitvány bestia mennyi bajt szerzett nekem. Valóban; az nem is elég, hogy csak egyik szemével lakolt. Darabokra tépetem őt! Visszatért dolgozó szobájába s maga elé rendelte leghívebb szolgáját, Protesku Dimitrit, ki vakon megtett neki mindent, amit parancsolt. — Dimitri, — szólt hozzá a herceg. — Eredj le Anicához a pincébe és öld meg őt. A bestiának meg kell halnia. A gazdag bojárnak még a régi időkből pallosjoga volt, s a birtokán alkalmazottakkal vagy az ott elfogott tolvajokkal és gonosztevőkkel tetszése szerint bánhatott el, sőt halálos Ítéletet is végrehajtatott rajtuk. Protesku Dimitri a régi világból való ember volt, hűséges és ragaszkodó, mint az eb, de amellett érzéktelen is volt, mint a kőszikla. Ő volt Krecsun Ítéletének végrehajtója; és ebben oly pontos és gyakorlott volt, mint a kitanult hóhér. Óriási erejű ember létére leglöbbnyire segítség sem kellett hozzá. (Folytatjuk) SZEMÉLYI HÍREK HUMPHREY Hubert Humphrey szenátor West Virginia előválasztásán kisebbségben maradván John Kennedy mögött, feladta elnök jelölési kampányát. Az előválasztásnak ennél meszszebbmenő jelentősége van annak az ott szerzett felismerésnek, hogy jelöltek vallása politikai választásnál nem döntő tényező. HEIKKILA William Heikkila ipari tervezőt nem lehet deportálni, szívattak folytán hirtelen meghalt 54 éves korában. Mint csecsemő került Finnországból Amerikába 1906-ban, a harmincas években a kommunista párt tagja volt és ezért sok éven át deportálási eljárás folyt ellene. Két évvel ezelőtt San Franciscóban a Bevándorlási Hivatal emberei rávetették magukat, repülőgépbe ültették és elvitték Finnországba. De ezt a hivatalos emberrablást a szövetségi bíróság elitélte, Heikkilát államköltségen visszahozták Finnországból és tovább folytatták a deportálási eljárást. TRUMAN Harry S. Truman 76-ik születésnapján azt mondta, hogy szeretné az óra mutatóját rábeszélni, hogy visszafelé forogjon, de belátja, hogy ez a kívánsága nem teljesíthető. HAAS Eric Haas (van-e, ki e nevet még nem ismeri?) az Egyesült Államok legújabb elnök jelölt je. A szocialista munkáspárt jelöli, amelynek nagy gyakorlottsága van reménytelen elnökjelöltek ^állításában. Norman Thomas erről hat mesét tud mesélni. .. ROCKEFELLER :v . • • t John D. Rockefeller, Jr., az olajdinasztia megalapítójának fia, New York állam kormányzójának apja, 86 éves korában meghalt. Híven a legendás John D. hagyományához, aki 530 millió dollárt juttatott közcélokra, John D. Jr. 350 millió dollárt adott emberbaráti célokra. De még mindig sok millió dollár vagyonuk van a Rockefellereknek és még sok milliót várhat tőlük a világ. A 7 legjobb vicce Mao-Ce-Tung meglátogatja Gomulkát Varsóban. Beszélgetnek erről-arról, egyszercsak megkérdi Gomulka: — Mondd, Mao, hány ember van Kínában akinek a jelenlegi rendszer nem tetszik? — Jelentéktelen kisebbség? — válaszol a kínai pártvezér. — Mindössze huszonnyolc-harmincmillió ember. Gomulka elcsodálkozik: — Érdekes . . . Nálunk is ugyanannyi. CSAKUGYAN? Egy newyorki üzletvezetési tanácsadó vállalat számítása és állítása szerint igazgatók és tisztviselők naponta négy millió dollárt lopnak.
