A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-02-14 / 7. szám
6 A HÉT Az ember, az író és a közönség Irta: MÓRICZ ZSIGMOND Kezdetben vala a mese. Bármilyen csodálatos, az irodalmi alkotás ősi formája az, hogy valamint a hang elszakad az ajaktól, amely kimondja: úgy a történés sora elszakad a lelkektől, amelyekkel megesett. A hang szóvá alakul s él tovább önálló életet, a cselekedet mesévé lesz s mint ilyen, valóságos s önálló létezésben fejlődik tova. Jókai vállalta egy hosszú, eredményes, gazdag élet munkájával azt a feladatot, hogy ezt az őskori fejlődési fokozatot egymaga munkálja ki a magyar irodalom és a magyar közönség számára. * Nem öntudatosan vállalta: ez volt az ő sorsszerű rendeltetése. Nem az, hogy örökéletü meséket teremtsen a magyarságnak s igy az emberiségnek, hanem az, hogy kortársainak elmeséljen mindent, ami bő és változékony fantáziáját csak megérinthette valaha. Mert egészen más a mese és egészen más a mesélés. A mese valami speciális, ön— Importálunk a világ minden részéből Különösen Magyarországból, Németországból és Schwájc--------- ból. --------Valami mindenki Ízlésére. A legválasztékosabb csemegék, Candy, Cigaretták, Parfümök az elképzelhető legnagyobb választékban, KIZÁRÓLAG IMPORTÁLT ÁRUK. Látogasson meg bennünket, ha New Y orkban lakik. írjon árjegyzékért, ha --------- vidéki ——— Bármit is választ, elszállítjuk a lakásába postacsomagban az Egyesült Államok és Canada bármely részébe. IDEAL SPECIALTY HOUSE 1505—3rd Av. New York 85-ik utca és 3-ik Ave. sarkán. álló irodalmi műfaj, amelynek kialakultak örök törvényei s e törvényeken csak uj törvények teremtésével lehet műfaji változtatást tenni. Ehhez a problémához Jókainak nem volt semmi köze. A mesélés azonban egy egyéni munka, lelki hajlam, a mesélő ember közöl s közöl velünk mesét, vagy más egyebet, s közli jól vagy rosszul, lelkesen vagy hiányosan, de azzal a céllal, hogy valami újat, érdekeset, meglepőt hozzon, amivel figyelmünket leköti, esetleg javító céllal, esetleg minden más tendencia nélkül, de minden körülmények közt szórakoztatásul. Jókai ennek a mesélő embernek volt az egész magyar irodalomban, mind mai napig, legpompásabb, leggazdagabb típusa. * Ha egy irói életet meg akarunk érteni: meg kell vizsgálni az Írót, a témakört s a közönséget. * Jókai, az ember? N Ártatlan lélek, aki egyetlen mániába belesodródva, az élet minden más lehetősége s lehetetlensége előtt szinvak: ő csak mesélni akar; neki az élet egyebet nem ad, csak mesetémákat s apró gyöngybetüket, amelyek sürün-sürün patakzanak, hogy csobogva, locsogva lehordják a parti fövényt: az örökös mesét. Egész életében egy álomvilágban élt, neki nem számit a barát, a feleség, a pénz s a társadalmi rang és cél és a küzdelem és a szenvedés: ő teljesen immunizálva van, az egyetlen szenvedély boldog mámorában s kínjában, minden egyéb, az egész élet csak keret, csak alkalom s lehetőség, hogy ezt az egy őrületet kiélje. Nem jó ember s nem rossz ember, mert nincs benne semmi akció egyik irányban sem: ha nő, rá nem bizza sorsát, ha barát, ügyét, ha ellenség, haragját: ez csak költő, aki álomvilágában él s az életet, mely körülötte forr, azt nézi álomnak. S a magyar közönség e félszázad alatt ? Ez a magyar közönség egy nagy, kövér gyermek. Oly kedvesen tudatlan, oly romlatlan, élénk kiváncsiságu, olyan primitív ösztönökkel figyelő, hogy a gyermekszobák hangulata támad az emberben. A vidéki kúriák lakói az alaptípus. A földből s fölmivelésből, testi munka s fáradtság nélkül élő réteg, amely tele van ősiségének álmaival és a kulturvágynak némi áhítatával. Egy átmeneti közönség, amely a hétfej ü sárkányról szóló mesék után az ichor hőséig nyitja a szemét. Ennek a fantáziáját mindennel meg lehet inditani, a mi nagyszerűvé nőtt ki az ő holdvilágos ábrándjaiból. Ezekhez igyekeznek hasonlóak lenni mindazok, akik körülöttük élnek s a magyar levegőt szívják. A népszerűsített feudalizmus világa ez, ahol lecsúszott az oligarchák gőgje s szétosztódott millió házba s millió szívbe. Az a világ, amely még kétségbeesetten dacol a haladó idővel s nem hallja az uj jelen egyetlen jelszavát sem. A megállított óra idejét élik s nem veszik tudomásul, hogy az idő akkor is halad, ha az óra nem mutat. S mit akar ez a Jókai ezzel a magyar közönséggel közölni? Túlsókat, mindent: programja igen nagy: az egész magyar életet, jelent és múltat, az öszszes típusokat, sőt az összes lehetőségeket, minden társadalmi osztállyal, minden történelmi korszakban s minden valósággal s érdekességgel, ami csak van s volt s lesz. Megírta a maga kortársait, megírta elődeit, megírta a mesés régmúltat, megírta a jövőt, megírta Óceániát s megírta a kalózkirályt, megírta amit csak ötlet s ideaképpen valaki fölvethetett: mindent, mindent - megirt. Ha ez mind igazság és élet volna, akkor ő volna a világ legnagyobb elméje, mert ezt már témakörben szélesíteni nem lehet s nem is próbálta meg senki. Ő azonban nem akart igazságot s életet adni: ő csak beszélt ezekről a témákról, mesélt, csiE logóan s szem- és fül-kápráztatóan mesélt. No, de hát mesélni, csak mesélni valamiről: ebben benne van az, hogy hamar sokat, hamar szépet, hamar szörnyű valami olyat, amit még szem nem látott, fül nem hallott, szív nem érzett. így mesélni csak kiskorúaknak lehet s csak annak szabad, aki olyan varázslatos erővel hat, hogy minden kritikát lefegyverez s a szeretet áhítatával fordítja a beszélő felé a lelket. * Üsd fel, kérlek, nyájas olvasó, valamelyik könyvét s nézz bele és olvass el néhány mondatot. Egyszerre meghallasz egy különös édes hangot, gyermekkorod csodálatos alaphangját, minfha fuvola szólna messziről, a pásztortillinkó és a tárogató változatos hangja s az összes fuvóhangszer a kettő között, de csak fafuvók, csak fasipok s fuvolák. Látsz szavakat, amiket soha másutt, gondolatokat, amit soha egyebütt; látsz dialógust s ráismerhetsz, hogy ez is mindig, mindenütt, minden regényben ugyanaz. Bizony az: nem reprodukálás, hanem produkálás. Még akkor is, mikor úgy látszik, reprodukálás, dialektus: hogy tud ő, tudja ő ezt is, azt is, mindent tud: tudja az összes színeket s szavakat s hangokat, mint ahogy tudja az összes tudományokat, a konyhai műszavakat s a harcászatot és a csillagászatot és a geológiát és a vad népek összes vallását és a jégsarkak soha fel nem kutatott világát s az ősmagyar mitológiát, amiről senki semmit nem tud. S ez a sok tudomány; ez mind csak disz, virág: nem egyszerű igazság és élet. Ez mind csak arra való, hogy téged, te ártatlan s jó kis lélek, aki boldog Vagy, hogy egy Jókai szóba áll veled s mesél neked s megajándékoz egy különös varázszsal, a mi csak belőle árad, hogy téged teljesen lenyűgözzön, meglepjen, meghódítson, hívévé tegyen. Mert nem ereszti hozzád az eseményt s regényének alakjait; nem engedi, hogy azok maguk hassanak rád oly közvetlenül,
