Fradi filmkockák az örökrangadókról (1983)

^ Vilezsál lövését a kapus ugyan bravúrral védte, de az eredmény: Bp. Kinizsi—Bp. Vörös Lobogó 6 : 2 volt! Az örökrangadók két legendás ^“alakja Sándor „Csikar" és Dalnoki Jenő. 3Németh Miklós a Hungária kör­úti pályán is sokszor veszélyez­tette az MTK kapuját ^TBranikovits lövése vajon hová ^jutott? BA góléhes Szokolai és Nyilasi aelől ezúttal Brünyi megkapa­rintja a labdát. (FTC—MTK-VM ÜNNEP­NAPJA a magyar sportnak ennek a két csa­patnak, az MTK-nak és az FTC-nek a találkozása. Ezen a napon futhatják a Királyi-díjat, rendezhetnek repülő­versenyeket vagy bármilyen népün­nepségeket, a tömegek ezreinek semmi más nem kell, mint ennek a két csapatnak grandiózus küzdelme, így van ez már évtizedek óta. Ezeken a mérkőzéseken nőtt ki a magyar futballsport a gyerekcipőből, ezek nevelték a válogatott mérkőzések közönségét, s ezek teremtették meg a hatalmas sporttelepeket, amelyek mi­hamarabb szűknek fognak bizo­nyulni." Több, mint ötven évvel ezelőtt írták mindezt és ha napjainkra más értékmérőt is használunk, ki tagad­hatná az örökrangadók szerepét a magyar labdarúgásban. Az örökranga­dókat néhány „Fradi filmkocka" segítségével idézzük meg . . . 80 ÉV, 80 örök. rangadó címmel egy közel 100 oldalas fény­képes magazin jelenik meg az idei jubileumra. Ebben a kiadványban 22 neves labdarúgó (11 FTC, 11 MTK) emlékezik az egykori örökranga­dókra, játékostársaikra. A két csapat találkozásaiból kiemeltünk 80 neve­zetes mérkőzést, összeállításokkal, góllövőkkel, érdekes események fel­idézésével. Az elmúlt 50 év zöld- fehér és kék—fehér „házi gólkirálya", valamint a két csapat valamennyi bajnoki helyezése is helyet kapott a Közgazdasági és Jogi Kiadó gondozá­sában megjelent fényképes maga­zinban. „Plakát ­újságunk” így ezekkel — már csak a terjedelem miatt sem foglalkozhat. Néhány érdekes nyilatkozattal, ritkasággal, nevezetességgel ezúttal is szolgál­hatunk. Felejthetetlen játékosegyén iségek, d rndyyoi rauuai uyao i laniaiauaTrjai szerepeltek valamennyi örökranga­dón, mindkét oldalon. Itt Borbás, Tóth-Potya, Kohut, Háda, Lázár, Sárosi dr. és a többiek, ott Braun, Orth, Titkos, Mándi és társaik. Köztük összesen majdnem kétszá­zan húzták magukra többször-keve- sebbszer (inkább többször) a váloga­tott mezt. Akadtak világnagyságok, akik mindkét egyesület színeiben ját­szottak: Schlosser, Turay, Polgár . .. Lázár Gyula, a „Tanár Úr", min­den idők legkiválóbb magyar balfe­dezete így beszél legemlékezetesebb örökrangadójáról: — Az Üllői úton játszottunk, har­mincháromban lehetett. Olyan fö­lényben voltunk, hogy majd felbil­lent a pálya. Aztán egyszer csak Titkos Pali elszáguldott a labdával, Háda kétségbeesetten kifutott eléje és Pali cselesen a túlsó sarokra gurí­totta a labdát. A kapufa éléről pat­tant be. 1 : 0-ra kikaptunk. Utána megint ostromoltunk. Ők át sem jöttek a félvonalon — és mégis nyertek. Sándor Károly, annyi zöld-fehér— kék-fehér rangadó hőse is felelevenít egy örökrangadó esetet: — Az ötvenes évek elején az FTC-pályán került sor egy rangadóra. A meccs napján belázasodtam, de azért vállaltam a játékot. Persze, csak lézengtem a pályán. Nyolc-tíz perc lehetett hátra, 1 : 1-re álltunk, amikor látom ám, hogy Bukovi Marci bácsi, az edzőnk elindul a kis- pad mellől és jön át a B-oldalra, ahol én játszottam. Tudtam, hogy le akar cserélni. Akkor kaptam hátulról vala­kitől egy labdát, nekiiramodtam, ki­cseleztem két védőt és elkeseredé­semben éles, ,,lehetetlen" szögből kapura bombáztam. Gól! Ezzel lett 2 : 1, s az eredmény már nem válto­zott. Marci bácsi azért mégsem irgal- m az ott. „Kímélni akarom az egészsé­gedet" — mondta s rögtön a gól után lecserélt, Szabó állt be helyettem. Ekkor így kiabált be néhány fradista: — „Marci bácsi! Ezt a cserét két perccel előbb is megcsinálhatta volna!" Megismé­telt kupa­döntő 1932. szeptember 8: Hungária—Ferencváros 4 : 3 Az 1 : 1-es Magyar Kupa döntő megismételt mérkőzésére tízezer néző vonult ki a Hungária körúti pályára. A figyelmes hazaiak még új drótkerítést is huzattak a pálya és a nézőtér közé. A kék—fehér csapat is nagyon készült, de a mérkőzés úgy indult, hogy a Fradi simán győz. Nyolc perc alatt két gólt értek el a zöld—fehérek a két T-betűs csatár Toldi és Turay révén. Ám a Hungária összeszedte magát és Szabó III, Tit­kos, Barátki góljaival már félidőben vezetett. Szünet után kevesebb gól esett, viszont több volt az izgalom. Roppant változatos játok közben Turay cseles szabadrúgását Takács II a hálóba továbbította, 3 : 3! Dúlt a harc a győztes gólért és ezúttal a Hungária igyekezetét követte egy újabb gól. Háda egy labdát röviden öklözött, és Titkos kapásból a hálóba helyezte a kupagyőzelmet jelentő gólt! Igaz, a Ferencváros még egyenlíthetett volna, de Sárosi büntetőjét Szabó Tóni óriási bra­vúrral kivédte . . . A Hungária ekkor hét esztendei szünet — hét szűk esztendő volt! — ismét sikert aratott, és kupagyőztes­nek kijáró ünneplésben részesült. Sorsoltak ■ ■ ■ ■ ■ az orok- rangadón 1930. április 20: Ferencváros—Hungária 3 : 3 Ez a rangadó nemcsak bajnoki mérkőzés volt, hanem egyben a Hús­véti Serleg elődöntője is. A bajnok­ságban ekkor az Újpest vezetett a Ferencváros és a Hungária előtt. Csak akkor remélhette a Fradi, hogy utol­éri az Újpestet, ha legyőzi a Hungá­riát. Nem győzte le — és az Újpest aztán meg is szerezte a bajnokságot. Élete első bajnokságát. 2 : 2 után a Fradi Takács II révén vezetést szerzett és már-már győztes­nek látszott, amikor ártatlan helyzet­ben Takács I beleütött a labdába, 11-es! Bihámi belőtte, 3 : 3 és vége. Vége? Most kezdődött csak az izga­lom. A bajnoki eredménye 3 : 3 — de mi lesz a Húsvéti serleggel? A terv szerint a győztes vívja húsvéthétfőn a döntőt a másik oldalon feljutott Újpesttel. Nos de a serleg kiírásakor elfeledkeztek a feltételek tisztázásá­ról. Senki sem tudta, mi történjék. Rájátsszanak kétszer 15 vagy 10 percet? Sorsoljanak? Folyt a vita, kap­kodás — miközben a közönséget elfelejtették tájékoztatni . . . Végül sorsoltak, s Fortuna a Fradinak ked­vezett. A Ferencváros így bejutott a másnapi döntőbe, ahol az Újpestet 2 : 0-ra legyőzte és végül a Húsvéti serleg győztese lett. Egy régi Játékos vissza­emléke­zései 1953-as nyilatkozat Ezen a héten Feldmann Gyulát, az MTK volt válogatott hátvédét, majd későbbi edzőjét kerestük fel. Feld- mann a Telepes-utca 40. számú ház­ban lakik. Itt lakott néhai sógora Tóth Potya István, az FTC néhai csatára, majd kitűnő edzője, aki a német fasiszták áldozata lett. — A Millenárist környékező fák tetejéről ismerkedtem meg a labda­rúgással — mondja a 63 esztendős Feldmann Gyula. Amikor az Oxford csapatát néztem, nadrágom valóság­gal odafagyott a fa ágaihoz. 1910-ben voltam először válogatott. 1911-ben Milanóba indultunk, mindössze 18 esztendős voltam. Édesatyám kézen­fogva adott át a portya vezető Minder Sándornak, felhatalmazva őt az atyai jogok (értsd nyaklevesek) gyakorlá­sára is. — Én alkalmaztam Magyarorszá­gon először a „becsúszó szerelést". Sokszor estek el ennek következté­ben a csatárok. Egyszer a sebesen ruhanó Borbás is így járt. Fejét csóválva szólt hozzám: „Inkább kérd el a labdát Gyula, de ne teríts le engem." Labdarúgásunk fejlődése az FTC és MTK évtizedes párharcán alapult. Ez a párharc családunkban is folyt, hiszen az MTK-ban én játszot­tam jobbhátvédet, míg az FTC-ben sógorom, Tóth Potya volt a balszélső. Rokoni kapcsolatunkat a pályán elfe­lejtettük. Sokszor úgy összecsaptunk, hogy csak úgy „szikrázott" a lábunk. A nézők ilyenkor derülten kiáltották be: „Nem baj ... a családban marad!" — A későbbiek során sógorom az FTC, én pedig az MTK csapatát ed­zettem. Egy alkalommal egy barátom említette, hogy felküld hozzám egy igen tehetséges „angyalföldi srácot". Megígértem, hogy elviszem majd pró­bajátékra az MTK-ba. Éppen délutáni szunyókálásomat végeztem, amikora félénk angyalföldi fiú becsöngetett lakásunk ajtaján. Szegény, jó Potya sógorom nyitott ajtót. Pillanatok alatt rábeszélte a fiút arra, hogy ne az MTK-ba, hanem az ő általa vezetett FTC-edzésre menjen ki. így halászta el előlem, illetve az MTK elől sógo­rom a később sokszoros válogatott játékossá fejlődött Turay Jóskát! MGSZ PRINT Budapest T ás kaszám: 83107

Next

/
Oldalképek
Tartalom