FTC-Bp. Honvéd nemzetközi labdarúgótorna, 1980. augusztus 2-3.

A CLUB BRUGGE K. V. TÖRTÉNETE ÉS EREDMÉNYEI A „Club Brugge K. V." (mely névben a K. V. királyi társaságot jelent) football klub a második legrégebbi football klub Belgiumban. Valójában bejegyzési számunk a Bel­ga Labdarúgó Szövetségben 3-as. Az Antwerp S. C-é az 1-es szám. Ez az egye­sület még most is működik. A 2-es szá­mot törölték. A mi egyesületünket 1891-ben alapították angol diákok kez­deményezésére, akik Bruggeben tanul­tak. Kezdetben a helyi kupában játszot­tunk. 1894-ben megszületett a Club Brugge nagy riválisa a Cercle de Brugge. A két csapat létezése Bruggeban 1894 óta napjainkig állandó versengéshez ve­zetett, ami később csak növekedett, mi­vel 1975 óta a két csapat ugyanazt a stadiont foglalja el. 1895-ben játszották az első nemzeti bajnokságot, melyben a Club Brugge 7 közül hatodikként végzett, ami a máso­dik osztályba való visszaesést jelentette. A Club Brugge csak 1900-ban került vissza az első osztályba és 1922-től első virágkorát élte. Riválisunk, a Cercle de Brugge szintén ugyanebben az időben él­te virágkorát, ami odavezetett, hogy ebben az időszakban Brugge vezette a belga labdarúgó életet. 1910-11-ben a két csapat elsőként (Cercle) és máso­dikként (Club) végzett a bajnokságban, a harmadik helyezett pedig 8 ponttal követte őket. Az első belga bajnoki cím, amit 1920—21-ben nyertünk el, egyben egy kevésbé fényes időszak kezdetét jelentette. 1927-28-ban visz- szaestünk a második osztályba, hogy a következő évben ismét visszakerüljünk az elsőbe. Ilyen váltakozóan szerepel­tünk 1958-ig. 1959 óta állandóan az el­ső osztályban vagyunk. A 60-as években új fénykorunk kezdődött, ami újabb há­rom belga bajnoki cím megszerzését jelentette. íme az utóbbi évek bajnoki helyezései: 1973:1 1976:1 1977:1 1978:1 1967:2 1968:2 1970:2 1971:2 1972:2 1974:4 1975:5 1966:5 1969:5 1979:6 1980:1 Ez alatt az időszak alatt három alkalom­mal szereztük meg a belga kupát: 1968- ban, 1970-ben és 1977-ben. Sok klasszis játékosunk volt, akik ehhez a nagy sikerhez hozzásegítettek, íme néhány név a Brugge régi játékosai közül: VANDENDAALE: jelenleg az Ander- lechtnél. GEELS: jelenleg az Ajax Amsterdam­nál. RENSENBRINK: jelenleg az Ander- lechtnél. AXELSON (svéd): már nem játszik. RIJNDERS: az Ajax Amsterdamtól jött, 1973-ban játék közben szívroha­mot szenvedett, 1976-ban egy újabb szívroham következtében meghalt. VAN GOOL: korábban a belga váloga­tott középcsatára volt, átigazolt az F. C. Kölnbe. GOYVAERTS: 1965-ben a belga váloga­tott tagja volt. Miután a Club de Brugge-t elhagyta, játszott az F. C. Bar­celonában, majd a Real Madridban, Elcheban és Nizzában. LE FEVRE Ulrich: három évet játszott a Borussia Mönchengladbachban, majd 5 évet a mi csapatunkban. 1977 júliusa óta ismét amatőrként játszik régi egye­sületében, a dán Club Velja Boldklub- ban. Csapatunk háromszor játszott a Baj­nokcsapatok Kupájában. A Club Brugge két alkalommal vett részt a Kupagyőzte­sek Kupájában és 5 alkalommal az UEFA Kupában. Legnagyobb sikerünk az 1978-as BEK döntőbe jutás volt. A. VANHOVE ügyvezető igazgató A CLUB BRUGGE K. V. JÁTÉKOSAI Név BARTH Leendert BASTIONS Alfons BÁLINT László BEULEMANS Jan COOLS Julien COURANT Paul DECUBBER Daniel GOGNE Henri JENSEN Birges KRIEGER Eduard LAMBERT Raoul MAES Gino LEENKENS Georges MARTENS Eduard MEEUWS Walter RANSON Dirk Szül. év Poszt 1952 kapus 1947 jobb­hátvéd 1948 hátvéd 1957 csatár 1947 közép­csatár 1949 közép­csatár 1954 közép­csatár 1958 kapus 1951 kapus 1946 védő 1944 hátvéd 1957 védő 1949 közép­hátvéd 1957 csatár 1951 védő 1955 jobb­hátvéd DIMEON Jan SORENSEN Jan VANDEREYCKEN René 1953 csatár 1955 csatár 1953 közép­csatár VERHEECKE Bemard 1957 csatár VOLDERS Josef 1949 bal­hátvéd 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom