Honvéd-Fradi jubileumi labdarúgótorna (1974. augusztus 10-11.)
TÜDŐ Sipos Ferenc A z egyik Kispest, a másik pedig a Hungária út első számú kedvence volt. A pályán, a bajnoki mérkőzéseken a legnagyobb ellenfelei, a pályán kívül testi-lelki jóbarátai egymásnak. — Addig legyek szegény ember, amíg Sipos Feri és Tichy Lali nem egy csapatban fognak játszani — mondta egy szurkoló, amikor az MTK—Bp. Honvéd rangadó befejezése után a két válogatott labdarúgó agyonfáradva, de egymás vállát átölelve vonult le a pályáról. Az a bizonyos szurkoló pedig fején találta a szöget. Sipos Feri, elég sok huza-vona után, a piros-fehérek védelmének tengelyében tűnt fel, s ott folytatta kiemelkedő szereplését. Attól fogva azután már egyszer sem játszott egymás ellen a két jóbarát, legfeljebb csak az edzéseken. Persze, ott sem volt mese: amíg tartott a játék, úgy csaptak össze, hogy csak úgy szikrázott minden körülöttük. Tüdő — Sipos Feri azért kapta ezt a becenevet, mert ha kidüllesztette mellét, miután előzőleg teleszívta tüdejét levegővel, úgy pattantak vissza róla az ellenfelek, mintha valami kemény gumifalba ütköztek volna — a játékban nem ismert lezserséget: soha senkit szándékosan meg nem rúgott, arról nem tehetett, hogy az húzta a rövidebbet, aki könnyelműen nekifutott. Nagyszerű, ideális alakú labdarúgó volt, pompás izomzattal. A 77-szeres válogatott védőjátékos 3 világbajnokságon képviselte a magyar színeket. S az ő nevéhez fűződik egy olyan rekord, amit eddig még senki nem tudott megközelíteni: első válogatott szereplésétől kezdve, egyszer sem hiányzott a legjobb magyar tizenegyből az 57-ik válogatottságáig. Nagy teljesítmény ez, hiszen azokra a posztokra, ahol ő szerepelt, abban az időben számos kitűnő labdarúgó pályázott. Sipos Ferencet azonban senki nem tudta fénykorában — s ez a kor elég hosszúra nyúlt, csaknem egy teljes évtizeden át tartott — helyéről kiszorítani. Az utolsó 90 perc előtt... 48
