Honvéd-Fradi jubileumi labdarúgótorna (1974. augusztus 10-11.)
Bozsik József A SZÁZSZOROS VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNY klub színekben, vagy a válogatott mezben, az ne csak a tudását, képessége legjavát, a labdarúgás iránti szere- tetét vigye a zöld gyepre, de az egész szívét dobja bele a küzdelembe! Aki így cselekszik, az azzal a tudattal vonulhat le a pályáról, hogy mindent megtett — s még vereség esetén sem kell önmaga, vagy mások előtt szégyenkeznie. Nem emlékszem, hogy Cucu valaha is füttyöt kapott volna, mert ez a nagyszerű futballista, aki nemcsak a lábaival, hanem a fejével is játszott — mindent megtett a sikerért És egyéni sikerért soha eszébe nem jutott feláldozni a csapat érdekét Azt hiszem ilyen múlt után senkit sem lep meg az, hogy ma ő a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Páratlan pályafutásával rászolgált a bizalomra, a Bp. Honvéd pedig büszke lehet arra, hogy a kispesti humuszon ilyen labdarúgó, ilyen sportember nőtt fel... Bukovi Márton, a legkiválóbb magyar edzők egyike mondotta több mint 20 esztendővel ezelőtt, amikor még csapata, az MTK elődje, a Vörös Lobogó vívott nagy küzdelmeket a magyar bajnoki címért a Bp. Honvéddal: „A magyar labdarúgásnak a fő ereje a fedezetek játékában van. Bozsik, Kovács Imre, Szojka és a többiek egyszemélyben védők és csatárok, mindkét feladatot szinte ugyanazon a szinten, de kiemelkedően képesek ellátni. Amit ők ma játszanak, annál jobbat 20 év múlva sem fognak kitalálni.” Ezeket a fiúkat, de elsősorban Bozsik Józsefet, a Bp. Honvéd 100-szoros magyar válogatott kapitányát azzal a játékával, amit évtizedekkel ezelőtt megvalósított, s amellyel a világ legjobbjai között is az első volt, — ma középpályásnak neveznék! Teljesen igaza volt Bukovi Marcinak. Bozsik, a piros-fehérek Cucu-ja legalább egy negyedszázaddal megelőzte korát. Ha nem így lenne, nem mondta volna róla az 1954-es világbajnokságon az uruguayiak világhírű középhátvédje, Santamaria: „A magyarok csalnak, mert 12 emberrel játszanak! Bozsik ugyanis két teljes emberként van a pályán: csatár is meg védő is. És isten bizony, nem tudom eldönteni, hogy melyiknek nagyobb, mert az egyik pillanatban szerel, a másikban pedig már olyan lövést zúdit a kapunkra, hogy kapusunk, Maspoli igencsak tornázhat, ha ki akarja védeni.” Mindehhez most már csak annyit akarok hozzátenni — (hogy a maga teljességében papírra vessem Bozsik József portréját) —, ő nemcsak a magas fokú technika megtestesítője volt, nemcsak a nagyszerű játékszervező, hanem a sportszerű keménység híve is! És ő volt az, aki mindig azt vallotta: akit a pályára küldenek Bozsik József, mint a magyar válogatott kapitánya zászlót cserél az 1954-es svájci VB-n Uruguay kapitányával, Santamariával (baloldalt). Mint érdekességet említjük meg, Bozsik Uruguay ellen játszotta búcsúmérkőzését, 1962 tavaszán. Ez volt a 100. válogatott szereplése, s hogy emlékeztessen Santamaria szavaira, nagyszerű góllal búcsúzott... 43
