Bajnokcsapat a VVK-ért (1967. november 15.)
Nagytudású szólisták — tökéletesen összehangolt zenekarban Még hátra van ugyan néhány bajnoki mérkőzés, de már hetekkel ezelőtt eldőlt: a Ferencváros a bajnok. Lakat Károly, a zöld-fehérek mesteredzője leszögezi: — Köszönet a játékosoknak, akik oly sokszor bevették az ellenfelek hálóit és oly ritkán engedték, hogy az ellenfél gólt lőjön a mi kapunkba. Ügy érzem, megérdemeltük ezt a bajnokságot, amelynek legalább háromszor jobban örülök, mint bármelyik játékosunk vagy klubvezetőnk. — Háromszorosan? — Igen. Elsősorban azért, mert hosszú évekig ferencvárosi játékos voltam. Másodsorban: bizonyítani akartam, s úgy hiszem, ez sikerült. Harmadsorban: annyi éves edzői működés után éppen a Ferencvárossal sikerült kivívnom első NB 1-es bajnokságomat. Ismét a csapatról... — Nyugodtan elmondhatom, hogy nálunk mindegyik játékos szívből fradista. Még azok is, akik nem saját nevelésűek, hanem más klubból jöttek. Egy darabig azonban valahogy külön-külön küzdöttek, értem a tavaly előtti, meg a tavalyi idényt, most meg már a rajtnál teljesen együtt voltak. Tanári működésem egyes periódusaival hasonlíthatom össze az idei rajtot. Annakidején elő9 FTC játékos a válogatottban 1913. április 27-in, Becsben, a WAC-pályán az osztrák válogatottal játszott a magyar tizenegy, így álltunk fel: Zsák - Rumbold, Payer - Bíró, Bródy, Blum - Weisz, Táth, Pa- taky, Schlosser, Borbás. Pataky (2), Weisz is Biró góljával 4:1-re győztünk. A 11 játékos között 9 fradista volt, mindössze Zsák Károly (33 FC) és Bíró Gyula (MTK) került be más klubból a válogatottba. Lakat Károly mesteredző — a huszadikról fordult az osztályomban, hogy már amikor a naplót beírtam, éreztem: ma mindenki jól fog felelni. Ezt éreztem a bajnokság indulásakor, de nem napi, hanem évi viszonylatban. Valahogy átvették a gyerekek — Varga Zoliékra gondolok — a megfelelő ? ezgésszámot. Minden edző munkájában nehézséget jelent a különféle képzettségű, testi felépítésű játékosok összekovácsolása. — Ügy is mondhatom — veszi vissza a szót az edző —, hogy — zenekarhoz hasonlítva — a különféle, nagy tudású szólistákból kellett jól összehangolt zenekart alkotni. Ügy persze, hogy az egyéni hangvételt mindegyiknél meghagyjam. A mai Ferencvárosban egész sereg klasszisjátékost, nagy játékosegyéniséget találunk, de közülük ma már a legnagyobb is mindenféle egyéni érdeket alárendel a csapat érdekeinek. Nem kell bizonygatnom: csatáraink nemcsak a góllövéshez értenek, hanem az összjátékhoz is, nálunk nemcsak leadják a csatárok a labdát, — vissza is kapják. A csapat taktikai fegyelmezettségét pedig — többek között — a kapott gólok alacsony száma bizonyítja. Az edző természetesen a csatároktól is megkövetelte a taktikai fegyelmet, amellett azonban mindany- nyian megtarthatták saját egyéniségüket. A bajnoki mérkőzéseken általában egyet nem volt szabad tenni a pályán: állni. — Gyengébben szabad játszania egy csapatnak — mondja az edző az aranyigazságot —, de szív, lelkesedés nélkül sohasem. A Ferencváros játékát egyébként — mindenki tudja — több mint fél évszázadon át éppen ez jellemezte a legjobban. — Nem akarunk ünneprontók lenni, de egyik-másik nemzetközi viadalon mégis bajok voltak. — Nem veszem ünneprontásnak, beszélgettünk róla a fiúkkal, és még sokat fogunk tárgyalni a témáról. Nem tudom, külföldön miért ér bennünket annyi rövidzárlat, azt azonban megígérem, hogy hamarosan ezen is javítani fogunk. Az edző, aki a zöld-fehérek előtt annyi más egyesületnél dolgozott, visszatért a klubba. Ahol pontosan tiz éven át játszott, nem kevés sikerrel. Körülbelül olyan ez — hogy iskolai hasonlatnál maradjunk —, amikor a kitűnően tanuló diák, az egyetem elvégzése után, visszamegy egykori iskolájába —« igazgatónak. — Épp olyan szeretettel fogadtak itt egy évvel ezelőtt, mint amilyen szeretettel jöttem én. Annakidején játékosnak, most meg edzőnek. Az öltözőben most Szűcs Lajos fogasa az, amelyik valaha az enyém volt. Az enyém pedig ez idén bekerült a sarokba, a mindenkori edző helyére. Egy darabka sporttörténelem Alig négy és fél hónappal a Felszabadulás után, válogatott mérkőzésre állt ki az Üllői úti pályán a magyar tizenegy. 1945. augusztus 19-én, az osztrák válogatott ellen 2:0-ra győztünk, ezzel a csapattal: Csikós (FTC) - Rudas (FTC), Szűcs (Újpest), Bíró (MTK) - Sáros! Ili (FTC), Lakat (FTC) - II- lovszky (Vasas), Szusza (Újpest), Mike (FTC), Zsengellér (Újpest), Egresi (Kispest). Ot fradista játszott tehát ezen a mérkőzésen, amely ma már egy darabka sporttörténelmet jelent. 7
