Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)

Naftali Kraus: Ros Hásáná a chászid legenda tükrében

XXXIV

de nagy cádik, igaz ember, s ez jogosítja fel, hogy a közösség akaratából előimádkozó legyen. Az ő imája ״Mózes imája”. Van, aki nem olyan nagy cádik, de szépen és átérzéssel énekel, ismeri az ünnepi dallamokat, ezért a közösség őt választja előimádkozójának. Az ő imája ״Dávid király imája”.

Végül, aki se nem nagy cádik, se nem jó hangú kántor, hanem mindössze egy szegény, megtört szívű zsidó, aki minden bánatát beleadja imájába, annak imája a ״szegény ember imája”.- Te nem vagy se cádik, se jó hangú, zeneértő kántor - fejezte be okfejtését a premisláni cádik - de nem vagy szegény, nincstelen zsidó sem, hála Istennek. De így imád nem lehet se ״Mózes imája”, se ״Dávid király imája”, se ״a szegény ember imája”. Ha mindezek eilenére, mégis előimádkozó akarsz lenni a Félelmetes Napokon, azért imádkozni, hogy teljesítsd a három feltétel egyikét. Beláthatod - folytatta - azért imádkozni, hogy máról holnapra cádik legyél, vagy jó hangú kántor, teljesen reménytelen. Az egyetlen lehetőség tehát, hogy a teljes elszegényedésedért imádkozzak, miáltal imád a ״szegény ember imájává” válhat.- Nem, nem, inkább mégse! - kiáltotta az önjelölt- Nem akarok előimádkozó lenni!

A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN

״TISZTA A KEZE ÉS NEM TOLVAJ...”

Ros Hásáná előestéjén, amikor reb Smuél Ábbá, a zichlini cádik, a Lödáuid Mizmor zsoltármondás közben ahhoz a szakaszhoz ért, hogy ״tiszta a keze és szeplőtlen a szíve” (48. oldal), hangosan többszór elismételte, miközben - a rémült hívők döbbenetére - fel s alá járkált a zsinagógában. Egy idő után már azt kiáltotta, ״tiszta a keze és nem tolvaj”. Addig-addig ismételgette ezeket a szavakat, míg észrevette, hogy valaki kisomfordái a templomból. Ekkor a cádik abbahagyta a kiáltozást, visszatért az előimádkozói emelvényhez, és befejezte a zsoltárt.

Ros Hásáná után fény derült a különös eset előzményeire.

Az az ember, aki ez a zsoltár közben távozott a templomból, jelentős összeggel tartozott egy nem-zsidó ügyfelének. A Ros Hásánát megelőző napon ki is fizette tartozását; üzletfele elismervényt is adott róla. Amikor a nyugta már a kezében volt, de a pénz még az asztalon hevert, az üzletfél egy pillanatra átment a másik szobába. Ezt kihasz-