Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2011)
Elul hó
11 Zsidó liturgia elem: ״ לא־רש־יJI-SZáR־ÉL”, azaz benne ״Él” (Isten egyik neve) a ״szár” (vezető, uralkodó). A lelkűnkben rejlő isteni iránt érzett szánalom Valójában azonban sokan vannak, akik még nem érték el ezt a szintét; sőt, ami azt illeti, éppen ellenkezőleg, talán (Isten ments) éppen saját anyagi jellegű vágyaikat helyezték előtérbe, és valami módon vétkeztek az Örökkévaló ellen. Ám ezekben az emberekben is ott ragyog az isteni fény - az ugyanis kiolthatatlan - csak mintha elveszett volna, olyannyira feloldódott a személyiségben, ezért vissza kell szerezni, újra meg kell gyújtani. Az ilyen helyzetre adott tanácsnak fogható fel a következő bib־ר r •• liai vers : ״Es onnan fogod keresni az Örökkévalót, a te Istenedet.” Mivel Isten mindenütt jelenlevő, az ״itt” szó mindig Rá vonatkozik, az ״ott” szó pedig néha a szentség ellentétére való utalásként használatos. A mi kontextusunkban ez a szó olyan cselekedetekre, szavakra és gondolatokra utal, amelyekkel egy személy valószínűleg nem isteni (hanem ellenkezőleg, istentelen, bűnös) célokat szolgált. Annak, aki újra rá akar találni az isteni szikrára, amelyet ״elvesztett”, - a vers jelképes fogalmazásával élve - onnan kell keresnie: nem helyénvaló cselekedeteinek, szavainak és gondolatainak vidékéről. Onnan kell keresnie a választ, minden aprócska dolgot gondosan megvizsgálva, és felfogva, átérezve vétkének rettenetes mivoltát. Amikor az ember ráébred saját zsidó lelkének magasztos természetére és arra, hogy az elkövetett bűn milyen messzire távolította el Istentől, akkor szörnyen megbánja, hogy vétkezett, és ténylegesen szánalmat és részvétet érez saját szegény, szerencsétlen lelke iránt. Ez a szánalom a kulcs annak az Isten iránti elidegeníthetetlen szeretetnek az újra megtalálásához, amit az illető ״elveszített”, ugyanis amikor valakiben szánalom ébred saját lelke iránt, akkor ezt az embert Isten is meg fogja szánni, és hozzá fog járulni ahhoz, hogy ebben az emberben újra felragyogjon az Isten iránti, eladdig rejtőző szeretet. (Ez rendkívül hasznos elképzelés az Istenhez való közelítés szempontjából, és a következő vers is erre utal3 4: ״Jákobhoz, aki megváltotta r r Abrahámot.” Mint az közismert, ősatyáink mindegyikéhez, Abrahámhoz, Izsákhoz és Jákobhoz is egy-egy kifejezetten rá jellemző isteni érzületet társítunk: Ábrahámhoz az istenszeretetet, Izsákhoz az istenfélelmet, Jáköbhöz pedig a szánalom, a részvét érzését. Amint arra a vers a ״Jákob” és ״Ábrahám” szavakkal utal, a szánalom - vagyis a szánalom, amelyet 3 5Mózes 4:29. 4 Jesájá 29:22.
